A múltkor írtam a Vulture új lemezéről, és ott többször is felemlegettem a nagy thrash metal istenségeket (Exodus, Testament), mint hasonlóságot. A görög Suicidal Angels új korongja is nagyjából e két banda stílusával rokonítható. De míg a Vulture esetében hiányoltam a kiemelkedő tételeket, ezen a lemezen olyan thrash-himnuszok sorjáznak, hogy nem győzöm kapkodni a fejem.
Mint azt a Vulture-lemezkritika kapcsán már kifejtettem, az elmúlt bő tíz évben csak ritkán hallgattam thrasht (az alapcsapatokat kivéve), de az ő korongjaik sem pörögtek túl sokat a lejátszómban. Most viszont megjött a kedvem a műfajhoz a Suicidal Angelsnek köszönhetően. Nem akarok felesleges hülyeségeket összehordani, például olyanokat, hogy sosem hallottam még ehhez hasonlót vagy hogy új ízeket adtak hozzá a stílushoz, mint a műfaj nagy újítói.
Nem igazán érdekel, hogy hallottam-e már ezt vagy azt a riffet vagy szólót egy kicsit másképpen egy másik bandától. Már csak azért sem, mert végig izgalmas, változatos és kegyetlen jó számok alkotják a nagylemezt. Egyszerűen lehetetlen kibírni folyamatos léggitározás és fejrázás nélkül. Kell ennél több? Hogy vigyorogva, a hangerő szabályzót folyamatosan a maximumon tartva önfeledten riffelgessünk, mint egy eszement? Ugye, hogy nem.
Körülbelül a második számnál tartottam, amikor már úgy voltam vele, hogy ez az anyag tutira végig ilyen színvonalas lesz majd. És ahogy jöttek egymás után a jobbnál jobb dalok, úgy tudatosult bennem, hogy a megérzésem ezúttal sem hagyott cserben. Ez a lemez egy kicseszett thrash metal mestermű, ehhez kétség nem férhet. Egyenesen a Metallica előzenekaraként kellene turnézniuk, vagy mit tudom én, de mindenképpen valami megfelelő pozíció járna nekik a metalszíntéren.
Mivel a lemezeladások száma tulajdonképpen a béka segge alatt van, de a streaming-szolgáltatók viszont még messze nem fizetnek annyit, amivel már el tudnának tartani egy bandát, így marad a turnézás és a többi még kiaknázatlan forrás, ami egy kis bevételt hozhat nekik a konyhára. Fogalmam sincs, hogy meg tudnak-e élni kizárólag a zenélésből, de nagyon megérdemelnék, az egyszer biztos.
A "Years Of Agression" a görög Suicidal Angels hetedik nagylemeze. A banda 2001-ben alakult, és sajnos egyetlen korábbi lemezüket sem hallottam még. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ezután már nem is merem meghallgatni, nehogy csalódás érjen, mert a "Years Of Agression" annyira istenkirály lett. Na, de ha ezt már rongyosra hallgattam, valószínűleg már csak azért is rá fogok keresni az előző anyagaikra.
Az Endless War rögtön egy tipikus thrashtémával kezd, mely egy gyilkos, zakatolós riffelésbe torkollik, kiváló gitárszólóval megspékelve. Libabőr a köbön. A következő, Born Of Hate egy zseniális heavy metalos riffel operál: erős kezdés után változatlanul erős folytatás. A címadó tétel ismét egy brutál jó riffet villant, melyet dallamos refrén, továbbá melodikus gitártéma követ, a dal közepén szintén erős riffelés, majd egy istenkirály gitárszóló.
A Bloody Groundot egy kegyetlen jó thrashes, dallamos gitártéma vezeti fel, mely egy zakatolós riffeléssel olvad egybe. Akárcsak az előzőek, ez is hibátlan szerzemény. A D.IV.a. egy zúzós kezdés után újfent heavy metalos riffel dolgozik, felváltva adagolják a thrash és a heavy metal témákat. Nem is szaporítanám tovább a szót, a többi tétel is figyelemreméltó, a lemez hangzása ütős, egyszóval hibátlan.
A "Years Of Agression" a NoiseArt Records gondozásában jött ki 2019. augusztus 9-én. A lemez minden thrashernek kötelező cucc, az idei év egyik legkiemelkedőbb produkciója az egész metalszíntéren. Most hogy a kritika végére értem, már csak az a dolgom, hogy elmenjek egy masszőrhöz, mert beállt a nyakam...
10/10
