Az 1996-ban megalakult német Ivory Tower (Dirk Meyer - ének, Björn Bombach - basszusgitár, Frank Fasold - szintetizátor, Thorsten Thunke - dob, Sven Böge - gitár) modern progresszív metalként van feltüntetve, én viszont legszívesebben átdefiniálnám ezt progresszív ízekkel megfűszerezett heavy/speed/power metalnak, mert ahhoz sokkal közelebb áll. A "Stronger" a banda immáron ötödik nagylemeze, melyet a Massacre Records dobott piacra 2019. augusztus 23-án.
Ha nagy vonalakban fel akarnám vázolni a lényeget, akkor az valahogy így hangzana: az album hangzása bivaly, a lemezborító gyönyörű. Az új énekes, Dirk Meyer kiválóan hozza mind a közép, mind pedig a magas tartományokat. A ritmusszekció is király, a gitáros fazon pedig riffel, mint egy eszement és hatalmasakat szólózik. A progresszív metal jelzőt még mindig nem értem, de mindegy.
A The Offer robban be elsőként: az akusztikus felvezetés után mennydörgő dobok, majd pokoli riffek hasítanak kíméletlenül. Monumentális darab. A Loser egy iszonyú súlyos riffel kezd, folytatásként további riffhegyek szakadnak az ember nyakába, melyet folyamatos szintetizátor-szőnyeg kísér. Ez, kérem szépen, kőkemény power metal. Harmadikként az End Transmission gyilkolja le a hallójáratainkat: földbedöngölő, kíméletlen speed/power riffelés, eszement tempó.
A lemezcím amúgy nagyon találó: "Stronger". Valóban egy bitang erős anyaggal állunk szemben: dallamos, de egyben sziklakemény alapokon nyugvó dalok alkotják a nagylemezt. Az egy és negyed óra játékidő talán túlzás egy kicsit, mert ebből a tömény power muzsikából bőven elég lenne háromnegyed óra. Nem azért, mert rossz, hanem mert a súlya egész egyszerűen agyonnyomja az embert.
Monumentális, zsigeri power metal tizenkét dózisban adagolva. Nagyon sűrű anyag, többszöri nekifutást igényel. Egyes tételek már elsőre is ütnek, de egy idő után elveszünk a "Stronger" útvesztőiben, néha meg kell állnunk, hogy egy kis levegőhöz jussunk. Én mindenesetre két részre bontottam volna az anyagot, és két külön nagylemez formájában adtam volna ki.
A Slave című tétel felvezető szintetizátor-szőnyegét követően újabb brutál riffek veszik át a vezető szerepet, melyben a szintitéma később ismételten fel-felbukkan, további monumentalitást kölcsönözve a dalnak. A Strongot a címével ellentétben kevésbé találom erősnek, mármint nem sikerült valami ütősre. Vannak benne jó témák, de ezek csak a dal második felében bukkannak fel. A Flight Of The Dragon alatt egy kicsit megpihenhet a hallgató: az akusztikus gitárral operáló, instrumentális dal egész kellemes, bár én a két és fél percet tovább nyújtottam volna, de így sem lehet rá panasz.
Összegzésképpen: nagyon erős power metal anyag lett a "Stronger", de a hossza miatt sajnos pontlevonás jár. Ezt egy bő háromnegyed órába kellett volna összesűríteni a legütősebb tételeket kiválogatva. Más negatívum most nem jut eszembe, igazán nincs szégyenkeznivalójuk a srácoknak. Aki szereti a power metalt, annak irány a lemezbolt vagy a streaming-szolgáltatók vagy mittudomén.
8,5/10
Fotó: Rainer Hentschke
