Rozsdagyár

FOSCOR - Els Sepulcres Blancs (2019)

2019. szeptember 26. - Kovenant

828487.jpg

Sok olyan banda van a rocktörténelemben, melyek pályájuk során drasztikus átalakuláson estek át: elindultak valahonnan, majd valahol teljesen máshol kötöttek ki és gyakorlatilag felismerhetetlenné váltak azok számára, akik nem követték nyomon karrierjüket. Ilyen a szinti-pop vonalról indult, majd überbrutál ipari fémmé nemesedett amerikai Ministry, de hasonló ívet járt be a gót/alternatív rock színtérről eltávolodott és a hard rockhoz megtért brit The Cult is.

A katalán Foscor talán még radikálisabb váltással élt: az 1997-ben megalakult banda első, 2004-es albuma, az "Entrance To The Shadows' Village" nyers, zsigeri black metalt tartalmazott, de a zenekar két korong után másfelé kezdett mozogni és a 2014-es "Those Horrors Wither" lemezzel már végleg felhagytak korai stílusukkal. A 2017-es "Les Irreals Visions" pedig bevezette a hallgatót abba a külön világba, melyet igen nehéz behatárolni.

A szeptember 6-án a Season Of Mist kiadó gondozásában megjelent "Els Sepulcres Blancs" az előző anyag nyílegyenes folytatása: talán leginkább dallamos post-metalnak vagy gót-rocknak lehetne nevezni ezt a zenét, melyben a melankólia, az elmúlás valahogy keserédes ízt kap. Ez az atmoszféra nagyon távol áll a mostanra olyannyira kedveltté és népszerűvé vált "itt a világvége, most mindenki megdöglik" hozzáállású apokaliptikus vízióktól: mintha derűsen, nosztalgiával néznénk egy tovatűnő világ képeit, melyek oly' kedvesek voltak a számunkra.

Egy ennyire radikális váltás esetén mindig az az érdekes, hogy egyrészt mennyire szerves fejlődés eredménye a dolog és önmagában jó-e a produkció, másrészt (és ez talán jobban érinti mindig az adott bandát) mennyire tud a közönségük azonosulni a változással, azaz elfogadja-e azt.

Nos, a második kérdéskörhöz nem igazán tudok hozzászólni, mivel mindez idáig nem volt szerencsém találkozni  a katalánokkal, de belehallgatva a korai anyagaikba bizony tényleg mellbevágó a különbség. Az első szempontra viszont nagyon határozottan mondhatjuk, hogy a zene kiváló, érdekes és magával ragadó, habár a metalhoz, mint stílushoz önmagában nem sok köze van.

A dalokat egyrészt a szellős, akkordbontogatós, de sokszor elképesztően összetett gitárharmóniák, másrészt pedig Fiar énekes nagyon kellemes, lebegős, utaztatós tiszta éneke uralja. A Foscor egyértelműen az atmoszférára helyezi a hangsúlyt, azaz bonyolult váltások, progresszív összetettség nem jellemzik a dalaikat, hanem egy hangulatot bontanak ki, körbeszínezve, díszítve azt. Az átlagosan ötperces tételekből hét található a lemezen, melynek játékideje így nem is éri el a negyven percet.  

Mostanában divat valamiféle ideológiát pakolni egy-egy metalbanda produkciója mögé: nos, a Foscor katalánul sötétséget jelent, míg a cím fordítása "Fehér sírkövek" lehetne. Mindez allegóriája azon álmok és elvárások világának, melyben a realitáshoz kötött emberek meghalnak és újraszületnek, hogy egy jobb jelent álmodjanak.

Mindezt tegyük hozzá ahhoz, hogy a Foscor a XIX. század végi modernista művészeti mozgalom, a fin de siècle (századforduló franciául) hagyományait folytatja, melynek uralkodó eszmei-filozófiai háttere a cinizmus, a pesszimizmus és a dekadencia felé haladó civilizációs zsákutca volt. Bevallom, számomra ez nem áll össze, leginkább afféle promóciós hablatynak tűnik fel a dolog, pedig a zene nem szorul rá semmiféle ideologizálásra.

Azok a tételek, melyek elsőre kiugranak az albumról, egyenesen szenzációsak. A nyitó Laments tökéletes bevezetés ebbe a melankolikus, csodaszép dallamokkal teli álomvilágba, a slágeres, azonnal megjegyezhető melódiákkal teli Malson a korong legemlékezetesebb dala, míg a korai évek black metalját nyomokban (leginkább a darálós dobtempókban) tartalmazó Cel Rogent egy ritmikusabb, húzósabb darab.

Kifejezetten őszi-téli estékre való, fejhallgatósan belemerülős zene ez: álmodozni hív, búfelejtős, megnyugvást hozó, a fájdalmat szépséggé változtató muzsika az "Els Sepulcres Blancs", mely azonban nagyon hangulatfüggő. Nem tudom elképzelni, hogy ezt naponta hallgassam, inkább csak akkor, amikor nyugalomra és szépségre van szükségem. 

Örülök annak, hogy léteznek még ilyen nyílegyenes hozzáállású bandák, melyek egy nekirugaszkodással akarják rabul ejteni az érzelmeinket, mindenféle felesleges stúdiós-elektronikus varázslás és ügyeskedés, valamint lélektelen technikázgatás nélkül. Aki ezt keresi a rockzenében, az ne is kutakodjon tovább: a katalánok igazi mesterei az atmoszférateremtésnek. ez pedig egy remek album.

8/10

foscor2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2715158808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása