A budapesti Szabadtéri 4akkordos Performansz ars poeticája, hogy amit nem lehet négy akkordból megoldani, azt nem is érdemes. A „láfádószó”, ahogy ők hívják, tökéletesen működik nem csak egy osztályteremben elővett nejlonhúros gitáron, de sok, nemzetközi fesztivál nagyszínpadán fellépő zenésznek is alapozta meg a karrierjét. Október huszonegyedikén napvilágot látott albumuk, a „Rocksztárok porszívóznak” azonban nem csak bizonyítja, hogy négy akkordból igenis meg lehet élni, de könnyed, pörgős, mégis tartalmas talpalávalót szolgáltat a szívük mélyén még mindig punk rocker hallgatóknak.
A srácok már régóta benne vannak a zenei életben; 2007-es alakulásuk óta országszerte elszórtan koncerteztek, klipeket adtak ki, és 2015-ben megjelentették első, „Új elit” névre hallgató nagylemezüket. Témáik mindig jókedvűek, könnyedek, de önmagukra és a magyar társadalomra reflektálóak voltak. Ez ügyben az új korongon sem történt komoly változás, talán csak annyi, hogy a hangszerek jobban szólnak, a zenei megoldások fantáziadúsabbak (az ember már-már azzal vádolná őket, hogy ötakkordosak), és a szövegeik humora mélyebbre nyúlik, mint korábbi dalaik esetében.
Magyarországról szinte mindenkinek létezik egy kis szuvenír-csomag a fejében. Legyen ez a puszta-vizsla-gulyás, vagy a pálinka-pornó-szép lányok, magyar sztereotípiákkal tele a padlás. A Szabadtéri 4akkordos Performansz (a továbbiakban Sz4P) azonban a saját magunkról alkotott prekoncepcióinkat vonultatja fel előttünk, mindenféle gunyorosság nélkül. A "Rocksztárok porszívóznak", akármilyen érzelgősen is hangzik, rólunk szól, nekünk.
Van itt minden; Barátok közt, Szabadság-szobor, összehányt körút, de vegyük akár csak az album nyitódalát, a Zacher Gábort. Mindenki toxikológusa, a magyar Heisenberg, aki, ha lenne a magyar közéletnek temploma, akkor biztosan ólomüveg ablakon szerepelne benne az oltár fölött. A rekreációs alkoholfogyasztásról szóló darabban a híres orvos egyfajta védőszentként, magyar Supermanként jelenik meg, aki felszínre hozza a bennünk lakó józanságot. A könnyed punk rock darab kitűnő érzékkel tette rá az ujját a magyar néplélek ütőerére.
Mielőtt azonban továbbmennénk, essünk túl az első korty házipálinka fájdalmán, hogy utána már csak jó szájíz és kellemes melegség maradjon, és beszéljünk az album egyetlen pontjáról, melyen még lenne mit fejleszteni. Mivel punk rockról van szó, alapból nem számítunk Mikael Åkerfeldt szintű vokálokra, de annyit meg kell jegyezni, hogy Csóré Zoltán énekhangja még így is kicsit olyan, mint a szauna után a jeges fürdő: szokni kell, de végső soron szerves része az élménynek.
És most tovább a jó részre. A zenét nem kell nagyon megfejteni; kellemes, üde punk-rock, ó-ó-ó meg á-á-á háttérvokálokkal, szóval a srácok fullba nyomják a négy akkordot a Sum41, a Tankcsapda, a Green Day, és hasonló kaliberű bandák által kitaposott ösvényen. Ennek a zenei könnyedségnek fényében az együttes meglepően igényes szövegekkel és mondanivalókkal operál. Legyen az szerelmes dal, generációs problémák feszegetése, vagy egy átbulizott fesztivál emléke, a darabok komponálását egy esetben sem bliccelték el.
Például a Szerelmes fizikus dala lényegében a már mindenki által ezerszer eljátszott szoríts-engem-tégedhez dal, de a természettudományos témákkal egészen új köntösbe öltöztették a lerágott csontokat. Ha fizikatanár lennék, feladnám az osztályomnak, hogy számolják össze az összes tudományos témájú kikacsintást a dalban, ha pedig alkoholista, akkor mindegyikre innék egyet.
A Dal a playlisten is a könnyed vonalat képviseli; fesztivál, hátul két lány meg néhány gitár, autóhangszóróból zenehallgatás; gyakorlatilag a Tankcsapda Fiúk ölébe a lányok-ja születik újra a szemünk előtt, csak normális hangminőségben és jól kivehető szövegekkel. De az Sz4P megemlékezik az átlagos zenerajongók életének szerves részét képző fesztiválozásról is; nem csak a Kispál és a Borz meg a nagyszínpad, de a kisbolt, a májkrémes zsemle és a zsebre vágott rúd kolbász is előkerül, hogy felébressze bennünk régi énünket, akinek mennyivel kevesebb pénze volt, mégis mennyivel többet bulizott.
Ami azonban szerintem az Sz4P abszolút erőssége, az a divatos kifejezéssel társadalomkritikusként definiálható darabjaik. Itt most ne könnyen azonosulható üres lózungokra és nagyokat mondó jelszavakra gondoljunk. Nem, a srácok inkább csak belecsipkednek a magyar társadalom testébe; játékosan, de azért úgy, hogy fájjon kicsit. A dalszövegvideót is kapott Kilences kapucsengő panelromantikája egyaránt reflektál a valóra nem vált fiatalkori álmokra, és kutyaszarszagú, flaszterszínű lakótelepen született, felnőtt és ottragadt generációkra.
A panelbüszkeség vonalát viszi tovább a Budatrash is, ami egyszerre életkép a mai Budapestről a bulinegyedtől a sörnyitóként aposztrofált Szabadság-szoborig, és tökéletes aláfestő zene egy potenciálisan Buda és Pest között kirobbanó civil konfliktushoz. Ha pedig a harci kedvet növelő darabokról beszélünk, nem szabad kihagyni az Újraindítás című rapes zúzást sem, amelyben közreműködött az AWS Siklósi Örse és a Strong Deformity Sipos Andrisa is, és az eredmény nem hagy maga után kívánni valót.
Egyetlen fájdalmam, hogy az album a maga szűk húszperces játékidejével már-már sértően rövid. Nagyon sajnálom, hogy a 2018-ban kiadott Völgy vagy a magyar fiatalok külföldre költözésével foglalkozó Londonba péknek nem került fel az albumra, mert nagyon kívánkozik rá még pár percnyi gumipank. Aki úgy van vele, mint én, hogy az albumzáró Zoli vagyok utolsó akkordjai után még érzi magában az ugrálhatnékot, az lapozza fel a srácok korábbi munkáit vagy kapjon magára egy alkalomhoz illő négyakkordos együtteses pólót, és nézze meg az Sz4P lemezbemutató koncertjét november nyolcadikán az Instantban!
9,5/10
