Néha elgondolkodom azon, hogy mi vezérli azt az iszonyatos mennyiségű zenekart, akik jelenleg az underground szcénán belül menetelnek előre megállíthatatlanul. Aztán rájövök, hogy nem más, mint ami engem is: a rockzene szeretete. Ez egy hihetetlenül erős és megingathatatlan vonzalom, melyet csakis egy rockrajongó érthet meg, kívülálló sosem.

És ha már itt tartunk; igen, a heavy metal-függőség egy valóban létező betegség. Amikor először olvastam egy svéd rockrajongó leszázalékolásáról, melyet a függősége idézett elő, jót nevettem rajta. Később beláttam: én is ebben szenvedek. És szerintem még sokan mások, sőt, elképesztően magasra rúghat ezen egyének száma.

Vajon mit adhat nekünk egy milliomodik rockbanda? Mindent és semmit. Nyilván nincs már szükség egy újabb zenekarra, még akkor sem, ha minőségi zenét játszik. Hogy miért? Azért, mert ha az összes jó rockbandának csak egyetlen albumát végig akarnánk hallgatni, egy élet is kevés lenne rá. Viszont ha már itt vannak, akkor lehet szemezgetni, illetve válogatni kedvünkre. Olykor igazi kincsekre is bukkanhatunk; szóval jól van ez így, akad hely bőven, zenéljetek csak bátran, mi szeretettel várjuk!

Az izlandi Une Misère (Jón Ásbjörnson - ének, Ginnar Ingo Jones - gitár, Fannar Már Oddsson - gitár/ének, Porsteinn Gunnar Fridriksson - basszusgitár, Benjamin Bent Árnason - dobok) is egy újabb ékköve az underground mozgalomnak, melynek köszönhetően ismét egy újabb kedvencre tehettem szert. A sötét atmoszféra és az atomsúlyos riffelés a banda legfőbb jellemvonása, mely olyannyira hiteles, hogy a végeredmény minden erre fogékony embert úgy szippant majd magába, mint anno Bob Marley a marihuána füstjét.

A banda első nagylemeze kőkemény, sötét és depresszív elemekből építkezik: a hangulatos, slayeres kezdésű nyitó tétel (Sin & Guilt) olyan súlyos riffelésbe torkollik, hogy abba belegondolni sem merek, élőben milyen pokoli zúzást eredményezne ez egy kis klubban (januárban meg is tapasztalhatjuk, ugyanis a zenekar a Dürer Kert színpadán fog aprítani).

A második dal (Sermon) sem piskóta: pincébe hangolt gitárok, elementáris erejű riffelés, hangszálgyilkos vokáltémák. A következő Overlooked - Disregarded éjfekete akkordmenettel indít, majd eszement hardcore zúzdák, valamint pusztító riffek érkeznek. Itt most abba is hagyom a dalok kielemzését, mert egyszerűen elvakít a banda zsenialitása és csakis ismételni tudnám magam minden egyes tétel részletezése közben (annyit még elárulok, hogy drum & bass is van a lemezen, hoppá).

Mostanában ez már a sokadik ilyen jellegű banda, melynek lemezéről kritikát írok, és mondhatni egyikben sem igazán kellett csalódjak. A kiábrándultság és a világfájdalom elképesztő energiákat szabadít fel, valamint hihetetlen jó zenei kompozíciókat szül.  

Megmondom őszintén, erre még én sem számítottam. Az Une Misère lehengerlő zenei pusztítást intéz a hallójárataink ellen, amit úgy szívunk magunkba, mint egy csecsemő az anyatejet. Súlyos, sötét muzsikát kedvelő egyének számára kihagyhatatlan korong. A "Sermon" a Nuclear Blast gondozásában jelent meg november 1-én.

9/10