Furcsa szerzet az extrém metal undergroundban a King együttes: ausztrál csapatként játszanak fagyos, tradicionális norvég black metalt, ráadásul a zenekari tagok múltja egyértelműen a grindcore-hoz és a technikás death metalhoz kötődik, így némileg meglepő volt a 2016-os "Reclaim The Darkness" című debütalbumuk megjelenése és színvonala (lemezkritikánk ITT olvasható).

A bemutatkozásuk érdekes keveréke volt a dallamos death metalnak és a rideg, kozmikus hangulatú, csillagbámulós feketefémnek és két jellemző emelte ki őket a mezőnyből: egyrészt fantasztikusan szólt az anyag, a produkciós munka lenyűgöző volt, másrészt Tony Forde énekes rendkívül szuggesztív, dinamikus és agresszív hangja. Ezek szerencsére most is megmaradtak: az Indie Recordings gondozásában november 22-én megjelent "Coldest Of Cold" hangzása bitang jó, címéhez illően pengeéles, jéghideg, fagyos, kíméletlen, de mégis élvezet hallgatni, mert szépen szól minden egyes hangszer és organikusan dörren meg a cucc.

A friss anyagon azonban egyértelmű zenei szemléletváltás figyelhető meg: sokkal nyilvánvalóbb a norvég vonalas black metal irány, a deathes elemek háttérbe szorultak. Ezzel párhuzamosan szigorodott az atmoszféra, de érdekes módon mintha dallamosodott is volna a produkció, főleg a gitárriffek és -témák terén.

A King ráadásul előszeretettel él a dobmunka előtérbe helyezésével és érdemes megfigyelni például a címadó tételben David Haley elképesztő játékát: irgalmatlan tempót diktál és olyan alapozást nyújt a mindent elsöprő lendületű dalnak, hogy élvezet hallgatni. 

Bevallom, első hallgatásra eléggé összefolytak számomra a nóták: minden szerzemény külön-külön hallgatva remek volt, de a szűk háromnegyed órás anyag kissé tömörnek és kompaktnak tűnt, nehezen adta meg magát. Ez egyébként napjaink rákfenéje: a mindent elnyelő lemezdömpingben alig van idő rendesen megbarátkozni egy-egy albummal, mert ahogy elkezdődik az ismerkedés, máris itt a következő, a kiadók által stílusdefiniálóként és kihagyhatatlanként promózott korong.

Emlékszem, valamikor még az időszámítás (azaz az Internet) előtti időkben volt lehetőség elmélyedni az aktuális megjelenésekben: ismert a jóra hallgatni fogalma, de nem pusztán erről van szó. A töményebb, súlyosabb, akár extrémebb tartalmú anyagok egész egyszerűen megkövetelik az odafigyelést és nem elég az a két-három-négy végigpörgetés, melyet megengedhetünk magunknak a semmiről-se-maradjunk-le-mert-akkor-mi-lesz korszelleme szerint.

Nos, a "Coldest Of Cold" pontosan ilyen: habár rendkívül egységes atmoszférájú korong, de a többszöri meghallgatása feltárja azokat a nüanszokat, melyek alapján szépen elkülönülnek a nóták. Ebben sokat segíthet a szövegkönyv olvasása: a dalszövegek remekül kerekítik ki azt a hangulatot, melyet az ausztrálok közvetíteni igyekeznek a lemezen.

Harc, becsület, kard, halál, dicsőség, kitartás: mindez egyfajta elvarázsolt, kozmikus háttér előtt, ahol a különböző dimenziók és csillagködök között folyik az eonok óta tartó küzdelem. Hogy ez pusztán egy halálán levő viking harcos képzeletében játszódik-e le, kinek testére már egy farkasfalka vár és aki kész elfogadni az elkerülhetetlen véget, az nem dönthető el egyértelműen, mert a szöveg kellő teret enged a többféle értelmezésnek, de tényleg remekül passzol a mondanivaló ehhez az epikus, néha szinte Amon Amarth-jellegűen heroikus zenéhez.

Természetesen sok olyan zenekar neve juthat eszünkbe, mely hasonló terepen alkot: számomra ilyenkor mindig az a kérdés, hogy a huszonöt-harminc éve kiforrott és játszott stíluselemekkel operáló csapat képes-e valami olyan egyedit hozzáadni a keretekhez, ami miatt emlékezetessé és saját karakterűvé válik a produkció. Nos, a King képes erre: a Mountains Call, a Beyond The Exosphere vagy éppen a Star remek nóták és egyáltalán nem szolgai visszamondásai a legendás nagy elődök világának. 

Aki a dallamos, fagyos hangulatú, epikus és mégis önálló atmoszférával rendelkező black metal szerelmese, az semmiképpen sem csalódhat az ausztrálok lemezében. Nagyon korrekt és szerethető korong, habár én - csak hogy előhozzam kedvenc vesszőparipámat - sokkal több gitárszólót érzek itt helyénvalónak: bőven elfért volna itt minden dalban egy-egy kozmikus hangulatú gitárelszállás, mely tovább színezhette volna az atmoszférát. Ettől függetlenül erősen ajánlott anyag: All Hail The King!

8,5/10