Rozsdagyár

SURICATES - This Shit Is Golden (2019)

2019. december 08. - Mr.Zoom

slider-1-newalbum.png

Sem a rockzene jelentős korszakai, sem meghatározó stílusai nem tűnnek el nyomtalanul. Ezzel most nagyot mondtam. Bumm. Mégsem akkora butaság ezt így megfogalmazni, mert amíg ifjonc az ember, könnyen vél számos előadót újszerűnek, mivel a nagy elődöket alig vagy egyáltalán nem ismeri. Minden újonnan megjelenő lemezanyag zenei gyökerei többé-kevésbé sikeresen visszaeredeztethetők valamelyik nagy áramlathoz, legyen ez a brit heavy metal, a német thrash vagy a Seattle-sound, azaz a grunge. Jelen vizsgálódásunk tárgya, az osztrák Suricates zenekar leginkább ez utóbbiból merített. Abszolút jól és hitelesen.

Hipnotikus gitárfutamok, éles sikolyok, rozsdás hangszín, zaklatott kedélyállapot, hatalmas dallamok, máris tömören jellemeztem negyvenhárom percnyi kiváló rockmuzsikát. Bárcsak korábban jelent volna meg, mondanám erre az anyagra, mert a srácok annyira jól elkapták ennek a világnak a lényegét, hogy ott és akkor is sikeresek lettek volna. Valószínűleg sikeresebbek, mint ma, időutazóként. Mégis, mert vannak sokan, akik bírják ezt a korszakot, ma sincsenek ismeretlenségre ítélve az urak (akik között egy hölgy is akad, de erről később).

„Franyek a cucc”- mondja a lemezcím, és nem hazudik. Minőségi dalok sorakoznak egymás után, egy pillanatra nem éreztem unalmasnak az albumot, legfeljebb arra lehet panasz, hogy elég sok a direkt hasonlatosság bizonyos bandákhoz. Esetleg egy matricát még oda lehetett volna ragasztani a disznó hátára, vigyázat, nem eredeti! Elsősorban Mark Lanegant hallom itt és a Screaming Trees-t. Ha a "Sweet Oblivion"-t elindítom, mondjuk az Ivy című (egyébként brutálisan erős) dal után, olyan érzésem van, mintha testvérek vagy minimum osztálytársak lennének, azzal a különbséggel, hogy Lanegan nem sikongatott annyira elmebeteg, kissé Robert Plantes hangsúllyal, mint a banda dalszerző-énekese, Johannes Molnar. Na most akkor mikor is volt az akkor? Az bizony 1992-ben. Ez testvérek között is 27 évnyi eltérés!

Megjelenik még Soundgarden, Pearl Jam is a hatások között, de azt el kell mondani, hogy ezen bandáknak is a gyorsabb, rockosabb tételei nyomán mozognak a Szurikáták, mert náluk balladának, érzelmes lassúságnak, bármilyen gyengédebb megnyilvánulásnak nincs helye. Semmi ködösítés, robog az úthenger, erős tempóban, kíméletlenül. Talán az utolsó dalra, a Sunrise-ra lehetne azt mondani, hogy ott visszavesznek a lendületből, és egy kicsit amolyan Gary Moore blues-rock felvételeire hasonlító szösszenetet hallunk, de addig kérem, nincs pardon! Ez itt rock'n roll, a javából!

A felállás: Johannes Molnar - ének, Marie Theres Pfeiffer - basszusgitár, Bernhard Friedl - gitár, Lukas Neubaur - gitár, Alex Strasser - dobok.

Ez a nagylemez a Suricates harmadik kiadványa, az első volt 2013-ban a "Suricates" EP, ezt követte 2016-ban a "Lizard Garden" és most itt van a "This Shit Is Golden." Mit lehet vele elérni? Ez itt a lényeges kérdés, mert nekem a válaszra nagyjából lövésem sincs. Éppúgy rákattanhat tízezer ember, mint tíz, lehet belőle legendás nagy áttörés és totális underground státusz. Ki tudja? Ki tud manapság bármit biztosra?

Annyi biztos, hogy kiváló a hangszerelés, a két gitár gyönyörű dolgokat művel, szólózásban kifejezetten erős a lemez, jók ezek a zizzent énektémák, értékesek a szerzemények, nem lerágott csont egyik sem, könnyen magához vonz ez a rozsdás hangzásvilág, egyszóval sok-sok érték, de… de egy kicsit több saját íz kellene. Hozott anyagból kifogástalanul dolgoznak az osztrákok, érdemes lenne még olyan stílusjegyeket becsempészni a muzsikába, melyek csak a sajátjuk.

Ha a Screaming Trees nem lenne a világon… De hiszen már nincs. Ők feltehetően soha nem alakulnak újra. Bár… Ki tud manapság bármit biztosra? Szóval, ha a Screaming Trees nem lenne, akkor valószínűleg a Suricates sem lenne… Vagy lenne, csak úgy szólna, mint valaki más, mondjuk a Soundgarden... Az értékelésem ebben az esetben kissé nehézkes. Maximális pontszám kizárva, sokat viszont nem szeretnék levonni, mert az átlagnál tehetségesebb a társaság. Legyen egy nyolcas, mivel ma nyolcadika van. Milyen jó, hogy nem a hónap végén találkoztam a lemezanyaggal, mert akkor most bajban lennék!

8/10

suricates.jpg

Fotó: Photogra.Li 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5815343440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása