Egyszer egy haveromtól megkérdezték, hogy milyen stílusú zenéket hallgat, mire ő a következőt válaszolta: tudod, azokat a jó kis búsulós muzsikákat. A 2012-ben alakult Pennsylvania állambeli Deathwhite pontosan ilyen. Nem az a kimondott érvágós fajta, de borongós, melankolikus, enyhén gyászos hangulatú. A banda stílusára talán a dallamos doom jelző a leginkább helytálló meghatározás.

Egyes doom metal bandák könnyedén zsákutcába vezethetik a hallgatót: a vontatott tempójú, néhol kifejezetten monoton, andalító stílusjegyekkel ellátott műfaj bizony sok esetben termel ki szürke, unalmas és felejthető korongokat. Ha a zenekarok nem visznek bele egy kis játékosságot, itt-ott pici gyorsulást, akkor bizony a széllel szemben vizelnek és az egész fáradozás hiábavaló volt.

Szeretem a műfajt, de néha én is úgy érzem, hogy rossz vonatra szálltam fel. Ha éppenséggel nem alszom el a zenekar lemezén, akkor meg halálra unom magam. Ha egy banda szigorúan egy bizonyos stílusirányzat keretein belül szeretne alkotni, attól még lehet izgalmas, változatos. Ám ez a doom metalban oly' ritka, mint a fehér holló: vannak kivételes tehetségű, elképesztő dalszerzői vénával megáldott formációk, de szinte egy kezemen meg tudnám őket számolni.

A "Grave Image" című lemez az első találkozásom a bandával. A 2018-as keltezésű bemutatkozó albumukhoz ("For A Black Tomorrow") még nem volt szerencsém, de a szóban forgó anyagot hallgatva késztetést érzek rá, hogy azt is meghallgassam egyszer.

A lemezt nyitó Funeral Ground erőteljes, hipnotizáló gitár- és énektémájára azonnal felkapja a fejét az ember. Kiváló nóta, reméltem, hogy a folytatás is hasonlóképpen levesz majd a lábamról. Szerencsére a következő, In Eclipse egészen más struktúrájú dalszerkezeten alapul, ám az énektémák szinte alig különböznek az előző tételben megismertektől. Fentebb pontosan ezt fejtegettem, hogy sajnos sokan beleesnek ebbe a hibába. A dal amúgy nem rossz, de a színvonal cseppet visszaesik. A Further From Salvation felépítése szintén eltér az előző két szerzeménytől, valamint az énekes is belevisz egy kis változatosságot. A melodikus gitártémák mellé itt már betársulnak a kemény riffek is.

A címadó Grave Image egy átlagosnak mondható, kissé monoton doomolás, nem is igazán győzött meg. Az Among Us alatt sajnos ez még inkább kicsúcsosodik, leszámítva a dal közepe táján berobbanó atomsúlyos riffelést. A Words Of Dead Men akusztikusan kezd, majd sorjáznak a jobbnál jobb témák a dalban. A Plague Of Virtue című tétel is a jobbak közé tartozik, eléggé gyászos hangulatú, de nagyon ütős darab.

A Deathwhite második soralbuma, a "Grave Image" január 31-én érkezik a Season Of Mist kiadó gondozásában. Nem ájultam el az anyagtól, de vannak azért rajta egész jó kis nóták. Mindenképpen előveszem majd az első lemezüket, és azzal is teszek egy próbát. A dallamos doom metalt kedvelők táborának ajánlom a lemezt, s bár hanyatt valószínűleg nem vágják magukat tőle, de igazán nagy csalódást sem hinném, hogy okoz majd nekik.

 8,5/10