Ha mondjuk két nappal ezelőtt a Népliget sűrű bozótosából előugrik egy élemedett korú úriember, és szúrós szemmel nekem szegezi a felszólítást, mi szerint:”- Most azonnal mondj egy híres sheffieldi rockbandát, különben nem kapsz Túró Rudit!” akkor valószínűleg bajban vagyok. A dolog úgy áll, hogy sem híres, sem kevésbé híres zenekart nem tudtam volna megnevezni ebből a városból, és ha azóta nem találkozom a Pink Cigs bemutatkozó lemezével, akkor elképzelhető, hogy soha az életben nem volna sanszom arra a Rudira. Most már van. Jöhet Géza bácsi a keresztkérdéseivel…
Nem mintha a derék angol rockerek annyira híresek lennének, nem is rájuk gondoltam elsősorban, de miattuk körülnéztem kicsit az interneten, és olyan neveket találtam, mint: Pulp, Moloko, Arctic Monkeys vagy a régebbi motorosok közül Joe Cocker és a Def Leppard. Ez azért nem egy rossz névsor, bár én magam személy szerint nem rajongtam soha egyikért sem, megtették ezt helyettem millióan mások. Jelenleg a legkeresettebb sheffieldi banda a While She Sleeps nevű dallamos metalcore formáció, akik Magyarországon is egyre népszerűbbek, tavaly júliusban Budapesten is felléptek.
A Pink Cigs valószínűleg soha nem fogja még csak megközelíteni sem a While She Sleeps népszerűségét, de ez nem azért van, mert rossz zenét játszanak vagy kevésbé tehetséges muzsikusok, hanem egész egyszerűen azért, mert a hetvenes évek rockzenekarainak világát követik, ami manapság ugyan eladható, de közel sem annyira trendi, mint az extrémebb vonal.
Kezdetben vala a Deep Purple, és a Black Sabbath, aztán lett a Led Zeppelin, majd a Pink Floyd, és most a Pink Cigs. Nagyjából ennyi a rocktörténelem! Ami közöttük van, az mind csupán ügyes próbálkozás. Chris Law - gitár, ének, Kyle Hall - dobok, Fids - gitár, és Babs - basszusgitár: jól jegyezzük meg e neveket, mert még hallani fogunk róluk! Ha máshol nem, akkor az Interneten, ahol a hozzájuk hasonló hagyományőrzőknek meglehetősen kiterjedt köre van, egészen Ausztráliától a sarkvidékig.
Rózsaszín Cigik… mennyire rossz név ez, de hát annak idején a Pink Floyd sem lehetett sokkal bizalomgerjesztőbb a nagyközönség számára, az évek során mégis megszokottá és elismertté tudott válni. Talán évek múlva ezen a néven sem akad fenn senki, sőt, bizonyára akadnak, akik zseniálisnak tartják majd. Hagyjuk is, ne ezen szőrözzünk, nézzük meg inkább mennyire zseniális ez a zene?
Megszólalt két perc az első számból és széles vigyorral az arcomon azt mondtam: - Igen! Ezt a hangzást szeretjük. Koszos, poros, keményen megalapozott rockzene, nagyjából 1972-ből. Elsősorban a Captain Beyond jut eszembe róluk, Bobby Caldwell fantasztikus dobolásával. A dobos itt is nagyon jó, az első számú hangszeresnek mégis a szólógitárost nevezném meg, mert kisujjból rázza ki a hangulatosnál hangulatosabb témákat. Ha a jelenkor zenei terméséből akar valaki jó szólókat hallani, itt megteheti.
Markáns, karcos a hangzás, nem igazították a slágerlistákhoz, sem a Low Blow, sem a Lazy Lover nem pályázhat az év legjobb dala címre, és Eurovizíós dalfesztiválokon sem fognak feltűnni (szerencsére). Azt sem nehéz megjövendölni, hogy a legifjabb generáció még Sheffieldben sem a Pink Cigs nótákkal fogja fűszerezni a szülinapi partiját (sajnos.) Azonban korosabb harci bölények, mint amilyen magam is vagyok, nagyon fogják kedvelni a társulatot, ez nem is lehet kérdés. Nálam a Leecher Hendrixet idéző pszichedelikus dallamai ülnek a leginkább, de a Black Widow vagy a Dirty Tricks vadsága is kiváló frissítő.
Nincsenek akusztikus gitárok, sem billentyűk, sem balladák, sem lassú, vontatott, ólmos hangzású tételek, ez egy teljesen lecsupaszított, alaphangszerekre épülő, alapriffekkel dolgozó, lendületes, abszolút non-kommersz banda, akiket úgy tűnik, az sem zavar, ha a közönségük néhány tucat emberből áll majd. Azt gyanítom, magasról tesznek mindenre, ami úgymond „lemezipari törvény” és ebben tökéletesen igazuk van. Az egyetlen fokmérő az idő, és azt hiszem, néhány év múlva tényleg fontos hivatkozási alap lesz majd a Pink Cigs 2020 januárjában megjelent nagylemeze.
Egyetlen kifogásolni való a mindössze 30 perc körüli időtartam, mely egy összetett, komplex, nehezen befogadható zenei világú banda esetében, vagy egy kétperces szösszenetekkel támadó punk brigád esetében elfogadható és érthető, itt egy kicsit kevés. Érdemes lett volna várni még 2-3 dalra, hogy kicsit komolyabban lehessen venni a kiadványt. Bemutatkozásnak egészen kiváló, ha ezt a szintet tudják tartani, még sok örömet okoznak a zenehallgatóknak.
8/10
