Bombameglepetésként hatott rám az ausztrál Darker Half legújabb nagylemeze, mivel a zenekarról soha nem hallottam korábban, így most örömmel osztom meg velük kapcsolatos meglátásaimat az olvasókkal, elsősorban a dallamos power metal hívekkel. Ők azok, akik nem rajonganak túlságosan a modern irányzatokért, ellenben szívesen feledkeznek bele egy HammerFall- vagy Stratovarius-ízekkel gazdagon meghintett, kissé ódivatú dalgyűjteménybe. Helloween- és Dickinson-kedvelők is figyeljenek, mert az énekes hanghordozása és hangfekvése nagyon hasonló. Minden ízében olyan a lemez, mintha a kilencvenes évek elején született volna, akkor, amikor a Gamma Ray vagy a Blind Guardian élte aranykorát.

A hangzás azonban a mai követelményeknek megfelelő: kíméletlenül csattogó lábgépek, metszően éles gitárok, és a folyamatosan a fülünkbe lihegő basszusgitár adják a körítést Steven ”Vo” Simpson énekes pazar előadásához, mely abszolút hitelesen idézi meg a fent említett nagy elődöket. Talán túlságosan is. Konkrét utánzással nem vádolnám, de jó néhány témájára rá lehetne énekelni egy-egy korabeli dallamos rock slágert, főként a refrének környékén, ez gondolom a műfaj iránti kötődéséből fakad.

Ugyan lényegesen jobban tudnék most lelkendezni, ha a poraiból feltámadó, öt éve hallgató Helloween neve lenne a borítóra írva, mert az egy tízpontos visszatérés lenne a javából, és senki nem vádolhatná őket azzal, hogy úgy szólalnak meg, mint önmaguk, de azért természetesen az ausztrál illetőségű csapat teljesítményét is nagyra értékelem. Kivéve egy dolgot, mely mellett nem lehet elmenni szó nélkül: Hihetetlen, de igaz, hogy ebbe a magas énekhangokat dallamosan adagoló tradicionális műfajba is be tudtak kúszni screamo-elemek. Teljesen műfajidegen vonásokat kapott így egy hamisítatlan old school banda. Semmi helye nem lenne itt a hörgéseknek, ám mert most őrületes divat, valahogy csak idekevertek a Sedentary Pain című dalba belőlük egy keveset. Nem rontja el teljesen a műélvezetet, azonban az ember felkapja a fejét: ezt mégis hogy gondolták?

Szerencsére a többi szám mentes efféle eltévelyedésektől, gondolom csak megmutatták  a fiúk, hogy át tudnak ők menni brutálisba is, ha akarnak. Hát ne akarjanak… Ez nem arról szól. A vokálok sallangmentesek, a legapróbb részletekig kidolgozottak, és olyannyira finomak, hogy külön élvezet arra figyelni, mennyire magabiztosan mozog Simpson a magas régiókban. Nagyon kevés énekes képes ennyire acélosan, szinte erőlködés nélkül, könnyedén szárnyalni. Például olyanok jutottak eszembe, mint John Bush vagy Carl Albert a Vicious Rumorsból.

A leginkább eltalált szerzeménynek a nyitó tételt gondolom, a címe Glass Coloured Rose. Sokáig visszacseng a fülben a refrén, dallamos, ugyanakkor keményen lüktető húzása egyértelműen jelzi, a muzsikusok nem ma kezdték a szakmát. És ez így is van, hiszen a zenekar 2003-ban alakult. Azóta négy nagylemez és egy EP jelzi működésüket.

Két magasabb fordulatszámon pörgő felvétel után egy középtempós hard rock szerzeményt hallunk tőlük Into The Shadows címmel, megközelítőleg a nyolcvanas évek hajbandáinak stílusában, majd egy Armored Saint világára emlékeztető felvezető után balladai hangulatban folytatja tovább a zenekar, a már említett Sedantary Painnel. Ez egyébként nem is annyira rossz darab: Ízléses, gördülékeny gitárszólók teszik izgalmassá az egyébként szerkezetileg nem túlságosan különleges számot. 

A Falling egy ősgalopp basszusfutamra kihegyezett életerős kis nyargalászás, aki az ilyet szereti, máris rákattanhat a nótára, ezt adták ki a srácok kislemez formájában, hogy a rockzenét még lejátszani hajlandó rádióadók ízelítőt kaphassanak belőlük.

A Darker Half muzsikájára nagy általánosságban ez jellemző: meghökkentő fordulatok nélküli, gitárfutamokban bővelkedő, kompromisszummentes fémzene. Sok szempontból szervesen illeszkedik az olyan idén megjelent, makacsul kitartó heavy metal harcosok korongjai sorába, mint amilyen volt a Steve Harris-féle British Lion, majd Ross The Boss, és némiképp a Butcher lemeze is. Úgy gondolom, a hasonló csónakban evező ausztráloknak semmi szégyenkezni valójuk nincs negyedik albumukkal kapcsolatban. Szépen kivitelezett borító, nagy gonddal elkészített számok, minőségi hangszerelés. Eddig elsősorban az ausztrálok ismerhették őket, de lassan Európa is kezd felzárkózni, hiszen rendszeresen fellépnek itt, 2018-ban már Magyarországon is jártak a Rage vendégeként, Németországban pedig többek között a Helloween társaságában szerepeltek a közelmúltban.

7/10