Mostanra lassan két hónapja tart a szociális távolságtartás; ez esetemben legalább három vagy négy elmaradt koncertet jelent, egy átlagos hónappal számolva. És bár a koncerteket valamelyest helyettesítik a karanténkoncertek, frissen kiadott élő DVD-k, és különféle Skype-os kollaborációk (ezek közül személyes kedvencem a Jinjer és a Suicide Silence tagjainak közreműködésével kiadott Nirvana-feldolgozás), egyvalamit semmi nem tud helyettesíteni: a koncertek utáni elmaradhatatlan rockdiszkót.

Mind voltunk már ilyenen, senkinek nem kell bemutatni: nincs is annál jobb, mint amikor a kedvenc együttesünk fellépése által kiváltott adrenalinlöketet nem az éjszakai buszon kell kihordanunk, hanem táncolhatunk, ugrálhatunk a kedvenc rock- és metalslágereinkre, amíg erőnkből telik. Amikor feszülten várjuk, hogy mi lesz a következő szám; ha jó, akkor folytatjuk a bulit, ha pedig nem, kimegyünk a friss levegőre, csak hogy ismét visszarohanjunk a terembe, amikor meghalljuk kedvenc dalunk nyitó riffjeit. Amikor már elhatároztuk, hogy hazamegyünk, de még ezt az egy számot megvárjuk, hátha olyan, amit pont szeretünk, így akár órákkal elodázva indulásunkat. Amikor az egyik percben még a ruhatárban állunk sorba a kabátunkért, és mi sem értjük, hogy két órával később miért tombolunk még mindig ugyanabban a klubban Amon Amarth-ra.

Persze ahogy az országos rádióknak, ezeknek a buliknak is megvannak a maguk üdvöskéi. Ezek általában egytől egyig fantasztikus dalok, az egyetlen bűnük, hogy a rockdiszkók DJ-i is pont ugyanezt gondolják róluk. És le nem hagynák őket a lejátszási listáról. Soha. Ezekből a dalokból gyűjtöttünk össze tízet.

10. Green Day - Basket Case

Nyolcvanas évek végi alakulásuk óta a Green Day rengeteg slágerrel járult hozzá a rockzenetörténethez (legfrissebb albumukról ITT írtunk), valamiért mégis az 1994-ben íródott Basket Case lett az, amit mindenki felkapott. Még a pop punk kétezres évekbeli üdvöskéje, Avril Lavigne is feldolgozta, gondoljon erről bárki bármit. Ha először vagy rockdiszkóban, tagadhatatlanul meg fog indulni a lábad erre az ikonikus dalra. Azonban ha visszatérő vendég vagy, sanszosan csak egy szemforgatást fog belőled kihozni, miközben beállsz a sörsorba; ez a szám úgyis kihagyható.

9. Linkin Park - In The End

Az In The End a kétezres évek elején jelent meg, és vált instant nu-metal himnusszá. Státusza olyan megrendíthetetlen a rockbulik programjában, hogy még a három évvel később kiadott Numb sem tudta letaszítani trónjáról; nem mintha nem próbálkozott volna, megjelenése után az összes létező zenei médiumból ez dőlt a hallgatókra. Azonban a rockdiszkók császára továbbra is az In The End maradt. Megszólal az ikonikus billentyűtéma. Magasba lendülnek a kezek. Te pedig unottan kortyolsz bele a sörödbe. Hát persze.

8. Papa Roach - Last Resort

„Cut my life into pieces, this is my last resort” - énekli egy emberként a küzdőtér, de tegye fel a kezét, aki ennél tovább tudja a szöveget. Pedig a rockbulik bőven adtak lehetőséget megtanulni. Azonban ahogy beindulnak a kétezres évekbeli sláger riffjei, mindig arra gondolok, ez a szám valójában közel nem olyan jó, mint amilyennek az első két sora alapján gondolnám. Öreg harcosként állsz a terem szélén, és azon gondolkodsz, hogy a refrénre headbangelők vajon valóban tudják-e a dalszöveget, vagy ugyanúgy elbliccelik, ahogy te is csináltad zöldfülű koncertlátogató korodban.

7. Rage Against The Machine - Killing In The Name

Mi a közös a kaliforniai rap metal együttes legnagyobb slágerében, és ezen cikk írójában? Mindketten 1992-ben születtünk, és a mai napig minden rockdiszkóban ott vagyunk. Volt már a Killing In The Name nem egyszer az a dal, mely miatt visszafordultam az ajtóból, és ottmaradtam a klubban még egy ötperces őrjöngés erejéig. Azonban ahogy a politikailag túlfűtött szövegek, ez a sláger is enyhén élét vesztette a gyakori használat miatt. De a riffek még mindig ugyanúgy megmozgatnak, a dalszöveg, főleg a magyar nyelvű áthallásai, még mindig élénken élnek az emlékezetedben. Tütüpp-tüpp, az a kibaszott tócsa, énekelgeted, miközben újabb sör után indulsz.

6. System Of A Down - Toxicity

De mondhattuk volna akár a Chop Suey!-t is, a 2001-es „Toxicity” album tele van legendás darabokkal, melyek, sok másik, a nu-metal érában született slágerrel ellentétben a mai napig megőrizték eredeti fényüket. Még ha ezt a fényforrást megannyi alkalommal próbálták már a dalok intenzív túljátszásával kiégetni. Mint óriási System-rajongó, már lelkiismeretből is végigéneklem a Toxicity-t, ha megszólal valahol. De közben a szívem mélyén arra gondolok, konkrétan bármelyik másik számnak jobban örültem volna az örmény-amerikai kvartettől.

5. Slipknot - Duality

Ez a szám a kifogása minden, Slipknotot nem ismerő embernek arra, hogy ismeri a Slipknotot. A 2004-es, zenei tévéken is nagyot ment Duality szerény véleményem szerint csak egy rádióbarát demója annak, hogy milyen agresszív zúzdákra képes amúgy a kilenctagú banda, és soha nem értettem, hogy egy rockdiszkóban, ahol elvileg nem az átlagos rádióhallgató ízlésének kell megfelelni, miért nem a Slipknot életmű egy keményebb darabját kapták fel. Elég, ha csak meghallod a nyitó sort: „I push my fingers into my eyes…”, és arra gondolsz, hogy ha még egyszer meg kell hallgatni ezt a számot, megfogadod Corey Taylor szavait.

4. Metallica - Enter Sandman

Elérkeztünk a listánknak abba a tartományába, ahol már szinte lehetetlen tényleges sorrendet felállítani; a következő négy szám egyikét sem tette be önszántából a lejátszóba otthon senki az elmúlt tíz évben, ezt garantálom. De az apokalipszis négy lovasából talán még az Enter Sandman a legtolerálhatóbb; addig sem a Nothing Else Matters szól, vigasztalod magad, miközben a refrén, „Exit light, enter night” tökéletesen leírja azt, amit érzel, mert most üt be az a feles Kalinka, melyet addig ittál, amíg a Toxicity szólt.

3. Iron Maiden - Fear Of The Dark

Teljesen megdöbbentem rajta, hogy a brit heavy metal állócsillag örökzöld slágere csak 1992-ben született; olyan érzésem van ugyanis vele kapcsolatban, hogy minimum az Örömódával, a Himnuszszal és Vivaldi Négy Évszakával kellett volna együtt tanulnunk az iskolában, olyan régóta velünk van. Ez a szám annyi kérdést felvet. Például azt, hogy hogy lehet az, hogy ha összeadnád, hányszor hallottad ezt a számot életedben, akkor kijönne, hogy két teljes napot töltöttél azzal, hogy Steve Harris rocktörténeti alapművét hallgattad, és mégsem jegyeztél meg többet a szövegből, mint hogy „Fear of the dark, (magas hangon) fear of the dark!”.

2. Guns N’ Roses - Sweet Child o’ Mine

Ezen a ponton akár a Rádió 1 is szólhatna, valószínűleg az sem irritálna jobban, de bármit is játszanának rajta, garantáltan nem hallottad még annyiszor, ahányszor az 1988-ban megjelent Ganzen nótát. Ballagás, esküvő, temetés; mintha mindegyiken ez szólna, de ha tíznél több rocker vagy metalarc gyűlik össze szórakozni, előbb-utóbb garantáltan fel fog sikítani a lejátszóból Axl Rose sármos fejhangja. Már nem nézed, ki tolta eléd az újabb korsó sört, és végképp nem számolod, hányadik, csak lehúzod, hogy enyhüljön a fájdalom.

1. Nirvana - Smells Like Teen Spirit

Hogy nemzetünk egyik nagy alakját idézzem: „Kell még valamit mondanom, Ildikó?”. Még Nirvana-rajongóként is ökölbe szorul a gyomrom, ha ezt az 1991-es klasszikust meghallom, és van egy sanda gyanúm, hogy ha Kurt Cobain még élne, ő is pont ugyanezt érezné. Zenetévéktől kezdve konditermek rádiójában leadott remixeken át a legvállalhatatlanabb feldolgozásokig minden formában hallottuk már ezt a dalt, és akkor most a rockdiszkóban is leadják. Megint. És van, aki ugrál rá. Megint. Elindulnál haza, de egyrészt lehetetlen feladatnak tűnik átvágni a táncparketten tomboló tinilányokon, másrészt hátha a következő szám jó lesz. Úgyhogy kiürült műanyagpoharadat gyűrögetve hallgatod, ahogy Kurt ötszázadik alkalommal is elüvöltözi a dal végén: „Ne rinyáljál, ne rinyáljál”.

Bónusz – Bármelyik Tankcsapda-szám

Be vagyok rúgva, Mennyország Tourist, Mindig péntek, Ez az a ház; ezek mind visszatérő vendégek a rockdiszkók lejátszási listájában. Nem tudod, hogy azért szereted, mert olyan rossz, hogy már jó vagy azért, mert olyan jó, hogy mindig jó, vagy pedig pusztán azért, mert ezen nőttél fel; legyél metalarc, valakinek az anyukája, akit be kellett kísérni a koncertre, bőrmellényes rocker vagy sznobmetalos újságíró: tudod, és énekelni fogod a szöveget. Kérdésen felül.