Az eddigiekben használt koncepciótól eltérően most nem a legrosszabbtól a legjobbig címet kapja cikkünk, ugyanis nagy gondban lennék, ha a Black Sabbath-lemezeket ebben a formában kellene rangsorolnom. Egyszerűen csak időrendi/megjelenési sorrendben fogom elemezgetni a korongokat. Továbbá szándékosan kihagyom belőle a már ezerszer leírt, unalomig hangoztatott háttér-információkat.

Black Sabbath  (1970)

Az első Black Sabbath-album, mely a banda nevét viseli, egy olyan zenei világba kalauzolja a hallgatót, mely az akkori hard rock színtéren alkotó zenekarokat leginkább súlyosság tekintetében utasította maga mögé. Az astoni csapat a debütalbum felvételei előtt még a blues rock stílusban utazott, később aztán ebbe a zenei világba szőttek bele egy-két ördögi témát, valamint súlyosbítottak a zenekar megszólalásán is.

Legfőképp a Black Sabbath című daluk miatt hivatkoznak rájuk inspirációforrásként egyes doom formációk, hiszen ez a szerzeményük hajaz leginkább a mai doom zenekarok által képviselt vonalra. A fő csapásirányuk viszont sokkal inkább a blues-alapú, ízes, játékos hard rock zene volt. A sátánnal/gonosszal foglalkozó dalszövegek, illetve a lemezborítón szereplő utalások miatt tévesen sátánistának bélyegezték meg a bandát. A Black Sabbath tagjai bevonultak a stúdióba és egy nap alatt feljátszották a lemezt, pontosan úgy, mint amikor lenyomnak egy élő koncertet. Érdekes, hogy mai szemmel nézve is tökéletes az összkép, ennek ellenére manapság hónapokig is eltart egy-egy lemezfelvétel.

Paranoid (1970)

A második nagylemezre sem kellett sokáig várni, melyet szintén rekord idő alatt rögzített a zenekar. A "Paranoid" már kevesebb blues-elemet tartalmaz, a kőkemény dalok közé bekúszik egy pici jazz is. A címadó dal szállítja le nekik a világhírt, pont az, melyet utolsóként, a kiadó noszogatására írtak meg, és amelytől a legkevésbé várták, hogy pont ez repíti fel őket a csúcsra. A Black Sabbath azon zenekarok egyike, akik a lemezborítóik kapcsán kimondottan balszerencsésnek mondhatók: a sort a "Paranoid" nyitja.

Master Of Reality (1971)

A harmadik, "Master Of Reality" című album borítója sem éppen a zenekar által megálmodott elképzelések szerint alakult. Itt a zene kissé egyszerűbb, konkrétabb formában ölt testet, több doomos elemmel és még keményebben, mint az előző anyagaikon. Ez a korong is klasszikussá érett az idők folyamán, mely rövid, tömör, lényegre törő. A Black Sabbath szinte minden egyes albuma más és más, rájuk sosem volt jellemző az önismétlés, az egy helyben toporgás. Folyamatos megújulás övezte a pályafutásukat, ami csak nagyon kevés zenekarról mondható el.

Vol. 4 (1972)

A "Vol. 4" is egy másfajta zenei világot képvisel, melyet leginkább a drogok tereltek el ebbe az irányba. A súlyos témák közé pszichedelikus elemek is ékelődnek, újabb színezetet adva ezzel a Black Sabbath muzsikájának. Az is megfigyelhető, hogy a lemezeik hangzása sem egyforma, mindegyik önálló karakterrel bír, ami még inkább a változatosságra való törekvést erősíti. Sokan az első négy Black Sabbath-lemezre hivatkoznak, mint megkerülhetetlen alapkő, illetve inspirációforrás. Aztán vannak, akik az első hatot tartják ennek. Az egyszer biztos, hogy szép fokozatosan térnek le arról az útról, melyen '69-ben elindultak.

Sabbath Bloody Sabbath (1973)

Mivel a drogok és a folyamatos bulizás, partizás elszívja az életenergiájukat, a zenekar kezdi a megfáradás első jeleit mutatni. A "Sabbath Bloody Sabbath" már egy nehezebb szülés eredményeként jön létre: ezen az előző lemezükön beszivárgott elszállós, pszichedelikus témák még nagyobb teret kapnak, valamint a jazz is újból tetten érhető egy-két dalban. Egyáltalán nem rossz lemez, sőt! A hangzás is nagyszerű, illetve a lemezborító is sokkal ötletesebb, mint az előző lemez, a "Vol.4" esetében. Egy kísérletezőbb, progresszívabb irányvonal kezdődik a zenekar életében.

Sabotage (1975)

A "Sabotage" még nehezebb körülmények között készül, de a végeredmény ismét lenyűgöző. Bírósági ügyek terhe húzza a zenekari tagok idegrendszerét, melynek hatása van a lemezkészítés folyamatára is. Az album első fele konkrétabb, emészthetőbb szerzeményekkel operál, a B-oldal kísérletezőbb, elszálltabb vonalon mozog. Az albumborító pedig az eddigi legrosszabb ötletük. A "Sabotage" a vízválasztó a zenekar életében, ugyanis lezár egy fejezetet, ami után már valóban zuhanórepülésbe kezd a banda.

Technical Ecstasy (1976)

A "Technical Ecstasy" lemez idejére a Black Sabbath régi fénye megkopott, a zenekar itt már csak árnyéka volt önmagának. Bár zenélni nem felejtettek el, a nótaírás terén azonban komoly változások történtek. Sem a hangzás, sem pedig a dalok nem emlékeztetnek már arra a Black Sabbathra, akik a hatvanas évek végén forradalmi, kemény és hátborzongató zenéjükkel berobbantak a heavy metal világába. A banda tagjai ekkorra már nagyon eltávolodtak egymástól, és az eddig is jelenlévő mértéktelen ital- és drogfogyasztás most tetőzött csak igazán.

A zenei irányvonal egy lágyabb, rockosabb arcát mutatja a bandának. Aki csak ennél a lemeznél kapcsolódik be a sztoriba és el tud vonatkoztatni a Black Sabbath korábbi munkásságától, valamint csakis a dalok minőségére összpontosít, az akár elismerően is nyilatkozhat a "Technical Ecstasy" lemezről. Ozzy ebben az időszakban már egyre megbízhatatlanabbá válik, a munka oroszlánrésze pedig Tony Iommira zúdul. Ő az az összetartó erő, aki nélkül már rég szétesett volna a Black Sabbath. 

Never Say Die (1978)

A '70-es évekbeli utolsó, Ozzyval készült "Never Say Die" már egy homlokegyenest más irányvonalon alkotó zenekart mutat, melyen még mindig vannak jó dalok, de az ősrajongók ekkor már végleg hátat fordítottak a Black Sabbathnak. A keménység szinte teljes mértékben kiveszett a zenéjükből: ha a "Never Say Die"-t összehasonlítjuk az első három lemezükkel, akkor maximum Ozzy hangja az, melynek révén esetleg beazonosítható a banda. A frontember szűrét a 10. évforduló alkalmával lezavart turné után, illetve a soron következő nagylemez felvételeinek legelső fázisában végleg kitették a bandából. Nem sokkal később egy új korszak kezdődik a zenekar életében, amely ismét szélesre tárja a kapukat a sikerhez vezető úton.