Rozsdagyár

HORTOBÁGY HARDCORE CREW - Kölcsönidő (2020)

2020. augusztus 03. - Mr.Zoom

hhcc.jpg

- Hú, hú, hú! – mondtam magamban a Hortobágy Hardcore Crew nagylemezének elindítása után, és azt hiszem, ezek a rövid kis indulatszavak magyarázatot igényelnek, tehát: alapvetően akkor megyek le bagolyba, amikor meglepően jó cuccot találok. Nem csak igényes, színvonalas zenét, hanem valami olyasmit, ami több ennél. Amikor valami olyan szól a lejátszóban, ami már a kezdet kezdetén bombasztikusan hat, és visz magával egészen az utolsó tétel legutolsó üteméig. Mondanom sem kell, aránylag ritkán történik meg az ilyesmi. Általában azt kapom, amit az előzetes elvárások alapján várok, ezért többnyire elmarad a katarzis. Szerencsére vannak kivételek…  

Az első hú valami olyasmi akar itt lenni: - Ezt nevezem rockzenének! Rögtön az első hangokból kiderül, hogy nem egy rutintalan, útkereső, fiatal csapat van terítéken, nem lelkes amatőrök első próbálkozásai szólnak, hanem egy érett, a műfajt kisujjból kirázó, abszolút profi gárda dobja elénk büszkén és pimaszul az éppen aktuális, veséből kiokádott gyöngyszemeit (a Hortobágy Hardcore Crew még 2008-ban alakult, három EP után készült el első nagylemezük).

A második hú már azt jelenti: - Hát ez óriási! Nagyjából a harmadik nóta környékén muszáj volt a fejesről kirakni a zenét a hangfalakra és az agyig hatoló, húsbavágó zúzdára valami mozgásfélét kellett bemutatnom… Nem tehetek róla, ez van! Azt hiszem, akinek a vérében van ez a műfaj, az nem bírja ki ülve bólogatással, szépen elengedi magát. El is döntöttem, hogy esti mozgásra elviszem magammal a kiadványt, de erről majd később…

A harmadik hú egy kicsit a szégyenkezésé. Hiszen a ”Kölcsönidő” már januárban elérhető volt az interneten, hozzánk pedig csak most ért el, augusztusban. Csak akkor nyugodtam meg kissé, amikor körülnézve a világhálón azt láttam, hogy nem csak nálunk nem került elemzésre a lemez, hanem sehol. Hihetetlen tény, de egyetlen hazai fórum nem foglalkozott vele. Ez egészen döbbenetes.

A szokásos történet: megvan a beharangozó, van kis reklám a megjelenő anyag előtt, utána azonban mély hallgatás. Most annyi kitekintést hadd tegyek, hogy tudjuk, Magyarországon nem kevés a zenei témájú oldalak száma, melyek napi szinten írják a lemezkritikákat, és már előre figyelik a megjelenéseket, ezért egy ilyen anyag mellőzése abszolút baklövés. Különösen akkor, ha bemutatkozó lemezről van szó, melynek fogadtatása meghatározó lehet.

Jelen sorok írójának véleménye persze egyetlen a sok közül, de bő 30 év zenehallgatással a hátam mögött annyit azért meg tudok állapítani, hogy ezt a dallamos hardcore műfajt sokkal jobban nem lehet művelni. Most menjek bele a szokásos gitárszóló, ének, dobhangzás vesézésekbe? Minek? Nem nagyon kell itt ecsetelni semmit, akinek van füle, hallhatja, hogy első osztályú itt minden. Ki merem jelenteni, hogy megszólalásában ez a cucc simán van olyan, mint a Testament vagy a Cro-Mags idei lemeze. Általában csak a zenészeket szoktuk kiemelni egy-egy recenzió során, most úgy érzem, Nóniusz Gábor hangmérnök kimagasló munkát végzett (Nóniusz a Hortobágyon…).

Amire igazából felhívnám a figyelmet, az a dalszövegek finomsága és mélysége, ebben (is) magasan a jelenlegi színtér fölött áll az együttes, és szerencsére ezekről található egy nagyon jó cikk magától a bandától, tehát aki a számok előtörténetére kíváncsi, az néhány perc keresés után ezt megtalálhatja. Előzetesen annyit, hogy Jung vagy a kölcsönvett idő is fontos részei a szövegi mondanivalónak, szóval a gettó mentalitást nem itt kell keresni, bár azt is jobb előre tisztázni, hogy vannak náluk is veretes kifejezések, ez mégsem az a fröcsögő káromkodás-özön, mely sok tengerentúli kollégájuknál alap. Nekem egyébként minduntalan olyan szövegfoszlányok ugrottak be a nótákról, hogy például „Mi van a lepel mögött, mit takar a szó?” és szerintem ezt mindenki érti, aki nem ma kezdte ezt a műfajt.

Zenei értelemben ez egy olyan hardcore alap, mely minden tekintetben megfelel a mai modern trendeknek, ugyanakkor nem megy át a legcsekélyebb mértékben sem popba. Ezzel - azt hiszem - mindent elmondtam. Technikás, izgalmas, romantikus felhangokat mellőző, őrületes üvöltésekkel erősített, testet-lelket melengető rockzene… jó érzés kimondani, Magyarországról (ha nem is a Hortobágyról). A műfaj kedvelőinek kötelező, valószínűleg már pörgetik is maguknak ezerrel, aki pedig nem annyira ebben a stílusban mozog, de kellőképpen nyitottnak érzi magát, bátran próbálkozhat velük.

Ahogy azt már korábban is többször említettem, a hardcore zenét a Teremtő minden bizonnyal a testedzéshez találta ki, tehát ha plusz energiára van szükséged a hegymászáshoz, a napi kis maratonjaidhoz, házi edzésekhez, vagy jön egy olyan fejlövésed, hogy derékig érő sárban akarod megmozgatni az alsó végtagjaidat, mert éppen ettől érzed jól magad, akkor adagold magadnak fejbe a HHCC debütáló lemezét, nem fogsz benne csalódni! Ultra-brutális erődemonstráció rozsdatermelő ipari alpinistáknak.

 10/10

001ahortba01.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6916102502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása