Rozsdagyár

DÖBBENET - Megérkezett a progresszív punk banda második albuma

2020. október 03. - Kovenant

dobbenet.jpg

A magát stílusosan egy rákóczifalvai házi pálinkáról elnevező Döbbenet zenekar 2016 őszén alakult, műfajilag a punk intellektuális, progresszív vonalát képviseli, szellemiségének gyökerei leginkább a ’80-as évek magyar undergroundjában gyökereznek.

Az első felállás anyaga 2017 nyarán jelent meg "Párolog a szeretet" címmel. Az új felállással a zenekar a leginkább rögtönzött, minimalista zenei szerzeményektől egy jóval összetettebb, kísérletezőbb irányba indult el, melynek hozadékaként 2020-ban elkészült a második lemez.

Az "Örülj, hogy kiszolgálnak" című stúdióanyagot konzisztens eklektika és masszív őrület jellemzi. Aberrált groteszk, társadalomkritikus szövegeit gyakran billentyűvel és erős basszussal megtámogatott, stílusparódiába hajló zenei megoldások kísérik, a műfajban szokatlan billentyűfutamok a Stranglers korai lemezeit idézik.

A Prológus és Epilógus között nyolc szerzemény hangzik el. A lemezen hallhatunk nagybőgőt (Gyüdi Sándor), balkáni szaxofont (Leposa Balázs), női vokált (Mucsi-Sörös Tímea), a lemez stúdiómunkálatait pedig Dobos Gergely végezte, aki maga is játszott basszust a lemezre. A lemez egyik dalához a zenekar - közvetlenül a korona-apokalipszis megjelenésekor - padlásklipet is forgatott.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8916225730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása