Rozsdagyár

PERCHTA - Ufång (2020)

2020. november 05. - Kovenant

cover_52.jpg

Egy-két héttel ezelőtt jött szembe velem teljesen váratlanul az osztrák black/folk/pagan metal csapat, a Perchta bemutatkozó albuma, az "Ufång", melyet még idén áprilisban adott ki a Prophecy Productions. A Wåssa című daluk nagyon megfogott, az énekesnőjük egészen egyedi hangja és a különös atmoszféra miatt. Gyorsan visszakerestem a promót és rá is vetettem magam. Nos, nem egészen azt kaptam, amit a fent említett nóta után vártam.

Nagyon nehéz időket él át a rockzene és így az őt követő rock/metal sajtó is: a koncertek teljes megszűnésével, illetve úgy általában a járvány miatti prioritás-átrendeződésekkel maradnak a bulvárhírek, az évfordulós visszaemlékezések, a közösségi médiabeli megszólalásokon és cicaharcokon való csámcsogás, meg a különböző, rendkívüli jelentőségű "Cavalera levágta húsz év után a rasztáját" meg "hord-e maszkot vagy sem X.Y. és ha igen, miért nem" típusú agytekervény-kisimító cikkrettenetek. Ezeknek az égadta világon semmi értelmét nem látom, ezért szabályosan vadászok a kíváncsiságomat felkeltő, érdekesebb lemezekre.

A tiroli Perchta pontosan ilyennek tűnt már megjelenésében, de koncepciójában is. A Perchta név egy pogány istennőt jelöl, mely az Alpok német nyelvű népeinek kereszténységet megelőző mitológiájában kapott szerepet, jelentése rejtőzködő. A pogány eredetnek némileg ellentmond, hogy Perchta kultusza szerint Karácsony és Vízkereszt között járta éjszakánként a falvakat, hogy ellenőrizze a kisgyermekeket és a fiatal szolgálókat.

Ha azok egész évben jól viselkedtek és keményen dolgoztak, akkor cipőjükben ezüstpénzt hagyott. Ha nem, akkor a hölgyünknek kissé megváltozott a hozzáállása: ilyenkor felvágta a delikvensek hasát, eltávolította onnan a gyomrot és a belső szerveket, majd szalmával és kaviccsal tömte ki azt. Kétféle alakban jelent meg: vagy gyönyörű fiatal, hófehér nőként vagy pedig rettenetes csúf, ijesztő öregasszonyként.

A Perchta név mögött Fabio D'Amore, az osztrák szimfonikus power metal csapat basszusgitárosa és a csak a zenekarnév mögé rejtőző hölgy áll, aki egyébként az egész koncepcióért és az énekért felel, valamint a dalszerzői duó másik fele is ő. Külön érdekesség még, hogy a dalokat a német nyelv tiroli dialektusában adja elő a csapat.

Ami elsőre megkapott, az az énekesnő egészen elképesztő hangja. Gyönyörű, mély hangfekvésben énekel a tiszta vokál során, de a blackes acsarkodása vagy sikoltozása egyenesen félelmetes. Nagyon ritkán hallani ennyire egyedi, elsőre magával ragadó előadásmódot. Ahogy azonban belemerültem a lemezanyagba, sajnos azonnal előjöttek a problémák is. 

A tíztételes, harminckilenc perces album ugyanis nagyon felemásra sikeredett. Az instrumentális intrót és outrót nem számolva nyolc dalt kapunk, azonban ez sem áll meg egyértelműen. Ugyanis egy korrekt dal után azonnal egy két-háromperces rettenet következik. Nem tudom ezt másképp hívni: monoton citerakíséret mellett az énekesnő - leginkább Yoko Ono legelborultabb avantgárd és értékelhetetlen performanszait ídézően - suttog, üvölt, acsarkodik egyfajta monodrámába illően.

És bizony ez megy négyszer egymás után. Ezek az átkötések egymástól megkülönböztethetetlenek, ráadásul totálisan funkciótlanok is, hiszen a speciális nyelvezet miatt esélytelen a befogadásuk, az előadásmódról nem is beszélve. Minden bizonnyal a zenekar egy konkrét történetet mesél el balladaszerűen, de önmagában ez így értelmetlen. A négy hagyományos dal mindösszesen huszonöt percet tesz ki, ami leginkább egy EP-nek felel meg, nem stúdióalbumnak. 

Bármennyire is kiváló az Erdn, az Åtem, a Gluat és a Wåssa című tétel, már második alkalommal is automatikusan ugrottam is át a kifejezetten idegesítő átkötéseket. És ez bizony önmagában kinyírja egy konceptalbum élvezeti értékét: gondoljunk csak a "The Wall", az "Operation: Mindcrime"  vagy éppen a "Tommy" korongokra. Ezeknél is vannak átkötések, rövidebb narratív részek, de ezek is önmagukban élvezhető, dallamos, saját maguk jogán szereplő tételek, adott szerepkörrel. Míg itt egész egyszerűen csak az egyébként tényleg nagyon egyedi és érdekes szerzeményeket rontják le visszamenőlegesen is, bármiféle befogadói funkció nélkül.

Rettenetesen sajnálom ezt a dolgot, mert a Perchta valóban valami teljesen váratlan koncepcióval állt elő, mely zeneiségében köröket ver a kortárs folk metal színtérre, csak éppen a korong szerkezete rontotta el teljesen a megvalósítást. Ezeket a zavaró narrációkat teljes értékű dalokkal kellett volna kiváltani és akkor most egy közel tökéletes anyagról írhatnék. Nem így történt: remélem, a következő albumra változatnak ezen. 

7/10

perchta_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1816275258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása