Idén februárban jelentkezett új EP-vel (kritikánk ITT olvasható) a Brooklyn-i post black metal brigád, a Tombs. Hosszát tekintve a harmincöt perces anyag egy komplett nagylemeznek is simán elment volna. Az új album, mely 2020. november 20-án a Season Of Mist kiadó jóvoltából látott napvilágot "Under Sullen Skies" címmel - a tipikus Tombs stílusjegyeket megtartva ugyan - egy kommerszebb, kifinomultabb, érettebb arcát mutatja a bandának.

A zenekar viszonylag rövid időn belül óriási fejlődésen ment keresztül; na nem mintha eddig az amatörizmus árnyéka vetült volna a srácokra, de az új korong kapcsán nyugodtan kijelenthetjük, hogy bizony újabb kapuk nyíltak meg a csapat előtt, mely valószínűleg a rajongótáboruk kiszélesedését is hozza majd magával. A "Monarchy Of Shadows" EP-n a dalok brutalitása fogott meg, az új anyag viszont a sokszínűsége, dallamközpontúsága és az érettsége miatt rántott magával.

Amikor egy banda nem evez át ismeretlen vizekre, hanem úgy újítja meg saját magát, hogy a dalszerzési fázisban kapcsol maximális fokozatba, akkor egyrészt megtartja a régi rajongóit, a minőségjavulás pedig újabbakat is hoz magával. A Tombs pontosan ezt tette: nem váltottak stílust, hanem a zenéjükben már korábban is megtapasztalt finomságokat fejlesztették tökélyre és ezáltal felkerültek a legnagyobbak közé.

Végre egy anyag, mely nem a mostanában egyre nagyobb teret nyerő úgynevezett stílusgyakorlatot erősíti, hanem friss és kondicionált. A black metal témák több ízben is doomos elemekkel fonódnak össze, tökéletes szimbiózist alkotva. A harmóniák pedig sokkal mélyebb érzelmi töltetet kaptak, mint bármikor korábban: gyönyörű, olykor szívbemarkoló melódiákkal operál a csapat.

A nyitó Bone Furnace még nem igazán vetíti elő azt, hogy mire is számíthat a hallgató az elkövetkezendő egy órában, de már ebben a dalban is élesen kirajzolódnak a változás jelei. A Void Constellarion gyilkos riffelése, majd lassú, doomos alapozása hozza az igazi meglepetéseket. És ez még csak a kezdet. A Barren a melodikus black metal egyik ékköve, olyan zseniális dallamokkal felvértezve, amilyeneket csak a régi nagyok klasszikus albumain hallani.

A The Hunger is egy markáns, középtempós témával alapoz, mely nem csak a hangszerelési és a dalszerzési fejlődésről tesz tanúbizonyságot, hanem az énektémák sokszínűségét is hivatott bemutatni. Persze ez nem csak ebben a tételben mutatkozik meg. A Secrets Of The Black Sun misztikus doomja egy újabb csemege, a Descensum pedig szintén hozza a fogós, markáns témákat és a változatosságot is egyben. Még csak az album felénél járunk, hátra van még további hat szerzemény. A rövid, instrumentális We Move Like Phantoms egyszerű, de nagyszerű gitártémái úgy ívódnak belénk, mint egy csecsemő sejtjeibe a friss anyatej.

Idén sok black metal albumról írtam már kritikát, volt köztük régisulis, atmoszferikus, kevert összetételű, és annak ellenére, hogy többször is tíz ponttal jutalmaztam némelyiket (néha talán túl jószívű is voltam), ennyire egyik sem tetszett, mint a Tombs új korongja. Az egy óra játékidő talán egy kissé túlzás, de mivel kegyetlen jó dalokkal pakolták tele az albumot, így simán megbocsátható. Ezt az anyagot ebben a műfajban - azt hiszem - nehéz lesz überelni.

10/10