Rozsdagyár

TOMBS - Monarchy Of Shadows EP (2020)

2020. február 29. - chris576

124650.jpg

A brooklyni Tombs 2007-óta nyomatja a nordikus atmoszférájú feketefémet, három EP-vel és négy nagylemezzel a háta mögött. A banda a soron következő ötödik soralbum kiadása helyett úgy döntött, hogy egyelőre ismét egy EP-vel rukkol elő.

A "Monarchy Of Shadows" annak ellenére, hogy EP, eléggé terebélyesre sikerült: hat tétel harmincöt percben. Sokan ezt már teljes nagylemez képében is kiadták volna. Ez viszont nem oszt, nem szoroz, a lényeg a zene, azt pedig bárhonnan is nézzük, teljesen rendben van.

Nem tudom, mennyire gondolta komolyan Acélos Balázs, a Don Gatto gitárosa a németországi Wacken-fesztiválon adott interjúban azt, hogy szerinte a rockzenei stílusirányzatok közül, ha művészetről beszélünk, akkor az leginkább a black metal esetében érvényesül. Az egyszer biztos, hogy személy szerint hitelt adok ennek a kijelentésnek, mert a progresszív rock vagy metal vonal mellett talán ez az egyetlen olyan műfaj (a rockzenén belül természetesen), amelyre rá lehet aggatni azt, hogy művészet. A többi inkább szórakoztató, mintsem művészi jelleggel bír.

A black metal olyan atmoszférát képes teremteni, melynek során a zenehallgatás egy teljesen más vonatkozásban ölt testet, mint mondjuk egy laza és szórakoztató rockzene esetében. Ez a műfaj áthatolhatatlan kapukat nyit meg, felszabadítja a tudatot, elűzi a kételyeket, határtalan önbizalommal ruházza fel a hallgatót. Minden idegszáladban érzed a hatását, parazitaként használja a tested.

Persze lehet ezt is pocsékul művelni, de akiben van alázat a műfaj iránt, továbbá szüntelen kreativitással és kiváló dalszerzői vénával áldotta meg a sors, az a személy vagy zenekar komoly művészi besorolás alá esik.

A címadó Monarchy Of Shadows sejtelmes kezdése kíméletlen feketefémbe torkollik, amúgy tele van váltásokkal, színes, izgalmas. Az Once Falls The Guillotine gyilkos black metal-témák és doomos belassulások ötvözete. A Necro Alchemy egy korrekt darálásnak indul, ám ezt is megtöri egy belassult, súlyos riffelés, ami nagyon jót tesz a dalnak.

A Man Behind The Sun talán egy picivel lemarad a többi tételhez képest, de rossznak ezt sem mondanám. A The Dark Rift atomsúlyos riffelése vagy a záró Path Of Totality (Midnight Sun) középtájékán érkező riffkirakata szintén elismerésre méltó. A lemez legnagyobb pozitívuma a változatosság: mindegyik dalban van egy kis csavar, mely megtöri az eszement darálásokat.

A "Monarchy Of Shadows" 2020. február 28-án jelent meg a Season Of Mist kiadó gondozásában. Akik szeretik a black metalt, azok számára kihagyhatatlan, de bármely extrém metalt kedvelő rajongó tehet vele egy próbát.

8,5/10

920346.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6915496680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása