Bemutatja első imidzs-videoklipjét a FEKETEPÉTER dark pop trió, melyet az Úgysem értenéd című dalra forgattak. Még szólóprojektként működve jelent meg a Lélektinta című debütáló dal, idén viszont már a kész formáció hozta létre és adta ki "FEKETEPÉTER" címet viselő első kislemezét. Eredetileg nem a metalszcénát célozták meg, a dalok popos-akusztikus formában születtek meg, korábbi, metalos gyökereiktől azonban mégsem tudtak elszakadni. Így kerültek mélyre hangolt, dörgő gitárriffek a dallamos elemek alá.
Az EP hangulatvilága adott volt a részemről. Nagyjából két év munkája és demózgatása vezette fel a kész kislemezt, de a megjelenés előtti fél évben már hárman dolgoztunk rajta igazán, hogy az elképzeléseket megvalósítás váltsa fel – mondja Peti (ének).
A kérdésre, hogy miért pont az Úgysem értenéd című számot választották a klipforgatáshoz, ezt felelte:
Elsősorban azért esett erre a dalra a választásunk, mert volt benne valami, ami mindhármunkhoz beszélt. Ugyanazok az érzések rezonáltak más és más élményekre, és bár a kislemez után széles volt a skála a visszajelzések alapján a legjobb dalt illetően, mi mégis rátettük a voksunkat. A mondanivalója kíméletlen, mégis mintha az arany középutat járná a többi dallal összevetve zeneileg, így bízunk benne, hogy olyan körökben is felüti a fejét, ahol általában nem a rock/metal zene dominál.
Facebook: https://bit.ly/kmm-fktp-fb
Instagram: https://bit.ly/kmm-fktp-ig
Youtube: https://bit.ly/3kNHIzx
Spotify: https://spoti.fi/364u9rq