Maradt még egy-két említésre méltó korong a tavalyi évből, melyekkel leginkább energia- és időhiány miatt nem tudtunk foglalkozni. Mivel csak nemrég rockoltuk át magunkat 2021-be, szerintem érdemes még egy kicsit a "vírus évének" második felében megjelent lemezek között böngészgetni.
Az amerikai desert rock formáció, a Big Scenic Nowhere 2020. október 18-án jelentette meg háromtételes EP-jét "Lavender Blues" címmel a Satin Records gondozásában. A csapatot a színtéren valamennyire már ismert arcok alkotják: Gary Arce (Yawning Man), Bob Balch (Fu Manchu), Tony Reed (Mos Generator), Bill Stinson (Yawning Man).
A szintén tavalyi keltezésű "Vision Beyond Horizon" című debütalbumukat még nem hallottam, de az új EP-jük ismeretében érdemes lesz majd abba is belefülelnem. Egyre több olyan csapat bukkan fel amúgy a színtéren, akikre nézve egyenesen sértő lenne a Kyuss-kópia jelző. A Big Scenic Nowhere például teljesen egyéni karakterrel bír, nem is nagyon tudnék zenekarnevekkel dobálózni velük kapcsolatban.
A hangzásuk is egy kicsit más, mint a többi stoner bandáé (tisztább, de azért a "dög" ugyanúgy megvan benne), a pszichedelia pedig rendkívül nagyot nyom a latba; olyannyira, hogy ha az EP tizenhárom perces címadó dalát például nem háttérmuzsikaként hallgatjuk, hanem rendesen belemélyedve kagylózunk, akkor akár afféle transzcendentális élményekre is szert tehetünk.
Úgy tekeregnek a fülünkbe a hipnotizáló dallamfüzérek, mint a lemezborítón látható anakonda. A második dal, a Blink Of An Eye egy kissé más irányba mozdul el: egy könnyed, erősen a hetvenes éveket idéző rockos szerzemény. A Labyrinths Fade visszakanyarodik a címadó nóta stílusa felé; jókora jammelés kerekedik végül belőle.
Ők nem a zsíros, kövér riffekkel hódítanak, hanem az atmoszferikus elemeket helyezik előtérbe (legalábbis ezen az EP-n). A "Lavender Blues" egy újabb kiváló stoner rock anyag, amely csak erősíti a műfaj tartópilléreit. Érdemes tehát egy kicsit visszatekinteni 2020-ra, ugyanis rengeteg jó korong született abban a nyavalyás évben.
10/10
