Azért az elég durva, hogy a King Weed nevű francia stoner banda 2017 óta tizen-egynéhány nagylemezt jelentetett már meg, ráadásul EP-kkel és válogatásalbumokkal is felduzzasztották a kínálatot. Mondjuk az utóbbin nem igazán lepődöm meg, esetükben ugyanis bőven van muníció ilyen jellegű anyagok összeállításához. A termelékenységük egyedülálló, sőt talán egy kissé túlzás is szerintem.

Nem hallgattam meg a teljes diszkográfiát, de élek a gyanúperrel, hogy akad köztük egy-két gyengébb szórás is. Ha pedig nincs igazam, akkor ők a stoner rock non plus ultrája, a sivatag koronázatlan királyai. Meghallgattam viszont a "Let There Be Weed" című legújabb korongjukat, ez pedig ékes bizonyítéka lehet annak, hogy az előbbi megállapítás áll közelebb az igazsághoz.

A King Weed is az instrumentális ágát viszi a stonernek, akárcsak a nemrégiben posztolt Black Sky Giant és Liquify zenekarok. Érdekes, hogy ennek ellenére mindhárman teljesen más karaktert képviselnek. A King Weed zenéjében rengeteg '70-es évekbeli rockbanda hatása tükröződik vissza, a megszólalásuk is inkább őket idézi.

Kiválóan indul a lemez a Psychonaut című dallal: az ízes, húzós, groove-os gitárriffek kegyetlenül hasítanak, jófajta jammelős, hard rockos örömzenélés ez a javából. A Conquerors Of The Light sem rossz, de ez a darab már szinte ordít az énektémák után. A Motherland gitárrifje nagyon ismerős nekem, de az Istenért nem ugrik be, hogy honnan. Ezt a Radioactive Land követi és ebben szintén egy ismerős téma üti fel a fejét, méghozzá egy Pantera-téma. Na, az ilyesmit már nem igazán tolerálom.

Az Onward is az előző tételek nyomvonalán halad és itt már kezd az ember idegeire menni az ének hiánya. Jófajta jammelős muzsikát tolnak a srácok, de ezek a szerzemények ebben a formában olyanok, mint valami nyers demóverziók, melyekhez még nem készültek el az énekfelvételek. Az album közel egy órát kitevő játékideje meg aztán megint csak belerondít a képbe.

Azért közel sem annyira jók ezek a dalok, hogy hatvan percre kibéreljék a helyet a lejátszónkban. Jó zenészek jó ötletekkel, elvileg rutinnal is, hiszen egy rakás felvételük megjelent már, de ezen akkor is van még mit csiszolni. Én a helyükben a mennyiség helyett inkább a minőséget céloznám meg és szorgalmaznám egy énekes beszervezését a bandába.

A "Let There Be Weed," bár tartalmaz egy-két jobb szerzeményt, de összességében csak egy nyúlfarknyival vezet az átlagos, középszerű lemezek mellett. Mindezt harmincöt percbe sűrítve és mondjuk énekkel kísérve jobban tudnám szeretni. Sokkal jobban.

7,5/10