Rozsdagyár

SIRENIA - Riddles, Ruins & Revelations (2021)

2021. február 13. - Kovenant

sirenia_cover.JPG

Egyre több énekesnővel felálló szimfonikus metal csapat nyergel át a pop metalra: trend lett ebből, korántsem kellemes trend és a korszellem azokat a zenekarokat is a kortárs pop eszközeinek átvételére kényszeríti, akiknek sem kedve, sem hajlandósága nincs erre. A norvég Sirenia sosem volt vádolható azzal, hogy ne alkalmazna a saját színterétől esetleg kevésbé elvárt elemeket, azonban most ők is az elektronika fokozottabb használata mellett döntöttek.

A Sirenia zenekart Morten Veland gitáros-dalszerző-énekes hozta létre 2001-ben, miután otthagyta a saját maga alapította Tristania szimfonikus/gótikus metal csapatot. Vélhetően személyes ellentétek miatt távozott, mert a Sirenia ugyanazt a zenei irányvonalat követte, habár Veland a későbbiekben bátrabban kísérletezett különböző hatásokkal, hangzásokkal.

A banda rákfenéje mindig is az énekesnők megtartása volt: hármat is elfogyasztottak a közel két évtized során, mire 2016-ban véglegesítették Emmanuelle Zoldan francia vokalistát, akik előtte tizenhárom évig volt háttérénekese a brigádnak és szerepelt is minden lemezükön, így előrelépése teljesen logikusnak tűnt. Klasszikusan képzett hangja van, opera-énekesnőként végzett és szerepelt sokáig, de folyamatosan dolgozott együtt metalbandákkal, így valóban megfelelő megoldást talált végre a norvég együttes és a február 12-én a Napalm Records gondozásában megjelent "Riddles, Ruins & Revelations" már a harmadik közös anyaguk.

Mára Morten Veland és Emmanuelle Zoldan maradtak csak alaptagok a csapatban, habár a 2018-ban csatlakozott turnézenészek, Nils Courbaron gitáros és Michael Brush dobos szerepel a lemezkreditben, de azt tudni kell, hogy Veland játszik fel mindent a stúdióban és ő felel a felvételekért is. A kiadós promószövegben külön hangsúlyozták, hogy az elektronika kiemelt szerepet kapott az új anyagon, aminek hallatán fel is húztam a szemöldököm, mert nem igazán ezt vártam a norvégoktól.

Nos, szerencsére a Sirenia nem váltott stílust és nem ment át popcsodába. Az együttes mindig is metalosabb, sötétebb zenét játszott, mint az énekesnővel felálló szimfonikus bandák többsége, Veland ereiben pedig érzésem szerint metal folyik, azaz ha akarna sem tudna mást játszani. Annyi történt csupán, hogy a szintetizátorokat modernebb hangszínekre, - mintákra, megszólalásra cserélték le, de a zene az talán még szikárabb is lett.

Főleg azok a nóták szigorodtak be, melyek a klasszikus szépség és szörnyeteg mintát követik, azaz Veland hörög a verzében a szinte deathes alapok alatt, majd Zoldan érkezik a dallamos, slágeresebb refrénre. Ilyen például a jól sikerült Beneath The Midnight Sun, illetve a verze-refrén mintát felcserélő The Timeless Waning is.

A lemez egyértelmű slágertétele a nyitó Addiction No. 1: ilyen nótából kellett volna még legalább kettő-három és akkor a "Riddles, Ruins & Revelations" esélyes lehetett volna akár a 2021 szimfonikus metal albuma címre is. Azonban bármennyire is sokszínű és telített a hangszerelés, akármennyi jó szólót tol le Veland és bármennyire is kiváló és karakteres énekesnő Zoldan, azért korántsem minden fenékig tejfel.

Az első problémám az, hogy túlságosan sokszor jönnek elő klisés megoldások: ilyen a gregorián kórus szerepeltetése, melynek hallatán azonnali rángógörcsöt kapok, mert ennél túlalkalmazottabb eszköz egyszerűen nem létezik a power/szimfonikus mezőnyben. A másik gondom a lakodalmas, slágergiccses dallammenetek: a This Curse Of Mine énektémája például bármelyik Szécsi Pál vagy Korda György örökzöldbe beleférhetett volna és ezt is legalább ezer másik dalban hallhattuk már. 

A tíztételes lemez végén szerepel a Voyage, Voyage, Desireless francia énekesnő varázslatos 1986-os kislemeznótájának a teljesen felesleges és sajnos nagyon rossz koncepciójú feldolgozása is, mely pontosan azt az álmodozós, nosztalgikus, éteri atmoszférát öli ki a dalból a metalriffeléssel, ami miatt a szám egész Európában óriási siker lett. Ezért tényleg kár.

A fenti problémák ellenére az új Sirenia-album kellemes hallgatnivaló, az első hat-hét nóta alapján akár még kiemelkedőnek is nevezhetnénk, azonban a vége lehúzza az egész produkciót. Mint annyi más esetben, kellett volna ide is egy külső fül: egy producer, aki képes kigyomlálni az ide nem illő vagy gyengébb minőségű szerzeményeket. Morten Veland felelt ugyanis mindenért: keverés, maszterelés, hangmérnöki munka, dalszerzés, az összes hangszersáv feljátszása és ilyenkor bizony az ember bele tud gyógyulni a saját dolgaiba. Mindenesetre a szimfonikus metal rajongóinak ajánlott. 

8,5/10

sirenia.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5716424828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása