Rozsdagyár

GRANDE ROYALE - Carry On (2021)

2021. február 24. - Bodzilla

granderoyale_cover.jpg

Március 26.-án lát napvilágot a Grande Royale új, sorrendben ötödik albuma, a "Carry On". A legutóbbi "Take It Easy" albumuk kísérletezőbb hangzása után a csapat visszatért az alapokhoz, a nyers és mocskos rock and roll dalokhoz.

Az utóbbi héten csupa olyan zenekar albumát kaptam kézhez, melyeket nem, vagy csak felületesen ismertem. A Grande Royale az előzőhöz tartozik. Az első benyomásra alapozva nem olvasgattam róluk háttérinformációkat, még az albummal megküldött biográfiát sem. Nem akartam, hogy befolyásoljanak az ott leírtak a vélemény formálásban. 

Az első gondolatom az volt, hogy a fiatal srácok remekül megtanulták a leckét az olyan old school rock 'n' roll csapatoktól, mint az L.A. Guns, Faster Pussycat, Guns N' Roses, és ha az említett zenekarok kortársai lettek volna, most bizonyára ismertebbek lennének. De olyan későbbi bandák is eszembe jutottak róluk, mint a Backyard Babies vagy a The Hellacopters. Ezzel az utóbbi megérzéssel közel is jártam a valósághoz. Ugyanis a Grande Royale is svéd csapat és mint kiderült, már nem is fiatalok. 

A zenekar 2013-ban alakult. Amint azt már a felvezetőben is említettem, ez az ötödik albuma a csapatnak. Na de lássuk, milyen dalokat is rejt a "Carry On"! Ahogy a biográfiájukban is írták, visszatértek a gyökerekhez, a nyers megszólaláshoz  és a mocskos  rock and roll témákhoz. Engem leginkább a Rose Tattoo Nice Boys-jára és a GNR My Michelle-jére emlékeztettek nyerseségben, dinamikában.

Az albumot nyitó Troublemaker meg is adja az iramot. A fejemben egy olyan kép jelent meg tőle, mint amikor egy hot-rodnak hatalmas füstfelhő közepette felcsikorognak a kerekei és a kipufogókból lángcsóvák törnek elő.

Nagyjából végig is viszik ezt a tempót, lendületet az egész albumon, melyből csak néha vesznek vissza, hogy a parton jól szemügyre vegyék a flangáló bikinis lányokat és egyet-egyet odafüttyentsenek nekik. Lemezelőzetesként a Bang című dalra készült klip képi világa ezek után visszahúz a valóságba, hogy hiába a California-feeling, ők a svéd rockerek mindennapjait élik. 

A lemez tele van jobbnál jobb dalokkal, nehéz lenne kiemelni közülük bármelyiket is. Az albumra egy különleges vendéget is sikerült meghívniuk Dregen (The Hellacopters, Backyard Babies) személyében, aki a Just As Bad As You dalhoz járul hozzá.

Aki a fentebb említett csapatokat kedveli, és eddig még nem ismerte a Grande Royale-t, bátran tegyen velük egy próbát. Garantáltan nem fognak csalódást okozni. Engem visszarepítettek a '80-as évek végére.

9/10

granderoyale_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2616436206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása