Bevallottan szeretem az énekesnőkkel felvonuló metalzenekarokat, legyen az akár a Guano Apes, Eths, In This Moment, Otep vagy a teljes egészében csajbanda Kittie és társai (mert lehetne még sorolni). Üde színfoltok tudnak lenni, de ahogy lenni szokott, nem mindegyik zenekar kiemelkedő a felhozatalból. Gomba módra elszaporodtak és ez a szaporulat rengeteg tucatzenekart szült, akik beleragadtak a középszerűség mocsarába. Ebből a mezőnyből próbál kitűnni az Aversed, melynek bemutatkozó lemeze, az "Impermanent" március 19-én jelenik meg.
A zenekar az egyesült államokbeli Bostonban alakult 2009-ben és ez idő alatt lényegében kevés hírt adtak magukról, két kislemezen vannak túl. A zenekar egyfajta melodikus death metalt játszik. Hatásaik és irányvonalaik is látszódnak az Arch Enemy, Jinjer, Rage of Lights képében, legalábbis énekfronton mindenképp, közben pedig próbálják lerakni saját névjegyüket is. Egyfelől ezért is lett olyan felemás az anyag…
Másfelől pedig meddig is lehet elhúzni a dalokat, ami már a rovásukra menne (de erről később)? Mint korábban utaltam az énekre, az énekesnő Haydee Irizarry roppant változatos a lemezen, hozza a mély hörgést és a lágy dallamokat egyaránt. Előtérbe is van rakva, miszerint ő az egyik fő alkotóelem és szó se róla, ki is tesz magáért rendesen. A zenészek is uraik a hangszerüknek, a majd' egyórás játékidőbe mindent bele akarnak rakni és megmutatni sokszínűségüket és tudásukat. Sungwoo Jeong és Alden Marchand a gitárokkal darálnak, melódiákat írnak, szólóznak, mindezt profi szinten űzve. Peter Albert de Reyna basszer és Jeff Saltzman dobos tökéletes alapot hoz az effajta progresszivitáshoz. A technikai tudás adott.
A nyitó Natsukashi egészében megmutatja, miben utazik a csapat: gyors őrlős muzsika hörgéssel, váltakozva tiszta dallamokkal és melódiával, de mindezek ellenére elég sablonnóta. A Close My Eyes, Laboratory - mely kicsit kilóg az összképből, a csapat hanyagolja a melodikus témákat, egy az egyben death metal vonalon mozogva - Abandoned hármas az erősebb darabokhoz tartoznak. Ez idő alatt a banda feltárja teljes eszköztárát. A címadó Impermanent és a Solar Sea sok kreatív ötletet mutat, egyben jól felhasználva az eddigieket.
Talán itt jönnek is a gondok: ami már eddig is érződött, túl sok mindent raktak ebbe a kilenc számba, olykor végletekig elnyújtva. Hiába ötletes egy dal jó témákkal, a végére unalomba fullad a hosszúsága és sablonossága miatt. Erre a Spiraling és a záró nyolc és félperces Nightsade a legjobb példa, melyekben leginkább felemás mértékben váltakoznak az igazán ötletes és unalmas részek. Sajnos ez mind a dalok rovására megy. A Malaise meg teljes mértékben lehagyható lett volna a lemezről.
Többszöri hallgatás után előjönnek a mélységei, de ezután se tudtam napirendre térni az ilyen ingázás fölött. Lényegében profi zenészek játszanak kreatív ötletekkel ellátott (olykor erős) dalokat, néha unalomig elnyújtva, belefutva fölösleges töltelékbe. Kár érte: ennek függvényében ez sokkal jobban is sikerülhetett volna, de látok potenciált a csapatban.
6,5/10
