Március 5-én jelent meg a dán death metal horda, a BAEST harmadik albuma, a "Necro Sapiens". A lemez máris szép sikereket ért el: Dániában a legtöbb példányban eladott vinyl és fizikai hanghordozó, az összesített albumeladási lista negyedik helye is az övék, valamint Németországban is a negyvenedik helyet csípte meg ugyanezen összesítésben.

A csapat nagyszabású turnét is szervezett tavaszra, melynek (ha a járványügyi rendelkezések megengedik, aminek persze csekély a valószínűsége) április 26-án budapesti állomása is lesz. A dán turnédátumokat már törölték, a többi országgal (úgy látszik) optimistábbak. Ha a tavaszi körút nem is jön össze, augusztusban remélhetőleg már láthatjuk őket a Phil Anselmo & The Illegals társaságában. 

A 2015-ben alakult dán csapat mára kezd a death metal műfaj egyik meghatározó alakjává válni. Önálló turnék mellett olyan ismertebb zenekarokkal is járták már Európát, mint az Abbath és a Decapitated, valamint a nagyobb fesztiválokon (Summer Breeze, Coppenhell, Ruhrpott Metal Meeting, Roskilde) is gyakori fellépők.

A "Necro Sapiens" az elmúlt két hétben hazájukban az eladási listák élére ugrott és ez nem véletlen. Igazán velős anyagot készített a dán ötösfogat. Egy rövid intró után az album már az első hangoknál megdörren a doomos  kezdetű Genesis című tétellel, melyet aztán meg is pörgetnek, megadva ezzel a lendületet a következő 39 perchez. Középtempós és gyors részek váltogatják egymást, a dalokon belül is.

A lemez legslágeresebb darabja a címadó Necro Sapiens, de több dalban is felcsendülnek fogós részek. A Baest nem találta fel újra a kereket, bátran építkeznek olyan elődök által lerakott alapokból, mint a Dismember, a Morbid Angel, de leginkább az Entombed és a Death, mégsem lehet rájuk fogni, hogy másolnák az említett zenekarokat. A srácoknak sikerült új, modern formában tálalni a tanultakat és ez lehet valahol a sikerük kulcsa. Az egész egyszerre modern és old school.

A gitárok masszívan szólnak, a dob pedig húzza végig a tempót. Különösen jól passzol a zenéhez Simon Olsen mélyről jövő hörgése (néhol versenyre is kel a leghosszabban kitartott hörgés címért), amely még Corpsegrinderen is túl tesz, és néhol már-már grindcore-ba hajlik. Gondolkodtam, hol hallottam hasonlót, de aztán beugrott, hogy Igornak van hasonló tónusa a Mytrából. 

Decemberben már lemezelőzetesként meg lehetett ismerkedni a szintén fülbemászó Abattoir című dallal, mely tempóját tekintve talán a leglassabb az albumon, de a vége felé jut ebbe is a darálásból, valamint egy jó kis gitárdallamocska is felüti a fejét.

A legváltozatosabb tétel a Towers Of Suffocation, a közepe táján lévő breakdown-nal és az azt követő kissé disszonáns ikergitárral. Még egy dalt emelnék ki, az albumot záró Sea Of Vomitot, mely a szaggatott riffjével az egyik kedvencem is az albumról.

Túl sok új ötletet nem vonultat fel az anyag, de ennek ellenére kellemes hallgatnivaló a műfaj kedvelőinek. Őszintén szólva engem a vége felé kissé zavart a folyamatos dara és hörgés (tudom, ne hallgassak death metalt), de a közel 40 perc az pont az a határ, hogy még ne sokalljak be tőle. Azt is mondhatnám, a srácok jól megtanulták a leckét és fel is mondják, ha nem is ötösre, de egy erős négyesre. Van bennük potenciál és szerintem sokat fogunk még hallani róluk.

8/10