Rozsdagyár

TOP10 - Újkori punk rock gyöngyszemek

A XXI. század kalózai

2021. március 31. - Mr.Zoom

ramones-464224_960_720.jpg

Volt egyszer egy szovjet akciófilm, a XX. század kalózai. Ebben vízen úszó óriási aknákat kellett hatástalanítani a bátor tűzszerészeknek… Meg volt egy francia rajzfilm, az ”Űrkalózok”, vagy valami ilyesmi, tele borostás arcú, tarajos rablókkal, akik űrhajóval riogatták a jónépet, na ebből a kettőből raktam össze az alcímet, hogy a ”XXI. század kalózai”. Kapjanak most egy kis reflektorfényt azok a punkok, akikre érdemes volt odafigyelni az elmúlt húsz évben. 

Persze borzasztó nagy volt a felhozatal ekkora időintervallumban: annak ellenére, hogy számos régi punkzenekar már szegre akasztotta a bakancsát, mindig jönnek újak és újak, akik megalkuvás nélkül hirdetik az igét, és ez így is van rendjén. A jelszavak mit sem változtak, mindig van ok az elégedetlenségre, s bár süt a nap és kék az ég, a lényeg akkor is az ellenszegülés, hogy nem állok be a sorba, nem leszek a fogyasztói társadalom oszlopos tagja, sem pedig egy karosszékben újságot lapozgató nagypapa, hanem inkább egy szép nagy kövér porszem a gépezetben.

Bizony itt élnek és alkotnak közöttünk a modern kor ifjú harcosai, akik pont ott vették fel a fonalat, ahol a nagyok abbahagyták, mondhatni tovább éltetik az örökséget. Azonban nem szabad elfelednünk azokat az őskövületeket sem, akik a múlt században kezdték a zajongást, s úgy tűnik, nem is akarják abbahagyni soha: Punks Not Dead különkiadás!

FABULOUS DISASTER– Love At First Fight (2007)

unnamedooo.jpg

Most őszintén, hogy mi a különbség köztük, és a több százmillió hozzájuk hasonló csajpunk banda között, hát erre nehéz válaszolni… (tudom, a bőgős férfi volt, de attól ez még 100%-ig csajpunk). Talán volt valami természetes lezserség bennük, melytől a mai napig pörög ez a lemez. Úgy, ahogy van, gyönyörűen elsuhan, minden kis hiba nélkül, szinte percek alatt, nem lehet teljesen megfejteni, mi a titka. Ja, megvan… humorérzék!

Ez nem árt, ha valaki csak három akkordot tud sikálni, a szólókkal hadilábon áll, és alapjában véve egyfajta dalszerkezetre fűzi fel a mondanivalóját. Laza kis társaság, a borító mindent elmond róluk, kábé ennyire vegyél minket komolyan, mondják ők, mert ha nem, hát kitépjük a … Nos, az ott a lányka jobb kezében - sok minden lehetne, de - a maci lába.

NIGHT BIRDS – Born To Die In Suburbia (2013)

a0527608854_16.jpg

A New Jersey-ben működő éjszakai madarak egészen más irányból érkeznek, mint korábban bemutatott kolléganőik. Lényegesen komolyabban veszik a műfajt, szigorúbb az arculatuk, és ők már zenélni is tudnak, ez rögtön az első számból kiderül! Keményvonalas, pengés gitárszólamokkal támad le az Escape From N.Y., majd a fémesen előgördülő riffek után egy Dead Kennedys-szerű, Biafra legszebb pillanatait idéző, nazális hangú énekes (Brain Gorsegner) bontakozik ki.

Veszett tempóban nyargal az egész banda, van bennük egy jó adag underground íz, füstös klubokba való, dühöngésre alkalmas zenét tolnak. Zaklatott, idegbeteg kántálások tarkítják az összképet, melyet a gerjedő gitárok harci kedve tesz emlékezetessé. Klasszikus lemez a maga műfajában, semmi rövidzárlat, semmi megtorpanás, mennek ezerrel végig!

RICHIE RAMONE - Entitled (2013)

71kf53f9wbl_sl1200.jpg

Richie Ramone 1983-tól 1987-ig volt a Ramones dobosa, ekkor vette fel a művésznevét is, és három nagylemezen működött közre zenészként. Talán nem nagy túlzás kijelenteni, hogy egyik sem tartozik a klasszikusok közé, ezért nem kis meglepetést keltett, amikor 2013-as debütáló szólólemezén dalszerző-énekesként fiatalokat megszégyenítő életerővel nyomult.

Az "Entitled" című, egyáltalán nem tipikus, cseppet sem Ramones-utánzat kiadványon az örökifjú dobos köröket ver az összes megmaradt Ramone egyéni próbálkozásaira. Lényegesen fogósabb nótákat írt mint Joey vagy Dee Dee. Ilyen magával ragadó dal lett a címadó Entitled is, melyben ízléses gitárszóló dobja fel a hangulatot, vagy a Criminal, a Smash You, esetleg a Humankind. Életkorából adódóan (60 felé közeledett) azért ez nem lett egy szélsebes lemez, inkább a középtempó, a nyugis hangvétel uralkodik, de elképesztő energia van benne!

 GET DEAD – Bad News (2013)

812qgxhcael_sl1500.jpg

Vigyázat, a lemezborító kissé megtévesztő! Ez a San Francisco-i csapat fütyülve a punk rock alapvető hagyományaira erősen háttérbe szorítja a torzított gitárt. Az akusztikust viszont előszeretettel alkalmazzák. Emlékszünk arra, amikor a Social Distortion félretette az elektronikát, letekerte a hangerőt és akusztikus folk punk hangszerelésben adta elő a régi klasszikus dalait? Na, pontosan ezen a nyomvonalon halad a Get Dead is, nagyjából Rancid/S.D. ötvözet, egy kis Pogues-behatással.

De hogy kicsit bonyolultabb legyen a képlet, nem riadnak vissza a rap-betétektől vagy a durva dühöngéstől sem. A "Bad News" óta már készítettek újabb albumot is, de még mindig ezen vannak a legharapósabb Get Dead-nóták. Igazi átmeneti banda: még nem nagypapák, már nem ifjoncok, valahol a kettő között. Zavarba ejtő a stíluskavalkád, melyet előadnak, mondhatni a kortárs punk színtér egzotikus madarai.

BACKFLIP – The Brainstorm Vol.1  (2015)

a4231290293_10.jpg

Képzeljünk el egy homokórát, amelyben éppen annyi a homok felül, mint alul. A felső rész a hardcore, az alsó a punk, a kettő együtt a dallamos hardcore/punk, vagyis a Lisszabonból érkező Backflip. Mekkora jó név ez, a hallgató szinte dobálja a hátasokat, miközben magába szívja a csapat energiadús tölteteit. Brutál erős és dallamos a cucc, nem lehet betelni vele.

Az énekesnő óriási fazon! Csakis véletlenül kerülhetett oda, mondjuk jelentkezett egy hirdetésre, melyet nem olvasott el rendesen, sebtében átfutotta, lement a próbaterembe, a srácok mondták neki, hogy ez kemény zene lenne. - Oké, de én soulénekesnő vagyok, nem baj? Nem hát, csak nyomjad, anyukám! –így a fiúk és a hölgyike azóta is nyomja becsülettel. Hatalmas torok, ultradallamos keverék hardcore a muzsika, a század nagy ajándék. Sajnos 2018 óta nem adtak életjelet magukról, remélhetőleg csak hibernálódtak a derék portugálok és még visszatérnek. 

BREAKOUT - Nothing In Sight (2016)

a1356442096_10.jpg

Bizonyára akadnak olyanok, akik a punkzene fokmérőjének a tarajok magasságát és a testre aggatott biztosítótűk számát tekintik, azaz a külsőségek alapján választanak zenekart. Mint ahogy az is elvárás szokott lenni, hogy a csapat kőkeményen betonozzon, és fröcsögjön a méregtől. Mindezen kitételeknek a párizsi srácok tökéletesen megfelelnek, a listára azonban nem ezért kerültek fel. Nagyon egyszerű az indoklás: jó lett a lemez!

Második próbálkozásként a "Nothing In Sight" több mint reménykeltő, sajnos a pandémia nekik is keresztbe tett, ha nem így lett volna, mára talán már a fél világot meghódítják koncertjeikkel, de erre még kicsit várni kell. A dalok lényegre törőek, többnyire 2-3 perc körüli időtartamban íródtak, s tartalmilag amolyan zakkant kiborulások. Általában abbéli aggódásaiknak adnak finoman hangot a lelkes környezetvédők, hogy valami nagyon el lett cseszve ebben a mocskos szemét világban, és már azt sem hiszik el, amit látnak. Ha valaki nem értené egészen pontosan a szöveghadarást, a zenekar Bandcamp-oldalán elolvashatja az eszmei mondanivalót.

THE INTERRUPTERS – Say It Out Loud (2016)

61fn3lmvgwl_sl1200.jpg

A Hellcat Records üdvöskéi már több alkalommal szerepeltek a Rozsdagyárban, azt sem lehet mondani, hogy ismeretlenek lennének hazánkban, de egy ilyen válogatott listáról képtelenség lehagyni őket. Ezzel a nagylemezzel robbantak be igazán, s az olyan dalokkal, mint a By My Side, a Phantom City vagy a Babylon (és még lehetne folytatni a sort) egész biztosan sok magyar rajongó figyelmét is felkeltették. Videóik döbbenetes nézettségi mutatókkal rendelkeznek, sikerük megkérdőjelezhetetlen (nem sok ska punk zenekar könyvelhet el ilyen eredményeket manapság), annál inkább vitatéma a hitelességük.

Nyilván ez nem egy keményvonalas, anarchista társaság, ennek ellenére megvan bennük az a pimaszság, mely ebben a műfajban elengedhetetlen. És ha nem is ők a jelenkor megmondóemberei, legalább iszonyúan vidám kis talpalávalókat írtak. Ha a szövegekben elmélyülünk, azt látjuk, mégis ott vannak az egyértelmű üzenetek a hallgatók felé, így semmiképpen nem nevezhetők szalonpunk együttesnek sem. Ha lenne jövő, az az ő kezükben lenne.

BOOZE AND GLORY - Chapter IV. (2017)

91en8fvy3cl_sl1500.jpg

A Londonban élő lengyel fenegyerek, Marek Rusek által alapított egykori Oi-zenekar legutóbbi nagylemezéről is írtunk recenziót, és hosszasan méltattuk az időközben street-punk formációvá vált banda kiadványát, de ez nem lett igazi telitalálat. Annál inkább a "Chapter IV", amely telis-tele van bombajó himnuszokkal, ezek a rajongók számára mára már legendás felvételek. Ilyen a Carry On vagy a Time Is Now, és valójában az egész korong.

Mindent cáfolnak, ami a zeneipar íratlan törvénye, hiszen sem nagyívű refréneket nem írnak, sem énekelni nem tudnak (bocs) sem szólózni (még ez utóbbi a legkisebb szépséghiba), hanem egészen egyszerűen csak összecsődítenek egy rakás (enyhén ittas) egyént, akik csorda-vokálban kitombolhatják magukat. Ezeknek a félelmetes táborban zengő kocsmanótáknak egészen leírhatatlan hatása van, ezt tényleg hallani kell!

BAD COP/BAD COP – Warriors (2017)

a3921505636_16.jpg

Aki szereti a The Interrupters dalait, annak bátran lehet ajánlani a Bad Cop/Bad Cop legénységét, vagyis leányságát is. Ezek a tűzről pattant feministák pont úgy szólnak, ahogy a Bivona-fivérek csapata szólna, ha nem lenne bennük egyáltalán ska, csak rock'n roll és punk. Tehát van egy rekedt hangon, mégis dallamosan éneklő csajszi (nehéz tippelni a korára, de nem egy tinédzsert kell elképzelni) és hozzá a szokásos hadrend: dob, gityó, basszus.

A fő eltérést a mondanivalóban leljük: Azt akarom, hogy az egész világ legyen feminista! Ennyire egyszerű a képlet, úgy látszik, más nem is kell a boldogsághoz, a kissé egysíkú, rágógumiízű szerzemények ennek ellenére jól szólnak, van bennük élet, autóvezetéshez, gördeszkázáshoz, vagy más szabadidős tevékenységhez ideális háttérzene lehet.

THE PROFESSIONALS - What In The World (2017)

81xl-7ywsxl_sl1500.jpg

Általános megdöbbenést keltett már az is, amikor a Sex Pistols romjain alakult The Professionals 2015-ben újra felbukkant a semmiből, Paul Cook dobossal, és Steve Jones gitárossal a soraiban, majd akkor lett csak meglepetés, amikor a banda  2017-ben bejelentette, hogy új nagylemezt készül kiadni az alapító gitáros nélkül! Ezen a kritikusok annyira ledöbbentek, hogy még akkor is alig hitték el, amikor már a boltokban volt. Nem beszélve a rajongókról, akik közül bizonyára nem egy félve fülelt bele a nagylemezbe, vajon megüti-e a mércét? Majd az első meghallgatás után kritikusok és fanyalgók azonnal elhallgattak... kérem, ez egész jó! Ugyan nem sok köze van a régi zenekarhoz, talán egy új név szerencsésebb lett volna, de a nóták abszolút rendben vannak.

Steve Jones persze tudott a dologról, áldását adta ugyan a produkcióra, de egy hangot nem játszott fel. A nagylemezen Paul Myers basszusgitározik, Paul Cook dobol, Tom Spencer gitározik és énekel. A triót olyan arcok segítették ki a stúdióban, mint Mick Jones, Phil Collen, vagy Billy Duffy a The Cultból, Nem az a kifejezett punk-rock közeg... nem is annyira punkos muzsika ez, mint inkább rock, de annak elsőrangú! Tom Spencer hangja mindent visz, a szerzemények pedig azt igazolják, hogy a vén rókákban is van elég spiritusz. Külön öröm, hogy a videókra  nagy hangsúlyt fektettek, és a semmiből feléledő banda nem a szokásos lepattant külsejű, igen csúnyán megöregedő rockzenészeket mutatja, hanem olyan fazonokat, akik kezében még mindig a legjobb helyen van a gitár. Ha a listáról egy lemezt kellene kötelező hallgatni valóvá tenni, ez lenne az!

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7716484654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása