A győri Devoidra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy falfesték-bámulással töltötték volna ezt a több mint egy éve tartó pandémiás időszakot. Első albumuk, a "Fake Gleam" tavaly áprilisban jelent meg, és most kicsit több, mint egy év rátartással itt a második lemez, a "Dusk".

A csapatról annyit érdemes tudni, hogy egy elég sajátos HC-extrém metal keveréket nyomnak, de mindezt úgy, hogy egyetlen kecses mozdulattal kerülik ki a metalcore kétségkívül népszerű és divatos, de sokak által okkal megdobált világát. Többször inkább a különböző death-thrash elemek érvényesülnek. És akkor most nézzük, mit tud a "Dusk". 

A nyitó Superior Arrogance elegánsan rúgja be az ajtót. Talán még ez az a dal, melyben a legjobban érvényesülnek a modern metalos megoldások. Mindamellett, hogy megvan a saját thrash-es felhangja is, de ez a kombináció inkább csak a dal előnyére válik. 

Az ezt követő, már kislemezdalként egy ideje meghallgatható Just One Bullet (a Ministry-rajongó önmagam jót vigyorgott, amikor meglátta ezt a címet) egy tipikus banger dal, el tudom képzelni, hogy koncertkedvenccé fog válni. Itt tenném hozzá, hogy jó manőver volt elsőként kihozni ezt a dalt: teljesen hiteles képet ad az album többi részéről. Két tételt emelnék még ki, ez pedig a Burn Alive/1000 Cuts páros. A lemez egyértelmű csúcspontjai, főleg a 1000 Cuts. Iszonyatos energiabomba mindkettő, és talán ezekben van a legtöbb extrém metalos elem, ami számomra mindig örvendetes. 

A teljességhez hozzátartozik, hogy azért becsúszott egy-két töltelékebb dal is. Ilyen a szimpatikus című Case Whore és a lemez vége felé felcsendülő Hail The Depression. Botorság és szőrszálhasogatás lenne azt mondani, hogy ezek konkrétan rosszak lennének, csak valahogy a többihez képest csak úgy elsiklanak az ember mellett.

A másik dolog, ami kicsit árnyalja az összképet, a dalok hossza. Többségében két-háromperces nótákról van szó, bár itt-ott egy-egy hosszabb is becsúszik. Ez még önmagában nem lenne gond, viszont néhol előjön az az érzés az emberben (bár ez lehet személyfüggő, sőt, biztos), hogy néhány rövidebb dalba fért volna még anyag, néhány hosszabból meg le lehetett volna csípni. Konkrét példa: a nyitódal, bár tömény löket kezdésnek, de x-edik meghallgatásra előjön, hogy mire igazán ráülne az ember a hullámra, addigra vágás és Just One Bullet. A másik oldalon viszont ott van a Worms In The Stomach az album közepéről. Ez tipikusan az a tétel, mely egy legfeljebb kétperces aprításként sokkal jobban érvényesült volna.

A csapat zenészi teljesítménye előtt abszolút le a kalappal. A témák kellően kiforrottak, valahol zsigeriek, de mégis átgondoltak. Ez kimondottan igaz a gitárosokra, Nyemcsek Csabára és Macher Zoltánra. Tömény, izmos témák, van húzásuk, és mindezt úgy érve el, hogy nem 280 bpm-mel darálnak három-négy akkordot, hanem a riffeknek van szerkezete, és egész jól beleülnek az ember fülébe. 

Horváth Atilla dobolása dinamikus és erőteljes. Az ő játéka áll legközelebb a csapat modernebb oldalához, itt-ott kicsit deathcore-beütésű, de ez itt inkább előny. Kicsit több ilyen dobosra lenne szükség a hazai extrém színtéren. Waldmann Szilárd hangja hordoz magában némi Lamb Of God-hangulatot, de leginkább a modern death metal énekesek jutottak róla eszembe. Kellemes hallgatni, egyszer kíváncsi lennék rá egy konkrétan death metal banda mikrofonja mögött is. 

Összességében a "Dusk" jól sikerült album lett, még ha megvannak a saját gyengeségei is. De azok zenészi és hangzás oldalról abszolút egálba hozzák a produktumot. Azoknak tudnám a leginkább ajánlani a lemezt, akik kedvelik az érdekes műfaji egyvelegeket. Részemről köszönöm a lehetőséget, biztos fogom még hallgatni az albumot.  

8/10