Rozsdagyár

ICENAP - Klippremier: The Singed

2021. augusztus 27. - Kovenant

icenap_2.jpg

Új dallal és kliipel jelentkezett The Singed címmel a budapesti csapat, az Icenap, mely a '90-es évek amerikai alternatív és nu metaljának, valamint a kétezres évek metalcore/post-hardcore színterének az érdekes egyvelegét játssza.

A 2019-es év nyarán állt össze a zenekar, mikor Kádár Robi gitáros a Dolor nevű hardcore zenekarába keresett újabb tagokat. Farkas Zsombor dobos (Red Swamp), Dési Kristóf basszusgitáros és végül jómagam érdeklődő megjelenése után viszont már a legelső próbák során rá kellett jönnünk, hogy a másabb hangszerelési irány a nu-metal és egyéb hardcore-tól inkább a metal felé tolódó hatások miatt is egy új zenekart indokol, így született meg végül az ICENAP.

Az elmúlt egy évben megjelentettünk két kislemezt (Innerstate, Dispirit) és olyan zenekarok társaságában volt szerencsénk koncertezni, mint a Watch My Dying, a Shell Beach vagy a Téveszme, plusz a legutóbbi lezárások alatt szerencsésen több élő stúdiókoncertünk is rögzítésre került, ezen kívül az Analog Music Hall rock/metal tehetségkutatójának döntős zenekara vagyunk. 

Ami a zenei irányt illeti, az organikusabb, inkább a kilencvenes évek és a kétezres évek korai időszakára hajazó hangzásokat preferáljuk a modernebb, sterilebb megszólalással szemben. Inspirációink között fellelhető a Slipknot, a korai Deftones-lemezek, a Spineshank, a Staind, a fiatalabb zenekarok közül a While She Sleeps vagy a Blood Youth, de akár olyan hatások is, mint a Denzel Curry. 

Új kislemezünk, a The Singed az elmúlt időszak kétségbeesett kilátástalansága, valamint egy közeli hozzátartozóm távozása ihlette. Lényegében egy evilági üzenet azoknak, akik már nem lehetnek itt velünk.

A saját készítésű videoklipet a festői Mátrafüreden forgattuk, és ahogyan az eddigi videóinkat is, ezt is gitárosunk, Robi rendezte, valamint az utómunka is az ő keze munkáját dicséri.

Az ICENAP zenekarban már hagyománynak számít, hogy minden nyáron elvonulunk egy természetközeli helyszínre és onnan valami alkotással térünk vissza, tavaly ez egy tiszaroffi akusztikus session videóban képeződött le, most pedig a The Singed klipjét készítettük el ilyen indíttatásból. A mátrafüredi helyszín egyébként azért is kifejezetten fontos számunkra, mert a zenekarból a dobosunk kivételével mindnyájan a Mátra közelében nőttünk fel (Robi egyébként pont Mátrafüreden), jómagam pedig a mai napig heti rendszerességgel látogatom a hegység zegzugait.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8916672492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása