A WindMill első nagylemezét hallgatva sokfelé elkalandoztak a gondolataim (persze szigorúan a zenekarral és a heavy metallal kapcsolatosan). Az első markáns észrevételem, hogy a korong hangzása bizony hagy némi kívánnivalót maga után, olyan, akár egy demóé. Miután azonban sikerült ezen túllépnem, egyszerűen hagytam magam sodródni az árral, pontosabban a WindMill által kavart metalhurrikán ragadott el.

Őszinte leszek: nem lepődtem meg azon, hogy nem sikerült elkapni azt a bizonyos fonalat, mármint ami az album hangzását illeti. A 2016-ban elstartolt Tolna megyei heavy/power metal alakulat kvázi-folyamatos szélmalomharcot vív: hol egy-egy tagcsere, hol a fránya vírushelyzet, hol pedig a zenekar underground státuszából adódó nehézségek szabnak gátat az előrelépésüknek.

Persze mindezeknek megvannak az előnyei is: a srácokat abszolút a heavy metal lángja fűti, a rockzene őszinte szeretete és nem az anyagiak mozgatják. És ha már itt tartunk, akkor leírom azt is, hogy bizony a hangszeres részek sem mindenhol lettek a legtökéletesebben feljátszva és a gitáros-frontember, Kővári Csaba által felénekelt témák is lehetnének erőteljesebbek, kidolgozottabbak, de olyan szenvedély és alázat árad az egészből, hogy az embernek könnyek szöknek a szemébe. 

Szólhatna jobban, lehetne feszesebb, összeszedettebb, de ezeket a hiányosságokat rövid idő alatt feledteti a lemez tíz kiváló dala, melyek kizökkentik a hallgatót a politika és a vírushelyzet által előidézett jelenlegi szarviharból, mely alapjaiban rengette meg az amúgy is gyenge lábakon álló, ingatag társadalmunkat, és amely lassan átveszi az irányítást a józan ész felett.

Egy mini-dobszólónak is beillő téma után Csabi vaskos, power metalos riffelése, valamint harmonikus gitártémái vezetik be a hallgatót a Léteznek angyalok című nyitótétel birodalmába, mely egy kiválóan felépített dal, fogós refrénnel. A következő darab (Erőltetett menet) szintén egy súlyos, galoppozós riffel alapoz, mely téma nem is lehetne tökéletesebb táptalaja az erre organikusan illeszkedő dalszövegnek.

A Menny és pokolban van egy kis Iron Maiden-íz, a Spanyol armada pedig néhol az Iced Earth-re emlékeztet, de egy biztos: mikor a refrén felcsendül, akkor azonnal kiüt az emberen a lúdbőrözés. A Szívvel-lékkel című szerzeményt akár az Ossian is írhatta volna: nekem ez a dal Paksi Endréék munkásságának szebb napjait juttatta eszembe. Könnyed hangvételű, zakatolós riffelésű, dallamos heavy metal muzsika.

Ezen kívül van még a lemezen öt igazán hangulatos darab, melyek mindegyike értékes, őszinte érzelmeket kifejező, nagyívű szerzemény. Az pedig ne riasszon el senkit, hogy az anyag hangzása nem tökéletes. Sőt így még közelebb hozza magához az embert, olyan, mintha a srácok a szobádban zenélnének neked, élőben. Hangulatában, dalszerzés tekintetében simán felveszi a versenyt mondjuk az új Helloween-lemezzel. 

9/10