Az Escape My Shadows egy 2020-ban alakult, lendületes, fiatal tagokból álló modern metal formáció. Már az induláskor saját dalokkal foglalkoztak és egy év alatt megírták első nagylemezüket, melyet 2021 elején rögzítettek és decemberben fog napvilágot látni. A zenekar debütáló dala és videoklipje, a Hiába, augusztus közepén jelent meg, ezt követte szeptemberben egy újabb klip, a Szavak nélkül.
Akárcsak az eddigi dalaink, a Látszat is saját tapasztalaton alapul. Az élet gyakran összesodor olyan emberekkel, akikről azt gondoljuk, hogy ismerjük és mindent tudunk az adott személyről, és mégis megtörténhet, hogy egyik napról a másikra valamilyen oknál fogva teljesen megváltozik. Szembemegy az addigi személyiségével, az addigi elveivel és többet rá sem ismerünk.
Természetesen ennek a változásnak lehet pozitív iránya is, de a Látszat estében ez egy rossz irányba történő változás. Ilyenkor persze az ember visszavágyik azokba az időkbe, amikor még minden rendben volt. A klipnek nagyon fontos központi elemévé vált a tükör, mellyel igyekeztünk szemléltetni a dalszövegben leírtakat, hiszen bármilyen jellemfejlődésen is megyünk keresztül, egy tükörben a látszat mindig ugyanaz marad.