Rozsdagyár

HYPOCRISY - Worship (2021)

2021. november 30. - Dan696

hypocrisy_worship_artwork.jpg

Ritka az olyan zenekar, mint a svéd Hypocrisy. 1988-as (akkor még Seditious néven történő) megalakulásuk óta aránylag kevés tagcserén estek át, egyszer még fel is oszlottak '97-ben, masszív stílusbeli átalakulások is találhatóak a történetükben, és még egy másik közismert svéd csapat (Dark Funeral) felfutásában is komoly szerepet játszottak (a csapat eredeti énekese nem Peter Tägtgren volt, hanem a későbbi Dark Funeral-frontember, Emperor Caligula, plusz Tägtgren nevéhez köthetők a korai Dark Funeral-lemezek produceri munkái).

Summa summarum kimondhatjuk, hogy a Hypocrisy egy kifejezetten fontos csapat a svéd extrém metal színtér számára, de ez úgy de facto elmondható a komplett európai színtérről is. Az utolsó teljes értékű Hypo-lemez még 2013-ban robbant be, nyolc évvel ezelőtt. Személy szerint szerettem az "End Of Disclosure"-t, még ha nem is tartottam annyira jónak, mint az azt megelőző 2009-es "A Taste Of Extreme Divinity"-t, de egy abszolút 100%-os Hypocrisy-anyag volt. A Tales Of Thy Spineless sokáig volt a csengőhangom.

Most nem mennék végig az összes albumon, hogy viszonyítási alapnak tudjam őket használni a későbbiekben, lényeg a lényeg, kifejezetten masszív rajongóvá váltam az évek alatt, így amikor hosszas várakozás, találgatás, híresztelés után hivatalossá vált, hogy érkezik a tizennegyedik Hypo-album, a bennem eluralkodó eufória már meg is előlegezte az éve lemeze díjat a "Worship"-nek. 

Ha nagyon egyszerűen akarnám leírni, hogy milyen lett a "Worship", akkor azt tudnám mondani, hogy egy maximálisan Hypocrisy-cucc, aránylag kevés meglepetéssel, viszont a már évek óta bejáratott formula maximumra járatásával, és briliánsra csiszolásával. 

A címadóval nyit a lemez. Ezt egyfelől üdvözöltem, mert az akusztikus intró után berobbanó, kicsit black-death beütésű darabolás hibátlan alapot biztosít a anyagnak, főleg amikor bejönnek a védjegyszerű dallamos elemek is. Másfelől viszont reménykedtem benne, hogy nem csak ilyen dalokból fog állni ez az ötven perc, amire meg is volt a sansz a következő tétel miatt, az elsőként bemutatott Chemical Whore ugyanis egy szintén hasonló mederben haladó nóta. Itt jegyezném meg, hogy rég hallottam ennyire fogós refrént Hypo-albumon. 

Ami egy feltűnő különbség a korábbi anyagokhoz képest, hogy Peter érezhetően kevesebbet használja a magas sikolyait, károgásait, és többet épít a klasszikusabb, mély death metal hörgésre. Ebből a szempontból egy kicsit a vele készült Bloodbath-albumot idézi, a 2004-es "Nightmares Made Flesh"-t. 

A soron következő Greedy Bastards egy döngölősebb, kicsit klasszikusabb felfogásban fogant dal, erős, sötét atmoszférával. Ami plusz, az a refrénben lévő kórus, mely nem egy gyakori vendég a csapat lemezein. Az album egyértelmű mészárszéke a beszédes című Dead World. Itt aztán elszabadul a konteó-vihar, főszerepben a folyamatosan mérgezett emberiséggel, chemtrailekkel, háttérhatalmakkal, de ezt pont nem egy olyan emberen fogom számon kérni, aki a komplett pályafutását erősen az ufókra építette, egyébként ez is szóba fog még kerülni később.

A We're The Walking Dead egy lassan építkező, kicsit a '99-es önazonos című albumot idéző tétel. Igazából a kötelező extra-melodikus dal. Hangulatos, nyomasztó, remekül felépített darab, mely remélhetőleg a koncertprogramba is bekerül a későbbiekbe. A Brotherhood Of The Serpent már egy érdekesebb tétel. Nagyon death metal, de van egy olyan black metal hatása is, melyet igazából az első két lemez óta nem hallottam a csapattól. 

Egyértelműen a Children Of The Gray a lemez slágervárományosa. Klasszikus Hypo-szám, masszív dallamokkal, ütős refrénnel, kimért riffeléssel, és ufókkal. Ráadásul a hozzá készült animációs klip is szuper húzás volt. Ezután az Another Day folytatja a Dead World által megkezdett utat. Egy tipikusabb death metal dal, és ezzel együtt a lemez legjobb dobtémáit is ez tartalmazza. Horgh itt nagyon kitett magáért. Az meg hogy a dal kétharmadánál kicsit vissza is vesznek a tempóból és egy ilyen morajló örvényre váltanak csak azért, hogy utána visszajöjjön a húsdaráló, fantasztikus ötlet volt. 

A They Will Arrive/Bug In The Net párosról igazából csak pár szóban emlékeznék meg. Egyik sem rossz dal, de érezhetően egy gyengébb eresztésből valók. Viszont azt elismerem, hogy jó volt ismét sampler-bevágásokat hallani az utóbbiban. Előbbi viszont jobb pályát futhatott volna, ha inkább egy fajta bónusztételként jelenik meg. Ezzel szemben a záró Gods Of The Underground egy hibátlan telitalálat. Kimért, jól kigondolt tétel, mely remekül kerekíti le a lemezt. Sajátosan epikus, és ez főleg azért áll jól neki, mert ha az alaptémákat vesszük a lemezen, nos, ez nem az emberiség diadalmenetét meséli el, úgyhogy ez mint drámai lezárás teljesen tökéletes. 

A "Worship" egyértelműen azok között az albumok között van idén, melyeket hallani kell. Én sem húznám sokkal tovább a bemutatását, mert ugyan klisé, de nem igazán lehet normálisan szavakkal átadni, amit ez az ötven perc tud. Számomra egy remek élmény volt a korong, a csapat számára meg egy méltó visszatérés, amin tényleg hallani a többéves munkát. Őszintén remélem, hogy a következő lemezre nem kell újabb nyolc évet várni, bár ahogy hallom, egy új Pain-album is készülőben van, illetve Peternek van valami még be nem jelentett projektje is, úgyhogy valószínűleg nem jövőre kapjuk a következő Hyporcisy-anyagot.  

9/10

hypocrisy2021_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2216769076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása