A black metal stílus az évtizedek alatt rengeteg változáson ment keresztül. Gombamód elszaporodtak a csapatok és ez az esemény rengeteg alszcénát hozott magával. A mostanra veteránnak számító Inferno zenekar sok mindent megélt a színtéren, zenéjük sokat változott, de a gyökereiket nem hagyták el.

A cseh Inferno alakulat már 1996 óta a pályán van. Ez idő alatt átestek néhány tagcserén és mára már csak az énekes Adramelech maradt az alapítók közül. Rajta kívül a legénységet Ska-Gul és Morion (gitárok), Sheafraidh (dobok) és Armagog (basszus) alkotják (aki talán már nem is tagja az együttesnek, de játszott a lemezen).

A friss korong, a "Paradeigma" már a nyolcadik a sorban és a 2017-es elődön, a "Gnosis Kardias"-on megkezdett sűrű, hipnotikus hangzásvilág még mélyebbre ásását viszi tovább. Ez egy nyugtalanító utazás a fátyolos pszichikai mélyedéseken keresztül, amelyet erősen inspirált Michal Ajvaz Kozmosz, mint önteremtés, Lee Smolin Az idő újjászületése és Carl Jung A vörös könyv című műve.

A "Paradeigma" igazán rövid, de velős anyag. Csak hat szerzeményt tartalmaz, melyek közül az atmoszferikus nyitány, a Decaying Virtualities Yearn for Asymptopia épp, hogy megvan egy perc. Az egész lemez hossza harmincöt perc, de valahogy mégsincs hiányérzetünk.

A dalokat nincs értelme egyenként kivesézni, az egész alkot egy kerek egységet. Lényegében kísérletezőbb, avantgárd megközelítéssel állnak a fekete fémhez. A gitárok ringó hullámfolyamként zúdulnak végig a lemezen, miközben Adramelech kísérteties vokáltextúrái igazán transzba ejtőek.

A lemez végig feszes és egy pillanatra sem unalmas. Üresjárat nincs, és ahogy egyre többet hallgatjuk, annál jobban tárul ki előttünk és belelátunk a részleteibe, melyekben igazán öröm elveszni. Nehéz is lenne különválasztani a dalokat egymástól, bármennyire is hasonszőrűnek tűnnek, mégis ott van az egyedi íz, mely a végére teljesen beérik.

Érdekességként kiemelném a Phosphenes és az Ekstasis Of The Continuum tételeket. A dobmunkát külön dicséret illeti, kőkemény metaldobosok megirigyelhetnék azokat a témázgatásokat, melyek ezek alatt mennek, de mégsem arcba mászóak, hanem szépen beleilleszkednek a kompozícióba.

Az anyag hallgatása türelmet, elszigeteltséget és figyelmet igényel. Gyászos, nyomasztó, delíriumos és furcsán felemelő, egy szürreális világ, amely kaput nyit a túlvilágra. Éteri, sötét, nyirkos, igazán előremutató napjainkban az ilyesféle megmozdulás.

A remek borító Elijah Tamu munkája, akinek művei szintén egyedi hangulattal rendelkeznek, de az aktuális grafikánál érzek egy kis H. R Giger-hatást, ami persze nem probléma. Az illusztráció arra való, hogy szinkronban legyen a hangzásvilággal, ami esetünkben működik is. Kevés dologba tudok belekötni, de a hangzással nem vagyok száz százalékig kibékülve, kicsit tompának hat. A "Paradeigma" május 7-én jelent meg a Debemur Morti Productions gondozásában.

9/10