Rozsdagyár

AMY LEE - Mindenki vegye fel a vakcinát!

2021. december 18. - Jurancsik Eszter

0212evv40x427_1.jpg

Elhalasztotta a Halestorm-mal közös turnéjának maradék állomásait az Arkansas államból származó Evanescence, ugyanis néhány nappal ezelőtt a zenekar minden tagja COVID-pozitív lett. Amy Lee énekesnő elmondása szerint enyhe tüneteik vannak, ami véleménye szerint annak köszönhető, hogy minden csapattag felvette a vírus elleni védőoltást.

Ennek kapcsán osztott meg pár gondolatot Amy egy internetes magazinnak - véleménye szerint csak akkor térhetnek vissza a normális kerékvágásba az élő koncertek, ha minél többen felveszik a vakcinát.

Ezekben a nehéz időkben mindent meg kell tenned, hogy megvédd magad és másokat, rugalmasnak kell maradnod, mert vannak  dolgok, amelyeket nem tudsz irányítani. Ez egy elég őrült helyzet - semmihez nem hasonlítható, amit eddig átéltem.

- kezdte az énekesnő, majd így folytatta:

A védőoltás megakadályozza, hogy súlyos tüneteid legyenek és meghalj. Tehát megmenti az életedet. Remélem, megérti mindenki, hogy ha ő maga nem is betegszik meg komolyabban, de másoknak átadhatja a vírust. Viseljünk maszkot is, óvatosnak kell lennünk, hiszen új variánsok jelentek meg. Én mindenképpen arra bíztatok mindenkit, hogy vegye fel a vakcinát. Volt egy csodálatos turnénk, az első turnénk az egész őrület kezdete óta, és nagyon hálásak vagyunk érte. Volt időnk elkészíteni egy remek albumot is, és boldog vagyok, hogy a jövő hónapban folytathatjuk a koncertezést.

A zenekar "The Bitter Truth" című albuma márciusban jelent meg, ITT olvashattok róla kritikát.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5116787536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása