Rozsdagyár

CELESTE - Assassine(s) (2022)

2022. február 07. - Kovenant

celeste_assassine_s_artwork.jpg

Bevallom, számomra egyre inkább az az izgalmas a lemezkritikák írásában, amikor véletlenszerűen belebotlok egy mindaddig ismeretlen zenekarba, melynek lenyűgöz a teljesítménye. Sokkal érdekesebb ez, mint egy évtizedek óta a pályán levő veterán csapat tizennyolcadik korongjáról írni, kivéve természetesen a személyes kedvenceket. Nos, a francia Celeste pontosan ezt az élményt adta meg számomra a január 28-án a Nuclear Blast gondozásában megjelent hatodik stúdióalbumával. 

A gall brigád nem mai banda: 2005-ben alakultak meg, gyakorlatilag változatlan felállással működnek a kezdetek óta: egyedül a basszusgitárosuk lépett ki 2013-ban, azóta az énekesük kezeli ezt a hangszert. Két EP és immár hat nagylemez a termésük, ami bizony nem kevés, igaz viszont, hogy öt éve már, hogy komplett albummal jelentkeztek.

A Celeste stílusa rendkívül érdekes: a post-hardcore, a black metal és a sludge metal metszéspontjában dolgoznak, de nem áll távol tőlük a doom és a death metal sem, magyarán az extrém stílusokat szépen összekutyulták és ebből főzték ki a saját zenei világukat.

Ami viszont kifejezetten meglepő, az az, hogy a végeredmény egyáltalán nem agresszív vagy befogadhatatlanul elborult-elvont. Az ének érdekes elegye a tipikusan hardcore-os üvöltözésnek és a blackes rikácsolásnak, így a dallamok egyértelműen a rendkívül vastagon, gazdagon és súlyosan megszólaló gitárokra hárulnak.

A nyolctételes, bő negyvenperces anyag hallgatása során olyan érzése lesz az embernek, mintha egy rendkívül ragacsos, örvénylő mocsárban állna térdig, mely minden másodpercben kész magába szippantani áldozatát. Lassan, szinte észrevétlenül süllyedünk egyre mélyebbre ebben a tömör, a gerincünkön felkúszó, depresszív zenében, de furcsa módon valahogy mégis lélekemelő lesz az élmény, nem pedig kellemetlen.

Az "Assassine(s)" tipikusan az a lemez, melyet egyvégtében, egy ültő helyünkben kell meghallgatni, mert valóban egyben hat. A dalok szinte ugyanabban az atmoszferikus középtempóban, álomszerűen, de mégis durván hatolnak be az agyunkba, igazán megkülönböztetni sem lehet nagyon őket, de mintha csak egy kártyavárat építenének a franciák, mert egymásra pakolva, egymás után érkezve ezek a tételek egyre jobban ráülnek a mellkasunkra és hatásuk is megsokszorozódik.

Az anyanyelvükön előadott szövegekről sajnos nyelvtudás hiányában nincsen semmilyen információm, a mindentudó Encyclopaedia Metallum szerint a reménytelenségről, a nihilizmusról, az árulásról, a családon belüli erőszakról énekelnek, úgyhogy a zenéhez tökéletesen illő témákat választottak a franciák.  

Nem egyszerű élmény tehát a Celeste új anyagának befogadása: a jó pillanatban, hangulatban kell elkapni a csapatot, de akkor nagyon be tud ütni az egész lemez. Agressziót nem igazán, súlyosságot, de mindenekelőtt szépséget és álmodozós atmoszférát találhatunk itt: aki a post-(black) metal dolgokat szereti (Alcest, Downfall Of Gaia, Cult Of Luna), annál a csalódás kizárt.

Fogalmam sincs, hogy hányszor fogom még elővenni a francia brigád anyagát: nem kihagyhatatlan, korszakos mestermű az "Assassine(s)", de kifejezetten minőségi és kompromisszummentes modern metal anyag. Ez pedig már önmagában becsülendő a naponta százszámra érkező, rengeteg agyatlan, szégyentelenül giccses vagy éppen amatőr tucatprodukció között.   

8/10 

celeste_png.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9317245844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása