A dánok az elmúlt évtizedekben rendesen odapakolták a magukét a rock/metal színtér asztalára: elég csak a Mercyful Fate, a Pretty Maids, az Artillery, a D.A.D. vagy a kortárs bandák közül a Myrkur, illetve a Volbeat nevét megemlíteni. Azonban volt nekem egy titkos dán favoritom, mégpedig az underground csapatok közül való Helhorse (két korábbi albumukról ITT és ITT írtunk kritikát), ám ez a doom/sludge/hardcore szörnyeteg legnagyobb sajnálatomra 2019-ben feloszlott.
Éppen ezért azonnal lecsaptam a szintén dán Kadavermarch május 6-án a Last Mile Records gondozásában "Into Oblivion" címmel érkező debütalbumára, mert a promószöveg megemlítette a Helhorse nevét is. Rákeresve aztán kiderült, hogy a Kadavermarch számos helyi underground banda romján alakult meg (Illdisposed, Crocell, Czar, Helhorse, Tudsegammelt, Total Heels), a tagok közül pedig Aske Kristiansen dobos-énekes képviseli a Helhorse formációt, melyben ő akkor még a billentyűs-vokalista szerepkörét töltötte be.
Nos, a csapat a stoner/desert rock és a metal határmezsgyéjén dolgozik, de a pszichedelia finomabb, szellősebb dolgai sem állnak távol a zenekartól. Érdekességük, hogy két énekessel dolgoznak, akik legtöbbször két szólamban hozzák a dallamokat, illetve egy billentyűs is színesíti a megszólalást a Hammond-orgona varázslatos hangjával.
Kilenc tétel negyvenegy percben: főleg három-négyperces, kompakt nóták sorakoznak a lemezen és a három hosszabb lélegzetű dal képviseli az együttes elszállósabb, progresszívabb oldalát. Köszönhetően a sűrű hangszerelésnek (két gitár-dob-basszus-orgona), a gitároknak átkozottul vastag, sokszor szinte sludge metalos súlya van, szóval ez korántsem egy, a '70-es évek közepének zenei világát retro módra megidéző nosztalgiakorong.
Az Abyss című szám a maga hét percével és a Mastodont idéző riffelésével, komplexebb pulzálásával például kifejezetten remek, de hasonlóan jók a rövidebb, rockosabb darabok is. Ezek közül egyértelműen kiemelkedik a nyitó 1000 Yard Stare, illetve a címadó Into Oblivion, melyben a dánok rendesen odarakták a gitárból már nagyon kikívánkozó szólót is.
Mekkora húzása van már a Flowering Death doomos stoner atmoszférájának is: az alapriff itt számomra egy az egyben megidézi a Helhorse szellemét. Ha már ismét felhoztam az egykorvolt brigád nevét, érdemes rávilágítani a Kadavermarch egyetlen negatív pontjára is, mely nem más, mint az ének. Semmi gond nincs Aske Kristiansen és Andreas Benthien vokálkettősével, csak éppen az a helyzet, hogy ezekhez a dalokhoz valami sokkal szőrösebb, karcosabb ének illene, semmint ez a meglehetősen jellegtelen szürkeség.
Ráadásul az atomkirály riffek és hangszeres részek mellé mintha nem igazán sikerült volna fogós énektémákat, refréneket írni. Sokszor olybá tűnt nekem, mintha minden egyes dalban pontosan ugyanazok az énekdallamok kerültek volna elő.
Debütalbum révén ez még bőven belefér a produkcióba, mert az kétségtelen, hogy a Kadavermarch átkozottul érzi ezt a stoner/sludge metalt és hallhatóan nem kell átmenniük a szomszédba némi dalszerzői rafinériáért sem. Ahhoz azonban, hogy a dánok tényleg berobbanhassanak a nemzetközi színtérre is, egy sokkal izgalmasabb, dögösebb hangú frontemberre lenne szükségük, aki jelenlétével ráadásul sokkal jobban tudná belakni a színpadot és felhúzni a jövőbeni bulik hangulatát is.
Egyszóval az "Into Oblivion" rendkívül ígéretes bemutatkozás, azonban a koncepció némileg kiforratlan és közelében sincs még az igazi potenciáljának. Remélem, a következő album már combosabb és összefogottabb lesz, de ettől függetlenül ez egy remek stoner/sludge cucc, a stílus rajongóinak erősen ajánlott.
8/10
