Vitathatatlan, hogy a Kyuss valami egészen különleges és egyben meghatározó dolgot pakolt le az asztalra annak idején: nem véletlen, hogy a feloszlásuk után volt is egy-két próbálkozás a zenekar örökségének egyfajta továbbvitelére, de ezek a projektek rövid időn belül széthulltak.

A Kyuss két alapembere által összehozott formáció, a Stöner szinte egy az egyben ugyanazt a feelinget hozza, mint Brant Bjork szólómunkái. Úgyhogy aki egy új Kyuss-t várt, az nagy valószínűséggel csalódott. Tulajdonképpen annyi történt, hogy Nick Oliveri beszállt Brant és Ryan Güt dobos mellé, majd adtak nevet is a gyereknek: szóval új is a banda meg nem is.

Még egy év sem telt el, máris itt van egy újabb teljes nagylemez (a debütalbumuk kritikája ITT olvasható), mely a Heavy Psych Sounds gondozásában érkezik május 6-án "totally..." címmel. Az előző anyag minimáltémákból építkező stoner rock dalokkal lett megpakolva, itt-ott egy kis Kyuss-feelinggel. Az új annyiban más, hogy sokkal inkább egy próbatermi örömzenélésre hasonlít: nem hinném, hogy túl sokat agyaltak volna a nótákon.

Ezúttal nagyobb teret engedtek a jammelésnek, még az előző anyagnál is felszabadultabb zenélgetés hallható az új korongon. Tipikusan amerikai muzsika: hogyha nem tudnám, hogy kik ők, akkor is azonnal rávágnám, hogy amcsik. Olyannyira a ’60-as, ’70-es évek szellemisége tükröződik vissza a dalokban, hogy ezt akár a The Jimi Hendrix Experience is írhatta volna. A hippikommunák lelazult, vadkendertől bűzlő szellemiségét és annak felszabadultságát idézi, de ott van benne az MC5 mocskos, punkos atmoszférája is.

Mivel időközben három kislemez is napvilágot látott a közelgő albumról, így már nem lesz akkora meglepetés a közönségnek a teljes "totally…", főleg, ha a megjelenés előtt még egy előzetest eldurrantanak majd. A lemezborító is ismert, mely minden túlzás nélkül esélyes a legbénább borító címre. Szerencsére ezt a ballépést ellensúlyozzák a dalok, de azért ne várjunk óriási meglepetéseket.

Sokszor lepörgött már nálam az új korong, de amellett, hogy jókat bólogattam közben és egyáltalán nem éreztem rossznak, folyamatosan az járt a fejemben, hogy az előző lemez jobban tetszett. A Driving Miss Lazy meg a Great American Stage hasonló mederben folyik, mint a debütalbum dalai, de nagyot szól a kiváló ritmikájú, üvöltözős Party March is. Egy óriási örömzenélés a Space Dude & The Burn, a Stöner Theme viszont egy kissé alulmarad a többihez képest.

Nem lett rossz a "totally…":talán egy kicsit érlelni kellett volna még, mert a "Stoners Rule" szintjét nem ugorja meg. Én ezt nem élem meg akkora csalódásként, hisz semmilyen elvárást nem támasztottam vele szemben. Kellemes hallgatnivaló, felhőtlen örömzene. Lehetne jobb is, de sebaj, ha már meguntam, majd előkapom az előző albumot.

8,5/10