A norvég pszichedelikus doom metal formáció, a 2013-ban megalakult és eddig három nagylemezt, valamint egy EP-t megjelentetett Superlynx basszusgitáros-énekese, Pia Isaksen elérkezettnek látta az időt arra, hogy kiadja első szólóalbumát, mely az Argonauta Records égisze alatt látta meg a napvilágot március 25-én "Distorted Chants" címmel.

Az ember azt hinné, hogy ilyenkor egy zenész egészen másfajta anyaggal rukkol elő, mint amelyet eddig megszokhattunk tőle, de Isa tulajdonképpen ugyanazt a fajta muzsikát játssza ezen a korongon, melyet a Superlynx élén is, szóval nem igazán értem ezt a szólósdit. Annyi eltérés van csupán, hogy itt-ott súlyosabb riffeket döngetnek a háttérben, de az atmoszféra, Isaksen énekstílusa szinte semmiben sem tér el a fő zenekara által képviselt vonaltól.

Sötét, vontatott, pszichedelikus, transzcendentális jellegű nóták sorakoznak a Pia Isa néven kiadott korongon. Aki ismeri a Superlynx munkásságát, annak nem fog túl sok meglepetéssel szolgálni a hölgy, de egyúttal csalódás sem érheti. Ellenben, aki a változatosság és a tempóváltásokban gazdag metalt szereti, az nagy ívben kerülje el Isaksen asszony szólólemezét.

A "Distorted Chants" mindössze harminchét perc hosszú, de még ez is soknak tűnhet az egyensémákra épülő, egymástól szinte teljesen megkülönböztethetetlen dalok szerepeltetése miatt. Tény, hogy ehhez a fajta, elszállós doom metalhoz elengedhetetlen, hogy a megfelelő hangulatban üljünk le és próbáljuk befogadni. Csípem valamennyire az ilyen zenéket, csak az a baj, hogy az a bizonyos tudatállapot, mely megadja a löketet ennek befogadásához, oly ritka nálam, mint Max Cavalera vagy Acélos Balázs gitárján a húr.

A spirituális koncepció az arra fogékony hallgatóságnak adhat némi pluszt, de a lemez monotonitása sajnos egy idő után a kikapcsológomb megnyomására készteti az embert. Mondjuk, ha telepakolták volna ötletes riffekkel az anyagot, akkor egy szavam sem lenne, ugyanis sok ehhez hasonló zenét hallgatok rendszeresen, mármint sötét, vontatott, pszichedelikus doom metalt, de azok a bandák kiválóan strukturált, ízes, ötletgazdag nótákkal operálnak.

Isaksen asszony kissé túltolta a funeral doom szekerét, szuicid hajlamú egyének ne nagyon próbálkozzanak vele, mert ez még a jó kedélyű embert is lerántja a végtelen sötétségbe a barátságtalan, zord akkordjaival. Tisztában vagyok egyébként azzal, hogy ennek a műfajnak is megvan a maga rajongótábora: lehet, hogy nekik ez a korong maga a mennyország. Számomra viszont inkább a kénköves pokol, szóval maradok inkább a Saint Vitus-nál és társainál.

6,5/10