A múltkor hiányoltam a pszichedeliában nyakig megmártózó stoner rock formációkat, azokat, akik nemcsak színesítésként használják a savban áztatott fémet, hanem annak abszolúte a bűvkörében vezényelnek le egy komplett lemezanyagot.
2016-ban egyesítette erőit három olasz stoner rocker (Edoardo De Nardi - basszusgitár, Tommaso Urzino - dobok, Leandro Gaccione - gitár), akik kizárólag instrumentális formába öntött, pszichedelikus atmoszférába csomagolt dalokkal pakolták meg bemutatkozó albumukat, mely "Cosmic Awakening" címmel jelent meg a Heavy Psych Sounds kiadó gondozásában július 8-án.
A Lord Elephant izgalmas, ízes hangszeres játékkal dolgozik, és sokkal inkább egyfajta próbatermi örömzenélés képe bontakozik ki előttünk, nem igazán jellemző a visszatérő elemek alkalmazása, ének meg ugye egyáltalán nincs, szóval kevés a kapaszkodó, ebben az esetben a fejhallgató segítségével való elmélyülés az igazi.
Eleinte hiányoltam az éneket a lemezről, de az izgalmas, jam-szerű koncepció idővel feledtette a vokál szükségességét: bőven akad itt mire figyelni, nem vagy csak rövid időre ül le a hangulat, meg aztán párszor le kell pörgetni az anyagot ahhoz, hogy memorizálni tudjunk belőle valamit.
Számokat kiemelni teljesen felesleges, a korong tulajdonképpen egy negyvenhárom perces elborult jammelés, mely ugyan részekre bontott, de csakis egyben az igazi. Kapcsolódási pontként az Earthless instrumentális dolgait lehetne idebiggyeszteni, de ez sem teljesen fedi a valóságot, ők ugyanis ennél azért felszabadultabban és kevésbé savasan adagolják a pszichedelikus rockzenét.
A Lord Elephant lemeze mindenképpen egy olyan anyag, melyet megkerülni hiba lenne, de az biztos, hogy egy eléggé szűk réteghez szól. Aki viszont imádja a hetvenes évek gyökereiből táplálkozó, elborult instrumentális örömzenélést, az nyugodt szívvel veheti kézbe a "Cosmic Awakening" című lemezt. Elefántdübörgésre felkészülni!
8,5/10