Szombaton, amikor visszaértem a fesztiválra, végre sikerült szereznem egy műsorfüzetet. Azt hiszem, a szállás-mizéria mellett a naponta elfogyó programfüzet volt az egyetlen, a látogatók számára érzékelhető, de tulajdonképpen elhanyagolható szervezési probléma. De van internet, illetve a Mátra ezen részén nem igazán. Azért minden megoldható, ha akarjuk.
Egyébként véleményem szerint minden flottul ment. A hangosításra nem lehetett panaszunk egyik színpadon sem. Az étel- és italárak megfizethetőek voltak. A merch-cuccok jóval olcsóbbak, mint egy-egy nagy koncerten. Nem volt zsibvásár, de gyakorlatilag minden beszerezhető volt vagy a fesztivál területén vagy a közelben. Az off-programok széles skálát fedtek le: sportolásra, intellektuális tevékenységre, de még póló csere-berére is volt lehetőség. Egyszóval remek volt a szervezés.
Az idei Fekete Zaj szellősnek volt mondható. Nem volt órás sorban állás a pultoknál, nem volt tumultus. Az, hogy ennek mi volt az oka, arról találgatások tömkelegébe mehetnénk bele, de teljesen felesleges. A régi zajongók egyébként is jobban szeretik ezt a családias hangulatú pár napot, mint azt, ha nem lehet dinamikusan közlekedni a tömeg miatt a színpadok között vagy a fülükbe lihegnek sörbeszerzés közben. Az eső elmaradt, de szerencsére a hőmérséklet lehűlt annyira, hogy végre kellemesen érezhettük magunkat e tekintetben is.
Úgy véltem, ez a nap lesz igazán az én napom, kiváltképp az Osztálykirándulás-színpad programjai miatt. A Nest Of Plagues fiataljai ugyanolyan elánnal tolták a metalt, mint tavaly. Még rutinosabbak lettek, még jobb lett az összhatás, az összkép és ledaráltak minket, mint egy gép vagy éppen lebegtettek, mint tollpihét. Forgott is a circle pit tizen-húsz emberrel.
Az Osztálykirándulás színpadára utánuk a progresszív, extrém metalban utazó Needless érkezett, akik a régi hegyaljás fílinget idézték meg. Igazából most éreztem azt, hogy otthon vagyok, nem pedig egy kívülálló próbál bekukucskálni a Mátra kemping résnyire nyitott ajtaján. De ez a jó ebben a fesztiválban: mindenki megtalálja a hozzá közelálló fellépőket, s mindeközben bepillantást nyerhet az undergroundnak számító, más jellegű zenei csemegékbe is.
A továbbiakban még két bandát akartam megnézni, így amíg Lédeczy Lamberték kezdésére vártam, szép lassan átsétáltam a Kacsatónia-színpad mögötti kiserdőbe. Itt ugyanis Borbás Róbert LIDÉRC, tetoválóművész kiállítása volt látható. A fák törzsére függesztett, a Fényhozót és segítőit ábrázoló különleges grafikák keltettek igazán elgondolkodtató, meghökkentő hatást. Mindez vöröslő fényekkel megvilágítva még borzongatóbb látványt nyújtott az éjszakában.
Aztán vissza a törzshelyemre. A 1993-ban alapított szegedi black metal horda fellépése a Zajon igazi kuriózumnak számít. Tudvalevő, hogy az Ahriman nem halmozza el rajongóit koncertek tömkelegével. Évente általában egy fellépésük van. Inkább az alkotói folyamatokra helyezik a hangsúlyt. A banda természetközeli, magyar nyelvű szövegeik és az Ahrimanra jellemző egyedi hangzásvilág miatt a magyar black metal szcéna alapkövének számít.
Ha kategorizálni kellene (tudom, hogy nem kell, de ha kellene), azt mondanám, hogy az Ahriman azzal, hogy nem a sátánista, hanem a pogány vonalat viszi a BM-on belül, jóval szimpatikusabb számomra, mint az előző csapásvonalon mozgó bandák. Sőt azzal, hogy a "Ködkín ösvény" óta magyar nyelven íródtak a szövegeik, szintén egy olyan pluszt adnak, amely még inkább segíti a mondanivaló átadását. Valljuk be őszintén, hogy a stílusra jellemző károgást még magyarul is elég megérteni egy hazánk fiának, nemhogy angolul. A szövegek pedig igen fontos elemei ennek a műfajnak. Ez a tény pedig nem jelenti azt, hogy a nemzetközi színtéren nincsenek jelen. Az Ahriman ezzel egyfajta unikummal spékeli meg az amúgy is zseniális dalait. Az isteneket megidéző varázslatos koncert felemelő volt. Aki részt vett rajta biztos, hogy évekig emlékezetében őrzi a szeánszt.
Erre fejelt még rá Lambert, amikor bejelentette, hogy a 15 éve nem látott Gire két tagja, Kátai Tamás és Kónya Zoltán lép a színpadra. Bennfentesek tudhatták már és én is láttam a koncert előtt Tamást, így sejthettük, hogy valami készül. De erre legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Pedig így utólag egyértelmű a történet.
Lambert és Tamás régóta kapcsolatban állnak. Tavaly Lambert részese volt a Mezolitnak, nem meglepő, hogy idén pedig ezzel a minden képzeletet felülmúló produkcióval léptek a színpadra. Négy Gire-tételt toltak az arcunkba. Ahogy tavaly a Thy Catafalque Mezolitjában nyűtte Tamás a bőgő húrjait, ugyanolyan elánnal verte a szinti billentyűit itt. Felemelő érzés volt látni ezt a nyolc embert együtt a színpadon. Ilyen nem volt még és nagy valószínűséggel nem is lesz soha. Az itt megjelent rajongók olyan megtiszteltetésben részesültek, ami gondolom, azok számára, akik nem lehettek jelen, óriási szívfájdalmat okozott.
Annyira magával ragadott ez a meglepetéselőadás, hogy az órámat is elfelejtettem nézni. Pedig 22:10-kor én már a Fanyűvő-színpad előtt akartam tobzódni. A Mátyás Attila nevével fémjelzett F.O. System idei egyetlen buliját itt, a Fekete Zajon adta. Mivel a Gire elvitt a régmúltba, így a jelenről két számmal lecsúsztam. Sajnáltam is, hogy nem lehettem egyszerre két helyen, de nincs két életem. A másfél órás koncert számomra fergeteges volt.
Olyan számok kerültek a repertoárba, mint a Hold, a Ne félj!, a Ne gondolj rám!, a Miért? vagy éppen az Utolsó üvöltés. A csillagos ég alatt a nosztalgia fekete, fagyos ösvényén kérlelhetetlenül és könyörtelenül kúsztak belém az eltemetettnek hitt édes-keserű emlékek. Hihetetlenül megérintett ez az előadás. Mátyás Attila karizmatikus személyisége magával ragadta a közönséget. A nézők és az előadók között erős kapocs, intenzív összhang uralkodott. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni erről, a számomra utolsó koncertről. És természetesen magáról a Fekete Zajról is.
Fotók: Zenefestő
