2005 és 2016 között működött a szimfonikus metalt játszó Stream Of Passion, amelyet Arjen Lucassen holland zenész és a mexikói születésű énekesnő és hegedűművész, Marcela Bovio hívott életre.
A zenekar négy stúdióalbumot és két DVD-t is kiadott, a másodikat feloszlásuk évében, 2016-ban "Memento" címmel. Ezután a tagok különböző projektekben dolgoztak tovább, Marcela szólóalbumokat jelentetett meg, teljes értékű tagjává vált az Epica frontemberének, Mark Jansen másik csapatának, a Mayannek, valamint Dark Horse White Horse elnevezés alatt új projektet is létrehozott.
Nemrégiben a hat évvel ezelőtt feloszlott formáció bejelentette: újra összeállnak, és 2023. szeptember 9-én egy visszatérő koncertet adnak a Dynamo fesztiválon, valamint egy középlemez rögzítése is tervben van, vadonatúj dalokkal, erről Marcela számolt be:
2023. szeptember 9-én újra összejövünk ott, ahol minden elkezdődött. Halljuk, hogy továbbra is éneklitek a dalainkat. Egy EP felvétele és kiadása is szerepel a terveink között, amelyen vadonatúj dalok kapnak helyet. Az elmúlt évben a dalok írása közben egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy néhány szerzeménynek egyértelműen Stream Of Passion jellegű hangulata van, ami megadta az inspirációt az újraegyesüléshez.
- mesélte az énekesnő, aki egyébként két éve legyőzött egy súlyos betegséget, a méhnyakrákot és elvált Johan van Stratumtól, aki a Stream Of Passion gitárosa volt.
A középlemez rögzítéséhez a csapat rajongói segítségét kéri:
Ehhez egy közösségi finanszírozási kampányt is fogunk indítani, hiszen gyakorlatilag a nulláról kell mindent újrakezdenünk. A kampány a koncertjegyek értékesítésével egy időben fog indulni, és akik részt vesznek benne, néhány különlegességhez is hozzájutnak. Nagyon izgatott vagyok! Ez egy hatalmas dolog, és nagyon remélem, hogy számíthatunk a segítségetekre.