Harmadik nagylemezével jelentkezett a 2009-ben megalakult belarusz death metal horda, az Extermination Dismemberment, mely az Unique Leader Records jóvoltából került a boltok polcaira május ötödikén "Dehumanization Protocol" címmel.
Egyesek az extremitás tekerőgomját valamilyen bizarr indíttatásból kifolyólag rendre próbálják a maximumra csavarni, sőt ha már elakadt, akkor meg egy alapos rásegítéssel letörni a francba, lesz, ami lesz alapon. A death/grind zenekarok védjegyeként szolgáló halálhörgést sokan, sokféleképpen prezentálják, ami, valljuk be, az extremitás magasiskolája, ennél szélsőségesebb énektémát egyetlen rockzenei alstílus sem kíván meg.
Mindezek ellenére vannak, akik próbálják átrajzolni ezeket a határokat, mégpedig azzal, hogy a hörgést malacvisítással vegyítik. Ez még szimplán csak leírva is maga a borzalom netovábbja, mondanom sem kell, hogy a gyakorlatba átültetve enyhén szólva is kontraproduktív visszhangokat eredményez.
Itt van ez a minszki banda például, akik egyébként eléggé korrekt módon zajonganak, minden egyes megmozdulásuk maga a szélsőségesség, de a malacvisításszerű vokállal rövid időn belül gyermeteg bábszínházzá alakul át a brutál death metaljuk. Ezzel egyébként nincs semmi baj, csak akkor az a kérdésem, hogy kihez akarnak szólni tulajdonképpen?
Térjünk rá a nótákra. A God Help Us című intró fezeti fel az anyagot, aztán megérkezik a címadó dal. A brutalitás teátrális kitárulkozásával szembesül a hallgató: vészjósló effektek, disszonáns gitártémák, embertelen groove-ok és persze az elmaradhatatlan disznóvokál. Most komolyan, egész jó kis hangszeres témázgatások bontakoznak itt ki, mégis szétbarmolják a srácok.
A Terror Domination olyan agyszétcsesző mélyhangokkal indít, hogy majdnem kirántottam a fülemből a fülhallgatót. Zeneileg ez a nóta is rendben van, a riffek hasítanak, a dobos is vadállat módjára püföli a cájgot és még egy kis "tiszta" hörgés is bekúszik az elmebeteg énektémák mellé. A végén megint szórakoznak az emberrel: azok a kicseszett mélyhangok visszatérnek és szétrobbantják az agyunkat.
A Protonemesis is megállja a helyét, mármint zeneileg. A röfögés vagy mi a szösz mellett ismét kínozzák az embert azok az átkozott mélyek. Szerencsére mentik a menthetőt egy jó kis atmoszferikus szimfó-betéttel a dal végéhez közelítve.
A srácok tizenkét nótát pakoltak fel a lemezre, mindez ötvenhárom és fél percben testesül meg. Esküszöm, a korong egy alapos megnyesést követően pofásabban festene. Elég lett volna huszonöt-harminc perc, a sok zagyvaságot elhagyva. Néha már egy disznóvágás képkockáit vizionáltam közben. Ez azért eléggé rossz ómen.
6,5/10
Fotó: Extermination Dismemberment/Facebook
