Tavaly ősszel sokunknak felcsillant a szeme, amikor a Biohazard bejelentette, hogy újra összeállnak a klasszikus felállással és koncertkörútra indulnak. Reményeink nem voltak teljesen alaptalanok, hogy hazánkat is eléri a turné, hiszen többször is megfordultak már nálunk fesztiválokon és önálló koncerten egyaránt.

Aztán jött is a bejelentés a szervezők részéről, hogy a német thrash metal legenda, a Kreator társaságában idehaza is láthatjuk őket, a vendégzenekar pedig a Terror lesz, akik szintén nem először jártak nálunk. Végül a Sacred Reich, a Remorse, az A.M.D. és az Archaic zenekarokkal kiegészülve egy minifesztivállá bővült az egyébként is ütősnek ígérkező este.

Ez viszont azt is eredményezte hogy korán kezdődött a buli, így az Archaic koncertjére nem is sikerült odaérnem. De semmi kétségem afelől, hogy Erdélyi Petiék megmutatták, megérdemelten szerepeltek a hetesfogatban. 

Már ment a Terror műsora is, mire odaértem a helyszínre és bár a koncertjük jó részét a sörért való sorbanállással töltöttem, még így is átjött az az energia, ami árad belőlük a színpadról. Nyilván a közönség Biohazardra érkező részét nem is volt nehéz megmozgatniuk.

Mint már említettem, ők sem idegenek a hazai koncertlátogatók számára, hiszen többször jártak már nálunk ők is. Tavaly majdnem kétszer is, mert felléptek a Toxic Weekenden, de sajnos a Lionhearttal közös koncertjük elmaradt ősszel. Viszont aki szerette volna őket akkor megnézni, az most elcsíphette a zenekart.

Aki már volt hasonló minifesztiválon itt a Barba Negrában, azt tudja, hogy ilyenkor a Blue és Red színpadon felváltva mennek a koncertek. Így amíg az átszerelés folyik a nagyszínpadon, addig a kisszínpadon játszanak a zenekarok, így egy perc üresjárat sincs. A Terror és a Biohazard közötti időt az A.M.D. töltötte ki a Blue stage-en. A veterán hazai hardcore csapat is megmutatta, hogy méltó helyük van itt a két amerikai hardcore zenekar közti idősávban. Mondhatni, melegen tartották a hardcore fanokat a Bio kezdéséig.

Aztán következett a várva várt Biohazard. Megmondom őszintén, az egész estét tekintve nagyobb érdeklődésre számítottam, lévén, hogy ebben a felállásban 15 éve játszottak itthon, és mellettük még volt egy thrash nagyágyú is. A nézőszám nem igazán lépte túl a Barba Negra zárt terének a befogadóképességét. Az eső elől a sátorba húzódóakkal együtt sem volt tömegnyomor, bár kétségkívül megtelt a terem. 

Mindez nem vetette vissza Billyéket, hogy még így 50 pluszosan is fergeteges energiával szántsák fel a színpadot és gázoljanak át mindenkin. Mondjuk Evan Seinfelden főleg, de Billy Graziadein is látszik, hogy rendszeresen tesznek azért, hogy fitten tartsák magukat. Billy felszabadultabban is tudott most mozogni, hogy nem kellett Evan énekrészeit is magára vállalnia.

Viszont Bobby Hambel is kivette rendesen a részét a színpad felszántásából, ugyanúgy pörgött-forgott, mint fénykorában. Bár neki eleinte meggyűlt a baja a technikával is, de aztán helyreállt a cucc. És ha már mindenki meg lett említve, ne hagyjuk ki Danny Shulert sem, aki feszesen hozta a groovokat a dob mögött. Láthatóan nagyon élvezték a bulit és ami még örömtelibb, egymás társaságát.

Bár a hangzás nem volt tökéletes, de a közönséget nem kellett noszogatni, hogy megmozduljanak az olyan dalokra, mint a koncertet kezdő Urban Discipline vagy éppen a Tales From The Hard Side, Black And White And Red All Over, Shades Of Gray. Persze a legnagyobb megmozdulás a Punishmentre volt. Koncert közben a színpadra került egy Biohazard feliratos és logós magyar zászló is, melyet Evan hálásan mutogatott, majd kitűzte a dobra is. 

Azt nem figyeltem meg, hogy a HC-fanok közül, volt-e (mert nyilván) akinek a Bio után véget ért az este vagy mennyien maradtak a thrash zenekarokra, mert hogy ezután az övék volt a főszerep. Így az Archaic kezdésével szendvicsbe is rakták a hardcore blokkot.

A Biohazard után a Remorse-on volt a sor, hogy bemelegítsék a thrashereket a legendák előtt. Zsoláék nem is sokat teketóriáztak. A rájuk eső harminc percbe megpróbáltak a lehető legtöbb dalt belepakolni. Ahogy a Facebook-posztjukban is fogalmaztak, mire belejöttek, vége is lett a bulinak. A program felét a kihagyhatatlan dalok: Soha nem adom fel, Harcra fel, Ha lesz még folytatás képezték, míg a másik felét a "Kohó" lemez dalai, a Hazudnak, a Jelbeszéd, a Győzni fogsz és a Mindent vagy semmit tették ki. A hangzás is végig korrekt volt.

Majdnem napra pontosan egy éve járt nálunk a Mille Petrozza vezette Kreator. Akkor a Lamb Of God társaságában perzselték fel a régi Barba Negra színpadát. Bár éppen akkoriban jelent meg a legújabb albumuk, a "Hate Über Alles", akkor még csak a címadó dal szerepelt a műsorban. Így a mostani koncert lett lemezbemutatóként beharangozva.

Nos, sokkal több dal nem hangzott el most sem az új albumról, egyedül a Stronges Of The Strong került be a címadó és a koncertet nyitó Hate Über Alles mellé. De gondolom, azért ezen nem sokan bánkódtak, mert hát azért az olyan klasszikus darabokra mindig jobban vevő a közönség, mint a Betrayer, Flag Of Hate, Pleasure To Kill. Meg ugye ezek kihagyhatatlan darabjai is egy Kreator-koncertnek.

Persze az újabbkori dalok közt is van jónéhány sikerszerzemény, mint például az Enemy Of God, Satan Is Real, Violent Revolution. A tavalyi színpadképből megmaradtak az akasztott és karóba húzott emberek és az égő fáklyát tartó Violent Mind maszkot viselő szerzetesek, viszont a ledmonitor háttér helyett egy óriási Violent Mind mellszobor magasodott Ventor fölé.

Maradtak a pirotechnikai elemek és a vérvörös konfetti eső is. A negyvenéves zenekar ismét kirobbanó formában volt. Jövőre pedig nagy dobásra készülnek: összehozzák a germán thrash nagy négyesét, a Destruction, a Sodom, és a Tankard társaságát. Egyelőre egy koncertről van szó, de valljuk be, örülnénk, ha turné is kerekedne belőle. Pláne, ha hazánkat is érintené. 

A Kreator koncertjével nem ért véget az este, hiszen a Blue Stage-en az amerikai Sacred Reich tépte még a húrokat. Őszintén szólva, valahogy fénykorukban sem tudtak megfogni, hiába játszotta az MTV az American Way című dalukat unalomig, valahogy elment mellettem a zenekar. Azért néhány dal erejéig adtam nekik most is esélyt, hátha... de hiába.