Rozsdagyár

KREATOR/BIOHAZARD - Minifesztivállá bővült a pesti koncert

2023. május 25. - Bodzilla

kreator-biohazard-terror_20230801-u2.jpg

Thrash metal / hardcore ünnep lesz augusztus 1-én a Barba Negrában. Mint ismeretes, aznap közös koncertet ad a Kreator és a Biohazard. Vendégzenekarként eddig a Terror neve szerepelt, ám most négy új fellépő bejelentésével igazi minifesztivállá bővült a program.

Terror:

A nagyszínpad programját a Terror nyitja. A New York-i hardcore csapat tavaly nyáron adott bivalyerős koncertet az elsőként megrendezett Toxic Weekenden. Októberben sajnos elmaradt a Lionhearttal közös turné budapesti állomása, így akik nem csípték el az orfűi HC/punk fesztiválon, most bepótolhatják, akik ott voltak, azok pedig megismételhetik az élményt.

Biohazard:

A tavalyi év egyik nagy bejelentése a klasszikus felállású Biohazard újraegyesülése volt. 15 év után most újra ebben a felállásban láthatjuk őket itthon.

Kreator:

A nagyszínpadon az eseményt a Kreator zárja. A veterán germán thrash metal horda szintén tavaly járt nálunk legutóbb, akkor a Lamb Of God társaságában nyújtottak feledhetetlen koncertélményt. Vélhetően most is sikerül majd még izzasztóbbá tenniük a nyár estét (legutóbbi lemezük kritikája ITT olvasható).

Archaic:

A kisszínpad első fellépője az Archaic, akik félórányi tömény thrash-zúzdával nyitják az estét, előtérbe helyezve a tavaly megjelent "The Endgame Protocol" című lemezük dalait (kritikánk ITT olvasható).

AMD:

Közvetlenül a Biohazard előtt a veterán budapesti hardcore banda, az AMD melegíti be a közönséget a kisszínpadon, akiknek 12 év lemez nélküli időszak után másfél évvel ezelőtt jelent meg "Temetetlen múlt" című albumuk (kritikánk ITT olvasható)

Remorse:

Szintén thrash metal vonalon erősít a stílus egyik legnagyobb múltú hazai képviselője, a Remorse, akik a Kreator előtti sávban játszanak egy esszenciális best-of műsort (legutóbbi albumuk kritikája ITT olvasható).

Sacred Reich:

Bónuszként az amerikai thrash metal legenda, a Sacred Reich zárja a kisszínpad műsorát. Ők tavaly a Sepultura előtt adtak szintén a Barba Negrában zseniális koncertet, most pedig ennek a bivalyerős csomagnak a végére tesznek pontot (visszatérő korongjuk kritikája ITT olvasható).

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4218131660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása