A jelenlegi és volt Obscura-tagokból létrejött német progresszív death metal brigád, az Alkaloid 2018-ban egy egészen szenzációs lemezzel jelentkezett "Liquid Anatomy" címmel (kritikánk ITT olvasható), melyen zseniális módon keverték a '80-as évek modernebb megközelítésű Yes-hangzását a szélsőségesen technikás halálfémmel. Az a korong rá is került év végi toplistánkra, nem véletlenül.
Öt évnek kellett eltelnie, hogy a germánok újabb anyaggal jelentkezzenek, ami meg is történt szeptember 15-én harmadik stúdióalbumuk, a Season Of Mist kiadó gondozásában megjelent "Numen" képében. Hatalmas elvárásaim voltak a lemez kapcsán, ám az Alkaloid most teljesen más vonalon indult el és ezért sokkal több időt vett igénybe, mire megbarátkoztam a lemezzel.
Előző anyagukon az a plusz íz, melytől izgalmassá vált az egész miskulancia, a bevezetőben már említett Yes-hatás volt. A kitekert, ólomsúlyú, ám mégis eszeveszetten technikás halálfém szinte megolvadt, amikor beérkeztek azok a hihetetlen dallamok és bármennyire is két külön zenei világ találkozott a dalaikban, mégis lenyűgöző lett a végeredmény.
Nos, a "Numen" teljesen más állatfajta. Nyom nélkül tűnt el a '70-es/'80-as évek progresszív rockja, helyette jóval nagyobb hangsúlyt kapott a modern, gyakran kakofón death metal, a dzsessz beemelése, illetve a melódiák is jóval szerényebb mértékben képviseltetik magukat.
Az Alkaloid mindig is a lovecraftiánus horrorral, a kozmológiával, illetve a sci-fivel foglalkozott dalszövegeiben és ez most sem változott. Az olyan számcímek, mint a Shades Of Shub-Niggurath vagy a The Fungi From Yuggoth, minden bizonnyal széles mosolyt csalnak az amerikai horror/dark fantasy szerző rajongóinak arcára.
A legelső dolog, melyre felkaptam a fejem, az a lemezhossz volt. A "Numen" iszonyatosan hosszú, hetven perc, a tizenegy tétel mindegyike pedig egy rövid instrumentális átkötéstől (The Black Siren) eltekintve jó hét-nyolc perces monstrum, a záró Alpha Aur pedig majd' negyedórás.
A nyitó hármasból - és talán az egész korongból - egyértelműen kiemelkedik a Clusterfuck című málházós, nagyon súlyos atmoszférájú darab. Itt minden összejött, amit a németek megcélozhattak: lúdbőrőztető hangulat, egységes kompozíciós szerkezet, emlékezetes dallamok, remek, tiszta énekkel hozott refrén, groove ezerrel, mi kellhet még? Hát körülbelül semmi.
A gond azonban az, hogy szinte ez az egyetlen nóta az egész anyagon, ahol ez a cél hibátlanul megvalósul. Sok szám olyan, mintha a germánok random jelleggel dobálták volna a legkülönbözőbb összetevőket boszorkányüstjükbe, de a végeredményben rétegenként válnak szét a hatások. Hol fúziós dzsessz (Qliphosis), hol meg egy kis spanyol flamenco-gitármenet (The Cambrian Explosion) következik teljesen váratlanul és koncepciótlanul a leghorzsolóbb death metal riffözön után.
Ráadásul ez a töménységű, eszméletlenül technikás darálás ilyen mennyiségben egész egyszerűen megüli az ember gyomrát. Ember legyen a talpán, aki háromnegyed óra után nem vakarja meg a fejét és nem veszti el a fonalat. A nótákat egyenként hallgatva azonnal azt érezhetjük, hogy mindegyik kiváló, de ezt hetven percben egy ültő helyünkben befogadni gyakorlatilag lehetetlen.
A befogadást nehezíti a dallamosság fentebbiekben már említett visszaszorulása. A németek (magukhoz mérten persze) szinte hagyományos death metallal álltak most elő (lásd például a Shades Of Shub-Niggurath kitekeredve örvénylő riff-útvesztőit), de kevés a kapaszkodó a dalokban és egy idő után szinte lehetetlen megkülönböztetni ezeket egymástól.
De mégis ....! Ha egy zenekar olyan dalt tud írni, mint az A Fool's Desire, melyben egyszerre köszön vissza a '70-es évek folk rockjának atmoszférája és a '80-as évek érzelmessége, no meg a klasszikus progresszív (heavy) metal dallamvilága, akkor ott nem sok helye van a kötözködésnek. A "Numen" érzésem szerint annak esett áldozatul, hogy maga a zenekar nem tudta megvágni, megszerkeszteni a lemezanyagot. Jó húsz percet le kellett volna metszeni, érzésem szerint akár egy-két tétel feláldozásával is, melyeket ki lehetett volna hozni japán bónusznótaként vagy egy exkluzív EP-n.
Szóval egy iszonyatosan erős, világbajnok lemez rejtőzik a "Numen" dalaiban, csak éppen a németeknek bátrabban kellett volna hozzányúlniuk a dolgokhoz. Mármint nem zenei értelemben, mert kevés invenciózusabb és kreatívabb banda létezik ma a kortárs metal mezőnyében az Alkaloidnák, hanem bizony a felesleg lemetszése kapcsán. Ettől függetlenül le a kalappal előttük, mert ötletesség terén nem nagyon van ennél feljebb a death metalban, úgy érzem.
8/10
Fotó: Christian Martin Weiss
