Mindig izgalmas új zenekarok megismerni. Még akkor is, ha az adott zenekar már harminc éve pályán van, igaz, itt-ott kihagyásokkal. Ilyen példa az amerikai Ringworm is, akik még a '90-es évek elején jöttek a világra és alapvetően thrash metalban utaznak. Egészen eddig semmit nem hallottam róluk, de némi utánajárás után kiderült, hogy elég terjedelmes életművük van, jelen anyaguk a kilencedik lemezük, de ezen túlmenően egy rakás megosztott album, pár demó, egy EP, élő felvétel is van, szóval igen, azért van mit felmutatniuk. Nézzük milyen lett az új kiadvány, a "Seeing Through Fire".
Nem fogok zsákba macskát árulni, a "Seeing Through Fire" egy tök oké album, viszont lehet, nekem nem ezzel kellett volna először találkoznom a csapat munkásságából. Az a helyzet, hogy ez a lemez pokolian intenzív és maximálisan kompromisszummentes, viszont nagyon tömény és nehezen ülepszik le. Az album a címadóval nyit, melynek elég ígéretes és kifejezetten fülbemászó felvezetése van, nem mellesleg kimondottan hosszan tart, és utána egyből robban a thrash, és innentől nincs megállás.
Igazából itt egy közel félórás cséphadársról van szó, ami a thrash műfaj okán teljesen indokolt, viszont annyira sajnos nem izgalmasak a dalok. Ha kellően megáll az ember igény szintje a kicsit HC-s, crossover thrash bandák környékén, akkor még jól is érezheti magát ettől a harminc perctől.
Aránylag nehéz feladat írni erről az albumról, ugyanis a dalokat elég nehéz elválasztani egymástól. Mind ugyanazon a hipergyors vasúton robog, plusz a vokál sem segíti sokban a helyzeten. Human Furnace, vagyis James Bulloch hangja és előadásmódja konkrétan olyan, mintha ötvöznéd Jamey Jasta-t a Hatebreedből Al Jourgensen-nel a Ministry-ből. Ez így roppant agresszív és teátrális előadást eredményez, ami elsőre még tetszett is, viszont x-edik hallgatásra egy kicsit fárasztóvá vállt.
Ami egy kicsit feldobja nekem az összképet, az a zárása. Most kihagyva azt a poént, hogy azért jó a lezárása, mert végre vége, itt tényleg egy kellemes színfolt van. Konkrétan egy belassult, dallamos, samplerekkel gazdagított katarzis, ami a rengeteg (kis túlzással) folyamatos darálás után akkora fellélegzés, hogy az nem igaz.
Azt elkell ismernem, hogy a tagok tényleg képzett zenészek. A Mike Lare/Matt Sorg páros elég feszesen penget, és hallani rajtuk, hogy már rengeteg zenekart megjártak. Egyébként a játékstílusukban azért nem csak a thrash van masszívan jelen, de klasszikus heavy metalos hatások is, sőt, egy-egy dallammenetbe akár még a hard rockot is bele lehet hallani.
A ritmusrészlegért felelős párosunk a basszeros Ed Stephens-ből és a dobos Ryan Steigerwaldból áll. Ők is teljesen rendben vannak. Ők már inkább közelebb állnak a klasszikus thrash világához. Ezzel így jó kontrasztot adnak a gitárosoknak, és azért ez nagyot dob az összképen. Főleg Ryan játéka emlékezetes, pontosabban figyelemfelkeltő. Nagyon jól kitalált, kiszámolt ütemekre épít és nem csak a non-stop rombolás megy.
Összességében tehát a "Seeing Through Fire" alapvetően nem nagy eresztés. Sajnálom, hogy ilyen rövid lett a cikk, viszont nincsen túl sok dolog, amiről írni lehetne. Ez a lemez tipikusan azoknak ajánlható jó szívvel, akik nagyon mélyen és mindennaposan benne vannak ebben a zenei világban. Ők imádni fogják azt a produktumot. Másnak sem mondanám azt, hogy kerülje, mint a tüzet, egy próbát megérhet, ha hallani akarsz valami direktet. Részemről ez most ennyi volt, de nem zárom ki, hogy később még teszek vele egy próbát.
6,5/10
