Ha a rockzene agóniáját nem a sikeresség vagy a népszerűség oldaláról elemezzük, hanem a kondicionalitás, a megújulás és a változatosság jegyeit vizsgáljuk, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy ebben a tekintetben egyedül az extrém metal állja a sarat, a hard/heavy/power lassú és fájdalmas haláltusája pedig éppen a szemünk előtt zajlik.

Azok az alstílusok tartják lélegeztetőgépen a műfajt, melyekből a legkevésbé sem profitálnak a zenekarok. Siker a sikertelenségben, segítő kéz lentről, erő és kohézió a föld alatt.

Az egyik legélesebb kés a fiókban a black és a death metal, legyen az régisulis vagy progresszív. Ha ezek és a többi extrém műfaj már nem futná a maga köreit, illetve ha már mindezt satnya, erőtlen módon tenné, valószínűleg a magazinunkba sem pumpálódna elegendő vér ahhoz, hogy sokáig fennmaradjon.

Legjobb tudomásom szerint sosem beszélgettünk a szerkesztőségen belül arról, hogy a szélsőséges alstílusokra kellene helyezzük a fókuszt, ez egyszerűen csak adta magát. Az persze tagadhatatlan, hogy legtöbbünk él-hal a sötét, agresszív, brutál muzsikákért.

2017-ben Reykjavíkban alakult meg az a Helfró néven futó kéttagú black metal formáció, melynek december 1-jén jelent meg második nagylemeze a Season Of Mist gondozásában "Tálgröf" címmel. A Ragnar Sverrisson dobos-énekes-dalszerző és Simon Thorolfsson gitáros-basszer-szintis alkotta csapat blackened death metalban utazik: régebben ezt úgy hívták, hogy death/black, vagy fordítva.

A 2020-as debütalbumon a mérleg nyelve még a black metal felé billent, az új anyag azonban már több olyan elemet tartalmaz, mely egyfajta hidat képez a halálmetal és a feketefém között. Az északi bandákra jellemző fagyos, éjsötét atmoszféra lengi körül az összes nótát, a durván harminchat perces korong minden egyes pillanata rendkívül nyomasztó, setét, mint a kénköves pokol talaját beborító szurok.

De hát pontosan ezt szeretjük ezekben a zenékben, főleg télvíz idején. Ez az album a mostani szélsőséges időjárással kompatibilis, remek párost alkotnak így együtt. Az album kilenc dalt tartalmaz, a számcímek felsorolásától azonban mindenkit megkímélnék, ezeket ugyanis sem leírni, sem pedig kiolvasni nem könnyű.

Van itt minden: blackes és deathes vokál, vadállat dobtémák, reszelős gitár, súlyos riffek, teátrális szintibetétek. Eléggé homogén cucc, ám a dalok nagy része a változatosság elvén íródott, sehol sem ül le a hangulat. A "Tálgröf” egy piszkosul erős lemez, izlandi zúzda a javából; ékes példája annak, hogy az extrém metal él és virul, és köszöni szépen, jól van.

9,5/10