A budapesti Salvus zenekar öt éve jelentkezett utoljára soralbummal (kritikánk ITT olvasható): az az anyaguk rá is került év végi hazai toplistánkra, megérdemelten. Azóta sok víz lefolyt a Dunán: több tagcsere is történt Pötörke Zoltán énekes-basszusgitáros és Erdélyi Péter gitáros kreatív kettőse körül, lezajlott közben a koronavírus-járvány, illetve a hivatkozott recenziónkban jelzett magyar rockzenei helyzet sem javult lényegesen (hogy finoman fogalmazzunk).
A január 19-én a H-Music kiadó gondozásában megjelent ötödik korongjuk, a "Szabad szemmel" nehéz örökséget kényszerül folytatni: a 2019-es "Irtás" nagyon szigorú, sokszor keserű, karcos album volt, melynek meghallgatása után több kérdés is felmerült bennem. Úgy éreztem akkor, hogy a zenekar keményebb, metalosabb, illetve a slágeresebb, dallamosabb oldala nem mindig simult hézagmentesen egybe és számomra most az volt az érdekes, hogy vajon melyik irányba is indul el a csapat.
A Salvus egyik legfőbb erőssége a kifejezetten erős, gondolatébresztő és igényes magyar nyelvű dalszövegek alkalmazása, no meg Pötörke Zoltán sodró, érzelmekkel teli, kifejező énekhangja. Ez szerencsére most sem változott: a nyolctételes, harmincnyolc perces lemez ismét a kortárs magyar valóságot boncolgatja, de korántsem valamiféle bumfordi, kellemetlen módon, hanem áttételesen, úgy, hogy az évek múlva is friss és értelmezhető marad.
Ahogy sokadjára végigpörgettem az új anyagot, egyértelműen kiderült, hogy az előző album kapcsán felmerült, fentebb említett aggályomat eloszlatták a friss dalok. Egyrészt a korábbi thrashes, metalos él visszaszorult, a poposabb refrének helyét pedig átvették az utaztatósabb, progresszív megoldások.
A korong legjobban eltalált tétele a népzenei hangulattal indító Héthatár, melynek sodró lendülete és hihetetlenül jó dallamvilága telitalálat. Hasonlóan kiemelkedő még a Nálad nélkül, mely azonban már merengősebb, ha tetszik, szomorúbb hangulatú, de a dalszöveg ismeretében ez nem meglepő. Itt jön elő talán legerőteljesebben a társadalomkritika: a csodaszarvast üldöző farkas, a magyar ugar csendje, az elfásult, idegenbe menekülő főhős monológja kapcsán nem nehéz asszociálni a mai magyar közélet néhány negatív jelenségére.
A Mindenre érdemes hallatán azonnal beugrott a Nova Prospect neve: a dallamvilág, az atmoszféra szinte kikövetelte volna Besnyő Gabi vendégszereplését. Ez is remek nóta: tempós, pozitív energialöket. A Senki hibája egy közel hatperces prog-metal gyöngyszem: szimfonikus-zongorás betét, no meg elszállós progresszív komplexitás is található itt, a végeredmény pedig zseniális.
A zenekar keményebb, súlyosabb oldalát a Félkész szabadság hozza: Pötörke Zoltán a lelkét is kiénekli a darálós riffek felett, ráadásul a lemez egyik legjobb gitárszólója is itt található. A Fékezhetetlen ugyanezt a sémát kínálja, habár a tempó itt még csapkodósabb és a refrén szinte sludge metal módra lassul és súlyosodik be.
A záró Töredék Radnóti Miklós megrázó költeményének megzenésítése és bizony itt vontam össze egyedül a szemöldököm. A kiváló zenei körítés szinte doomos, de az ének túlságosan agresszív ezekhez a sorokhoz, az pedig rendkívül kellemetlen, hogy a magyar irodalom egyik legfontosabb versébe az együttes bevágott egy olyan narrációt, mely sejtésem szerint egy Jason Statham-filmből származik, Epres Attila színművész előadásában. Ez ordas hiba: egyrészt a két szöveg egyáltalán nem passzol tematikailag egymáshoz, másrészt mindenféle tekintetben világok választják el ezeket egymástól és ezzel még keveset is mondtunk.
Ettől eltekintve a "Szabad szemmel" jól sikerült album: rockosabb, egyenesebb vonalú és befogadhatóbb, mint az "Irtás" volt, habár a zárótétel miatt bosszús vagyok. A Salvus most már sokadjára bizonyítja, hogy az okos, igényes magyar dalszövegekkel rendelkező modern, dallamos metalra vágyóknak nem kell sokáig keresgélniük: a "Szabad szemmel" az ő lemezük.
8,5/10
