Tizenöt éve már, hogy a Mood, valamint a Stereochrist és a Wall Of Sleep zenekarok egykori tagjaiból verbuválódott doom metal formáció, a Magma Rise beindította a motorokat. Idén tavasszal jelent meg a csapat negyedik nagylemeze (kritika ITT), ennek apropójából kerestük meg a zenekarvezetőt, Holdampf Gábor énekes-basszusgitárost. Gábor mesélt nekünk az új album dalszövegeiről, a banda határozott működéséről és arról is, hogy milyen feltételek mentén mennének át az USA-ba koncertezni.
Sziasztok! Idén tizenöt éve, hogy beindítottátok a Magmát. Van-e olyan elképzelés, amit szeretettek volna megvalósítani ez idő alatt, de valamiért nem sikerült?
Nincs ilyen, mivel egyrészt spontánabb nem is lehetett volna az a történet, ahogy a zenekar létrejött és ez a spontaneitás igaz arra is, ahogyan működünk, másrészt zenei elképzeléseink megvalósításában az a lényeg, hogy mit akarunk megcsinálni. Amit akartunk, azt megvalósítottuk.
Esetetekben a doomos vonal teljesen egyértelmű, a kérdésem viszont az, felmerült-e bármikor, hogy egyes helyekre egy durvább vokáltémát vagy egy szögelősebb elemet szívesen odatennétek? Próbákon volt már, hogy kissé másfajta húrokat pengettetek meg?
Nagyon határozott irányban haladunk, határozott zenei elképzelésekkel. Durva vokáltémán, démoni hörgésen sosem gondolkodtunk. A szögelés mint kifejezés ilyen aspektusban, önmagában viszont nehezen értelmezhető számomra. A súly benne van a dalokban, viszont death, thrash, vagy bármiféle ehhez hasonló ízek nincsenek és nem is lesznek, ez biztos.
Olvastam pár kritikát az új lemezetekről, úgy látom, a szakma nagyjából egységes véleményt fogalmazott meg róla, igaz, ezeket általában olyan személyek írják, akik eleve jártasak ebben a műfajban, de fogalmazhatnék úgy is, hogy doomrajongók. Szerintetek okés ez így? Nem lehetséges, hogy egy eleve elfogult kritikus esetleg átsiklik a hiányosságok felett?
Mivel általában minden platformon, kis és nagy magazinnál megvan az adott stílusra specifikusan szakosodott személy, aki otthonosan mozog és ismeri az irányzatot, értelemszerűen ők írnak adott anyagokról. Az viszont, hogy valaki egy stílust kedvel, nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden kiadványt szeret, csak azért, mert adott irányvonalon mozog. Minden nézőpont szubjektív, vagy megfog valakit egy anyag, vagy nem, és ez nem függ irányzattól.
Azt viszont nem hinném, hogy egy olyan kevéssé ismert zenekarral szemben, mint amilyen a miénk, elfogultak lennének mondjuk egy Rock Hardban vagy Deaf Forever magazinban. Sőt. Itthon azért jobban képben vannak velünk kapcsolatban, de ez még önmagában semmit nem jelent. Sem nálunk, sem más zenekarnál. De nem fogjuk számonkérni sem azokon, akiknek tetszett a lemez, sem azokon akiknek nem, hogy miért is gondolják így vagy úgy, biztos, hogy alaposak voltak-e. Ezekről a dolgokról azokat kéne megkérdezni, akik a lemezkritikákat írják.
Mondanátok pár gondolatot a “Neither Land Nor Sea” dalszövegeiről?
Személyes indíttatású szövegek születtek ismét, itt-ott Lovecraft álomszerű, borongósabb, melankolikus hangulatával ötvözve. Arról írok, ami foglalkoztat, ami kikívánkozik, nevezhetjük akár valamiféle terápiának is.
A koncertjeitek látogatottsága milyen képet fest le manapság? Ha összehasonlítjuk a régebbi időkkel, mondjuk a Mooddal lezavart bulikkal, van-e lényeges különbség a létszám vagy az összetétel között?
Keveset játszunk, a doom vonal amúgy sem nagy táborának egy részét tudjuk megmozdítani, vagyis egy nagyon szűk, velünk korosodó réteget. Különbség a korábbi időszak és a mostani között természetesen van, profibbak a körülmények manapság, de a lehetőségek szűkültek ezzel együtt, legalábbis számunkra, így sokat kell dolgozni azon, hogy játszani tudjunk.
Aki követi a Magmát, tudja, hogy szándékosan nem adtok ki évente új lemezt és koncerteztek szüntelen. Ez nyilván a ti döntésetek, de én úgy vettem észre, ez a doombandákra globálisan érvényes.
Ebben nincs szándékosság, szerintem manapság már nagyon kevesen tudnak megírni évente egy új lemezt. Amikor összeáll kellő mennyiségű téma, akkor neki szoktunk állni, hogy összerakjunk egy lemezanyagot. Hogy aztán ez három-négy, esetleg ötévente van, azt az aktuális helyzet szabja meg.
Nem tudom, ti mennyire követitek az itthoni színteret, én úgy látom, nálunk inkább a stoner megy, klasszikus doomot nagyon kevesen játszanak. Jól látom, hogy ti vagytok a doom magyar zászlóshajója?
Őszintén szólva nem nagyon követem az eseményeket, sajnos, de ezt a fajta ikergitáros, old school metalból táplálkozó doomos zenét korábban sem játszották, inkább az extrémebb irány ment itthon.
Ha kapnátok egy ajánlatot a tengeren túlról, olyat, mint a Don Gatto, átmennétek pár koncert erejéig?
Csak akkor, ha Acélos Balázs lenne a turnémenedzser...
Fotók: Magma Rise (Facebook)