![]()
Úgy tűnhetett, hogy a kanadai deathcore brigád, a Despised Icon már jó ideje eltűnt és nem hallani felőlük, de szerencsére a friss hír az, hogy a Nuclear Blast kiadó gondozásában "Purgatory" címmel érkezik majd hatodik soralbumuk november 15-én. Most a címadó számra készült zenekaros klip tekinthető meg a hajtás után.

Még tavaly októberben jelent meg a Spinefarm Records gondozásában a svéd pop metal brigád, az Elize Ryd vezette Amaranthe ötödik soralbuma "Helix" címmel, melyről most a címadó tétel kapott látványos klipet. 2020. január 22-én a Budapest Arénában pedig élőben is megtekinthető a csapat a Sabaton előzenekaraként.

Aki nem a hajdanvolt állampárt egykori Köztársaság téri romos székházának alagsorában húzta meg magát az elmúlt években, az pontosan tudja, hogy a kanadai The Agonist 2014 óta nem igazán van könnyű helyzetben. Valahogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy várni és remélni lehetett.

Az amerikai veterán death metal csapat, a Karl Sanders vezette Nile a Nuclear Blast kiadó gondozásában jelenteti meg november 1-én "Vile Nilotic Rites" címmel, melyről most a Long Shadows Of Dread című nóta hallgatható meg a hajtás után. Szeptember 13-án pedig a Dürer Kertben a Hate Eternal, a Vitriol és a Omophagia társaságában adnak koncertet.

A norvég progresszív black metal csapat, a Borknagar szeptember 27-én a Century Media kiadó gondozásában jelenteti meg tizenegyedik stúdióalbumát "True North" címmel (lemezkritikánk ITT olvasható). Most a román művész, Costin Chioreanu készített egy látványos klipet az Up North című kislemezdalhoz.

A svéd post-metal csapat, a Cult Of Luna új albuma már a Metal Blade gondozásában fog megjelenni szeptember 20-án "A Dawn To Fear" címmel és 2013 óta ez lesz az első tisztán zenekari, külsős közreműködő nélkül készült anyaguk. Most a Lay Your Head To Rest című tétel klipje tekinthető meg a hajtás után.

Az amerikai nu metal veterán banda, a Korn szeptember 13-án jön ki legfrissebb stúdióalbumával, mely a "The Nothing" címet viseli. Most a Can You Hear Me című dallal lehet megismerkedni, melyben az elektronika és a pulzáló riff meglepően nyugis atmoszférát teremt.

Az amerikai extrém metal gépezet, a Cattle Decapitation a Metal Blade kiadó égisze alatt jelenteti meg kilencedik sorlemezét "Death Atlas" címmel november 29-én, most pedig a világvége közeledéséről hallgathatunk meg egy életvidám tételt a One Day Closer To The End Of The World képében.

A svéd csajtrió, az AC/DC és Girlschool vonalas VA Rocks második stúdióalbuma október 18-án érkezik a Metalville Records kiadó gondozásában "I Love VA Rocks" címmel, melyről most a Here Comes Trouble klipje tekinthető meg a hajtás után.