A koppenhágai dán banda, a Helhorse 2011-ben jelentette meg bemutatkozó albumát For Wolves And Vultures címmel. A hattagú csapat sokat turnézott többek között a Monster Magnet és a Black Label Society társaságában, majd tavaly kiadta második lemezét Oh Death címmel a Mighty Music dán kiadónál. Ha az első album jó volt, a második szinte hibátlan. Betonkeménységű riffekkel és zúzással teli muzsikáról van szó, mely megérdemli a kiemelt figyelmet.

A dán "helhorse" szó a germán mitológiában egy háromlábú, pokolbeli lovat jelent, amely betegséget és halált hoz, amerre csak megjelenik. Nos, az album már címében is az emberi életet lezáró eseményt idézi meg, de szinte minden nóta a halállal foglalkozik, néhol fáradt, reményvesztett, néhol pedig dühös, agresszív formában. Ez utóbbi brutális megközelítés csak ritkán tör ki gyors, sodró tempókban, inkább súlyos, húzós, málhás dalokkal operál a csapat.

Mikkel Wad Larsen személyében egy elképesztő torokkal rendelkező énekese van a brigádnak. Olyan erő, de egyben sérülékenység is van a hangjában, valami meghatározhatatlan minőség, ami messze kiemeli a mezőnyből. Néha engem a dallamaiban megjelenő hanglebegés vagy -remegés Roger Chapman énekére emlékeztet. A brutális, üvöltözős részekért a billentyűsi szerepkört is betöltő Aske Kristiansen felel és néhány tételben felváltva, egymást erősítve énekelnek. A Hammond-orgona egyébként is hangsúlyos a dalokban, végig az egész albumon, némi klasszikus hard rock ízt kölcsönözve így a dánok muzsikájának.

A korongot a "Fuck Art, Let's Kill" dal indítja és ebben minden benne van, ami a fentiekről említésre került. Tökéletes lemezindító nóta, súlyos headbangelés faktorral kísérve (jelentkezzen a szerkesztőségnél, aki a riffnél nem bólogatott bőszen!).

A Helhorse metal-ja a sludge/doom, a klasszikus hard rock és a hardcore punk keveréke, de a dánok olyan egységes, több száz koncert letudása után kialakult stílussal és hangzással bírnak, ami feleslegessé is teszi a különböző hatások patikamérlegen történő méricskélését. Iszonyatosan súlyos, szinte Black Sabbath-ot idéző gitárok, kiváló énekesi teljesítmények (a "The Steams Of Life" kvázi-balladában Larsen hatalmasat énekel) és kőkemény zúzás.

Az album "Killing Your Self" tétele egyértelműen hardcore punk, különösen az ének és az ultraagresszív tempó tekintetében. A "Carnal Rage" király hard rock nóta, de teljesen mai értelmezésben. Az "And His Name Is Death" alatt súlyos sludge-riffek zakatolnak, miközben az üvöltés a metalcore-t idézi. A lemezen szinte az összes szerzeményt fel lehetne sorolni, mert töltelék dal nem található rajta, mindegyik másképpen taglózza le az embert.

A kilencedik szám, a "Death Comes To The Sleeping" a korong csúcspontja. Olyan monumentális szerzeményről van szó, amely miatt egyedül is érdemes megvásárolni a dánok albumát. Ilyen súlyú, de tökéletesen megírt nótát, amely megmutatja, hogyan lehet a metalt frissen, egyedien és erővel játszani, én évek óta nem hallottam. A szám felépítése, kifutása pedig egészen zseniális.

A Helhorse tulajdonképpen hibátlan albumot alkotott. Lehet, hogy a későbbiekben meg fogom bánni, de nem sajnálom tőlük a 10-est, bár azt a Back In Black, Piece Of Mind, Seasons In The Abyss, Whoracle státuszú albumoknak tartom fenn. A túlpontozás kockázatát bátran vállalom. Ha kíváncsi vagy a metal jelenére és jövőjére (nem a múltjára!), akkor vedd meg, töltsd le, de szerezd meg ezt az albumot!

10/10