A Prophecy Recordings június 5-én jelentette meg a Sunset In The 12th House bemutatkozó albumát. A német kiadó kiadványait nagyon érdemes figyelni, mert rendkívül igényes, eredeti zenékkel és együttesekkel foglalkozik, szinte belekötni sem lehet az anyagaikba. Rétegzene a kizárólagos profiljuk: stílustól függetlenül atmoszferikus muzsikákat jelentetnek meg. Ha már telítve vagyok a dömpingzenékkel, mindig érdemes hozzájuk fordulni, most azonban valami tényleg olyan egyedülálló zenére akadtam a román Sunset In The 12th House korongján, ami már tényleg ritkaságszámba megy.
Ha nemzetközileg elismert román metal, akkor Negură Bunget. Ebből az anyazenekarból vált ki 2009-ben Edmond Karban és Sol Faur és gyorsan össze is hozták saját csapatukat Dordeduh néven. A Sunset In The 12th House egy projekt, melyet a kétfős kreatív mag rakott össze Sergio Ponti dobossal (aki a Dordeduh tagja is egyben), valamint Mihai Moldoveanu basszusgitárossal. Mielőtt magára a zenére koncentrálnánk, két dolgot mindenképpen érdemes külön is megemlíteni.
A kiadói promóanyagból nem derül ki, hogy ki volt a korong producere, de gyanítom, hogy maga a csapat intézte a stúdiós munkákat. Nos, régen hallottam ennyire természetesen, organikusan megszólaló lemezt. Nyoma sincs itt az éles, fülsértő, digitálisan csikorgó, lelketlen hangzásnak, helyette megkapjuk az analóg világ puhaságát, kiegyensúlyozott, telt, lekerekített megszólalását. Mivel az album majd' egy óra hosszúságú mindösszesen hat tételben, kulcsfontosságú volt, hogy a hangzás semmilyen módon ne nehezítse az amúgy sem könnyű tartalom befogadását. Ez tökéletesen sikerült: semmi mesterkeltséget nem lehet felfedezni a dalokban, az összetett muzsika nem nehezedik rá a hallgatóra, nincsenek a szerzemények nyolcvanöt sávval telezsúfolva, de mégis olyan rétegzett az egész, hogy - bár ez talán klisés fordulat - minden egyes meghallgatás újabb részleteket és mélységeket tár fel.
A másik kiemelendő összetevő a szenzációs sikerült borító, mely a szintén román művész, Costin Chioreanu alkotása. Bár Chioreanu még csak 33 éves, jó tízéves pályafutás áll mögötte, mely szorosan, tulajdonképpen kizárólagosan kötődik a heavy metalhoz. Saját stúdiója és számos kiállítása mellett olyan csapatok borítói adnak számot képességeiről, mint az At the Gates, a Possessed, Ihsahn, az Arcturus, a The Devil's Blood, az Aura Noir, a Deicide, az Ulver, a Grave. A "Mozaic" grafikája is fantasztikusan hangulatos, egyszerűségében is azonnal megfogja az ember képzeletét és egyben tökéletesen illeszkedik az albumhoz is.
A Negură Bunget és a Dordeduh egyértelműen a black metal ösvényén halad, az előbbi a folk és meditatív elemeket is beleszövi zenéjébe. Nos, a Sunset In The 12th House ezt elhagyva egyértelműen a progresszív, atmoszferikus irányt tekinti mérvadónak: a muzsika szinte végig akusztikus, ritkán veszi igénybe a súlyosabb gitárhangzást. A leginkább hagyományosabb tétel a nyitó Seven Insignia középrésze, illetve a záró Rejuvenation, melyben egyedüliként ének is megtalálható. Lebegős, elszállós zene ez, távol már a tradicionális metaltól. Instrumentális albumról lévén szó, az ének hiányát a rendkívül változatos hangszerelés és a témák sokasága feledteti. Minden dal különálló életet él: a Desert's Eschaton című számban közel-keleti dallamok adják meg az alapot és talán itt hallható az egyetlen népzenei hatás a lemezen.
Furcsa lehet, de nekem Mike Oldfield neve ugrott be a "Mosaic" album kapcsán. A brit gitáros csúcskorszakának (1973-1983) albumain éreztem azt utoljára, hogy itt bármi megtörténhet: kétpercenként bukkantak fel újabb és újabb zenei témák, szövődtek egybe, tekeredtek ki, újabb és újabb hangszerek kapcsolódtak be, hogy aztán valami olyan varázslatos eleggyé álljon össze az egész, amivel nem lehet betelni. Oldfield legerősebb teljesítményét is instrumentális korongjain tette elénk és hasonló a helyzet a román csapatnál is. Csodálatos hangulata van a nótáknak, mégsem ajánlom, hogy háttérzeneként hallgassuk: a dalok rétegzettsége teljes odafigyelést kíván meg, cserébe viszont kapunk valamit, amit már egyre kevesebb rockzenekar képes adni: eredetiséget, a felfedezés örömét.
Kifejezetten ajánlom a Sunset In The 12th House debütlemezét a progresszív rock és az atmoszferikus metal rajongóinak, valamint azoknak, akik örömmel hajlandóak belemélyedni az album dalaiba, stílustól függetlenül. Kiváló bemutatkozás, az év egyik meglepetése.
9,5/10
